Agyf@szom

Amikor gyerek voltam, a karácsony szomorú és magányos ünnep volt. Anyám és apám sosem ünnepelt velem, nem várt az ő Jézuskájuk. Legalábbis mióta a karácsonyokra emlékszem, sosem. Nagyapó halála után mamával ketten éltük át és túl a karácsonyt. Mama ecetes krumplisalátát és halat csinált, feldíszítettük a fát, aztán átmentünk az ő családjához. Igen, az övéhez, mert engem csak úgy "megkapott". Neki sosem született gyereke, engem mégis becsülettel felnevelt. Szóval átsétáltunk a családjához a hideg utcákon. Lestem az ablakokat, hol mekkora a fa, milyenek a díszek. Mert a rokonságnál hatalmas volt a fa, a lakás és az ünneplés- Csak én éreztem azt mindig, hogy a "hozott gyerek" vagyok. Aztán hazaballagtunk a sötét nyócker kihalt utcáin, és a liba meg a káposzta helyett inkább kértem mamától krumplisalátát. Mert az finom volt. Szeretet-finom. Csak szomorú, kicsi és magányos. Ő meg én - mi ketten a világ! Aztán lett férjem, aki utálta a karácsonyt. Nagy

Így év vége felé közeledve mindenki számvetést készít. Bizony, az elmúlt évben sok minden történt. Olyan események, amelyek nem csak a jelenünkre, de a jövőnkre is hatással vannak és lesznek. És az emberi kapcsolatokat is igencsak sok próbának vetették alá. Az elmúlt hónapokban neveztek már szívtelennek, kegyetlennek, embertelennek. Töröltek és tiltottak facebook ismerősök, szakadtak meg ismeretségek, vannak boltok, ahová már nem mehetek be, bár lehet, nem is szeretnék. Pusztán azért, mert nem vagyok hajlandó a migránsoktól nedves szemekkel és bugyival rohangálni a nagyvilágban. Mert nem vagyok hajlandó elvtelenül csöpögve és válogatás nélkül pátyolgatni minden Európába áramlót. Férfit, nőt, gyereket, fiatalt, öreget. Szírt, afgánt, irakit, feketét, kéket, sárgát, pirosat. Mert szeretem, ha színes a világ, de mindennek kell legyen egy határa. Utálnak azért, mert már a nyár elején károgtam a veszélyt, a bajt, amit ennek a túlszeretgetésnek köszönhetően azóta már meg

Zsohár asszony megkapta fogorvos/fogtechikus/gyógyszerész (a tetsző kiválasztandó és aláhúzandó) barátjától a mixtura pectORALISt, és leforgatta brazil szappanoperáját. Leszboszon. Mert most éppen ott haknizik,mint nonprofit, de azért ebből egész jól profitáló migráns-simogató. Szerencsére pasira lelt, bár ebben a liberál világban már semmin sem lepődtünk volna meg. Hát igen, megírtam valahol, hogy egyébként is mindennek Ramszesz az oka. A liberálfattyak memóriáját is a RAM-szesz butította le. De lehet, hogy a pectORALis. Ha már fogorvos a szentem. Vagy nem. Mert lehet, hogy gyógyszerész. A magáról korábban őszinte nyíltsággal való nő („zsidó-shintoista maya-izlandó nő cigány és csádi beütéssel”) a szép és színes világot szereti. A multikulti és a nagy katyvasz jegyében tehát összeállt egy szír pasival. Aki ugye nagy eséllyel muszlim, tehát Koránt olvas, nem Bibliát és Tórát. Bár lehet, hogy azt sem. Ki tudja már ebben a nagy káoszban! A lényeg, hogy minél többs

A Fórum Szíriáért Egyesület Törökország budapesti nagykövetsége elé hívta ma délutánra azokat, akik szerették volna kifejezni tiltakozásukat az orosz gép lelövése kapcsán tanúsított török kommunikációval kapcsolatban. A megjelentek követelték, hogy a török kormány fejezze be az IÁ támogatását, és azonnali hatállyal fejezze be a szíriai és iraki olajkutakból származó nyersolaj értékesítését is. Felszólították a magyar kormányt, hogy állítsa vissza a diplomáciai kapcsolatokat Damaszkusszal, hiszen így a titkosszolgálatok is hasznos információkat kaphatnának az Európába szivárgó terroristákról. Ennyi a mai hír. Egy maroknyi ember, akik fontosnak érezték kifejezni a véleményüket. Egyre kevesebben. Nemrégiben az orosz követség előtt tüntettek szírek, kétszer is egymás után. Szintén maroknyian. Egy másik csoport. Ők Putyin elnököt szidták – a köcsög Putyin visszatérő szólam volt kommunikációjukban. Ők azért emelték fel a szavukat, mert véleményük szerint Oroszország á

„Fiam, nem tragédia, ha hülyét csinálsz magadból, de ne lássák”, „kértem, hogy csendben legyen buta, de ön sajnos hangos” – írta oldalán, kommentben egy igen kedves kolléga. No igen, erről újfent a migránssimogatók jutottak eszembe, főleg hogy ma könnyes megemlékezést tartanak hőn szeretett Keleti pályaudvarok emlékezetes és ikonikus aluljárójában. Igen, ott ahová várják vissza a szerencsétlen menekülteket. Hülyén és igen hangosan. Merthogy ezek a lények még mindig ott tartanak, hogy hisznek a mesékben. Ez amúgy nem baj, én is szeretem Hófehérke történetét, de ez a mese más. Nem kicsit. Nagyon. Ez Párizs robbanásaival, Brüsszel bezárásával végződik, vérrel, halállal, egy kontinens és ősi kultúrája pusztulásával. Végződik? Sajnos nem... Szóval a mese. A kicsi migri egy szép napon felébredt sziesztaálmából, valahol a török határnál, a táborban. No nem félreérteni. Kicsi migri nem feltétlenül szír. Lehet afgán, de iraki, bangladeshi, sőt, mindenféle fekete-af