Kommunikál a kormány. Végül is tudjuk: manapság a háborúk nagy része a
kommunikáció frontján zajlik. Kommunikálnak hát, most éppen
óriásplakátokkal. Tetszik is rajtuk a szöveg, igaz is, mintha valami
ilyesmit mondott volna anno Putyin is a Dumában. Vagy csak én hallom át?
Egy csak a bajom: miért nekem mondják ezt, magyarul? Hiszen én tudom, értem és egyetértek. De mondják már meg és el nekik! Mondják azoknak, akik jönnek, pedig nem hívtuk őket. Azoknak, akiket nem hívtunk vendégségbe, akiket nem vártunk ebédre, vacsorára. Azoknak, akik menekülnek valami elől, amiről nem tudják, miért és mennyire rossz, valahová, ahol nem tudják, mi vár rájuk. Nem tudják, mert nem is akarják. Mondták, az rossz, mondták bújt az üldözött, és felé kard nyúlt barlangjában.
Tőlünk elvárják, hogy kicsi, megtakarított pénzünkből - már ha van - vállalkozzunk, építsük életünket, jövőnket, gyerekeink életét. Ők - amijük van - odaadják embercsempészeknek, hogy eljussanak az ismeretlenbe, egy vélt, álmodott, szebb, jobb világba. Ahol aztán persze felépítik a maguk világát, életét, negyedeket teremtenek, éttermekkel, templomokkal, saját kultúrával. És ahol élnek az adófizetők pénzén. Generációk nőnek fel, akik sosem dolgoztak, generációk, ahol gyerekek nem látták szüleiket reggel felkelni, majd munkából megfáradtan hazatérni.
Generációk, melyeknek tagjai ha csúnyán néznek tán rá, azonnal rasszizmust kiáltanak, mert ez az egy szó, amelyet megtanulnak más ország nyelvén.
Félre ne értsetek. Tisztelem én mindenki vallását, mindenki kultúráját. Bejártam a fél világot, mindenhol alkalmazkodtam a helyi szokásokhoz, betartottam az ottani szabályokat és törvényeket, tiszteltem hagyományaikat és vallásukat. Mert én ott vendég voltam. Köszöntem a vendéglátást, érdekelt, miért és miben mások ők. Hálás voltam, hogy ott lehetek és örültem, ha tanítottak.
Aki idejön vendégségbe, átutazóban jár nálunk, kell, hogy tisztelje a mi hagyományainkat, vallásainkat, kultúránkat. De nem! Elmondjuk nekik magyarul, mit tegyenek és mit ne tegyenek. Aztán várjuk a csodát, és persze azt, hogy meg is értsék. Lövésük sincs, mi van itt, és nem is fogják megtudni sose. Amíg te dolgozol helyette, amíg te fizeted az ellátását, az utazását, a jólétét, addig nem is akarja majd megérteni. Amíg te húzod az igát, ő eszik-iszik-bulizik, ha kell, rasszizmust kiált, és röhögve markába él, mint Marci Hevesen.
Elvárjuk, hogy úgy viselkedjenek a lányainkkal, ahogy az nálunk illik, és ha nem ezt teszik, sajnálnunk kellene szegény, nehezen integrálódókat. Azokat, akiknek jobb ruháik, jobb telefonjaik és több pénzük van, mint nekünk. Mert ők menekültek. Menekülnek valami elől, amit mi nem ismerünk, így megítélni nem tudunk. El kell fogadnunk, hogy ők nem beilleszkedésre és a törvények, szabályok betartására képtelen, életútját megkeresni alkalmatlan ember, hanem szegény, szerencsétlen menekült.
Úgyhogy most építünk egy falat. Vagy kerítést. Majd, egyszer, valamikor. Akkor, ha majd Brüsszel jóváhagyja, Ha leosztották a lapokat, ki építi és mennyiért, ki kap belőle pénzt és mennyit.
De addig is kuss neked, magyar. Lesz fal vagy kerítés, van plakát. Kommunikál a kormány! Ja, hogy közben azért jön az áradat? Nem a szín a baj, nem a hit és a kultúra! Nem baj az! Tanulsz és okulsz addig. Megszoksz más kultúrákat, tanulsz új hitet, ha akarod, ha nem. Adózhatsz, hogy eltartsd őket, fizetsz, hogy jobban egyen, és többet kapjon, mint a gyereked az iskolában.A kicsit pedig őrzöd, mert hát más az ismerkedési kultúra, és ha a lányod nem érti az udvarló közeledést, hát ne csodálkozz, ha megerőszakolják. Mert hát ez is a kommunikáció egy formája, vagy nem?
Nem baj semmi. Majd szól a müezzin, szeretem én is az énekét. Érdekes a hitük, okos és bölcs, szigorú és korlátozó. De aki nem tudja elfogadni saját helyén a szabályokat, attól miért is várjuk, hogy egy szebb, szabadabb világban majd saját, szigorú hite szerint él? Engedd ki a kutyát a kertből, ő is elcsavarog. Otthon okos, szófogadó, mert tudja, kap, ha rossz helyre pisil, ám kiszabadulva mindenütt felemeli a lábát.
De nem baj. Lesz fal vagy kerítés. Megállítjuk őket amott. Örül is mindenki, lelkes a magyar, hiszen látja a fényt tán az alagút végén. Hogy az a fény még messze van? Sebaj! Kommunikál a kormány, magyarul osztja az igét. Te értsd, te számítasz, hiszen te szavazol. Tedd, ne tedd, okulj, tanulj. Aki meg jönni akar, jön majd máshogy, másfelé, máshogyan. Aztán persze itt marad, mert a másik irányból már úgyis zárva lesz minden kapu. Szóval adózz, hass, alkoss és gyarapíts, aztán majd a haza szép színesre derül.
Egy csak a bajom: miért nekem mondják ezt, magyarul? Hiszen én tudom, értem és egyetértek. De mondják már meg és el nekik! Mondják azoknak, akik jönnek, pedig nem hívtuk őket. Azoknak, akiket nem hívtunk vendégségbe, akiket nem vártunk ebédre, vacsorára. Azoknak, akik menekülnek valami elől, amiről nem tudják, miért és mennyire rossz, valahová, ahol nem tudják, mi vár rájuk. Nem tudják, mert nem is akarják. Mondták, az rossz, mondták bújt az üldözött, és felé kard nyúlt barlangjában.
Tőlünk elvárják, hogy kicsi, megtakarított pénzünkből - már ha van - vállalkozzunk, építsük életünket, jövőnket, gyerekeink életét. Ők - amijük van - odaadják embercsempészeknek, hogy eljussanak az ismeretlenbe, egy vélt, álmodott, szebb, jobb világba. Ahol aztán persze felépítik a maguk világát, életét, negyedeket teremtenek, éttermekkel, templomokkal, saját kultúrával. És ahol élnek az adófizetők pénzén. Generációk nőnek fel, akik sosem dolgoztak, generációk, ahol gyerekek nem látták szüleiket reggel felkelni, majd munkából megfáradtan hazatérni.
Generációk, melyeknek tagjai ha csúnyán néznek tán rá, azonnal rasszizmust kiáltanak, mert ez az egy szó, amelyet megtanulnak más ország nyelvén.
Félre ne értsetek. Tisztelem én mindenki vallását, mindenki kultúráját. Bejártam a fél világot, mindenhol alkalmazkodtam a helyi szokásokhoz, betartottam az ottani szabályokat és törvényeket, tiszteltem hagyományaikat és vallásukat. Mert én ott vendég voltam. Köszöntem a vendéglátást, érdekelt, miért és miben mások ők. Hálás voltam, hogy ott lehetek és örültem, ha tanítottak.
Aki idejön vendégségbe, átutazóban jár nálunk, kell, hogy tisztelje a mi hagyományainkat, vallásainkat, kultúránkat. De nem! Elmondjuk nekik magyarul, mit tegyenek és mit ne tegyenek. Aztán várjuk a csodát, és persze azt, hogy meg is értsék. Lövésük sincs, mi van itt, és nem is fogják megtudni sose. Amíg te dolgozol helyette, amíg te fizeted az ellátását, az utazását, a jólétét, addig nem is akarja majd megérteni. Amíg te húzod az igát, ő eszik-iszik-bulizik, ha kell, rasszizmust kiált, és röhögve markába él, mint Marci Hevesen.
Elvárjuk, hogy úgy viselkedjenek a lányainkkal, ahogy az nálunk illik, és ha nem ezt teszik, sajnálnunk kellene szegény, nehezen integrálódókat. Azokat, akiknek jobb ruháik, jobb telefonjaik és több pénzük van, mint nekünk. Mert ők menekültek. Menekülnek valami elől, amit mi nem ismerünk, így megítélni nem tudunk. El kell fogadnunk, hogy ők nem beilleszkedésre és a törvények, szabályok betartására képtelen, életútját megkeresni alkalmatlan ember, hanem szegény, szerencsétlen menekült.
Úgyhogy most építünk egy falat. Vagy kerítést. Majd, egyszer, valamikor. Akkor, ha majd Brüsszel jóváhagyja, Ha leosztották a lapokat, ki építi és mennyiért, ki kap belőle pénzt és mennyit.
De addig is kuss neked, magyar. Lesz fal vagy kerítés, van plakát. Kommunikál a kormány! Ja, hogy közben azért jön az áradat? Nem a szín a baj, nem a hit és a kultúra! Nem baj az! Tanulsz és okulsz addig. Megszoksz más kultúrákat, tanulsz új hitet, ha akarod, ha nem. Adózhatsz, hogy eltartsd őket, fizetsz, hogy jobban egyen, és többet kapjon, mint a gyereked az iskolában.A kicsit pedig őrzöd, mert hát más az ismerkedési kultúra, és ha a lányod nem érti az udvarló közeledést, hát ne csodálkozz, ha megerőszakolják. Mert hát ez is a kommunikáció egy formája, vagy nem?
Nem baj semmi. Majd szól a müezzin, szeretem én is az énekét. Érdekes a hitük, okos és bölcs, szigorú és korlátozó. De aki nem tudja elfogadni saját helyén a szabályokat, attól miért is várjuk, hogy egy szebb, szabadabb világban majd saját, szigorú hite szerint él? Engedd ki a kutyát a kertből, ő is elcsavarog. Otthon okos, szófogadó, mert tudja, kap, ha rossz helyre pisil, ám kiszabadulva mindenütt felemeli a lábát.
De nem baj. Lesz fal vagy kerítés. Megállítjuk őket amott. Örül is mindenki, lelkes a magyar, hiszen látja a fényt tán az alagút végén. Hogy az a fény még messze van? Sebaj! Kommunikál a kormány, magyarul osztja az igét. Te értsd, te számítasz, hiszen te szavazol. Tedd, ne tedd, okulj, tanulj. Aki meg jönni akar, jön majd máshogy, másfelé, máshogyan. Aztán persze itt marad, mert a másik irányból már úgyis zárva lesz minden kapu. Szóval adózz, hass, alkoss és gyarapíts, aztán majd a haza szép színesre derül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése