Agyf@szom

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Amíg nem volt petárda, ostorokkal csattogtattak, egyszerre többel. Meg lövöldöztek. Régen néha ágyúkkal is. Egyszerre többel. Kedves “állatvédők”, pontosabban orvaceznórai magasságokba emelt posztokat agyatlanul osztogatók! Az nem zavar titeket hogy agyontenyésztett, őseire már kicsit sem hajazó kutyát dédelgettek? Hogy nektek köszönhetően nincsenek kutyák, mert teljesen megváltoztattátok a kutyák eredeti valóját? Lakásban tartjátok, ruhákban, csilivili cicomával, ami a legnagyobb állatkínzás, ami csak létezik, közben meg ti vagytok a nagy megmondó állatvédők? Naponta néhányszor engeditek valós környezetükbe a kutyákat, és nagyjából azt csináljátok vele mint a 16 éves gyereketekkel, aki nem tudja eldönteni, fiú-e vagy lány. Szerencsétlen ötvenkilós eb meg éli a plüssmacik életét. Nem kutyával ÉLEK, hanem kutyát TARTOK, annak megfelelően, ahogy több mint tízezer évig tartották. Ebben az is benne van, hogy igényeinek megfelelően etetem, nem trendi vegánul. 

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki elveik

  1945. február 11-én Budapest ostroma az utolsó felvonásához érkezett. Előtte 50 napon át, házról házra tartott a harc, a magyar és német védősereg közel két hónapon át tudta tartani magát a szovjet erőkkel szemben. Pest már régen elesett, és Budán is csak a Vár környéke volt még a német és magyar seregek kezében. Utánpótlás alig-alig volt, a tartalékaikat felélték a harcolók. A védők hetvenezres létszáma alig 43 ezerre fogyatkozott. Nem volt más lehetőség, mint a megadás, vagy egy utolsó, kilátástalan akció, a kitörés. A budai várból kitörve, átjutva az oroszok védelmi állásain elérni a 30 kilométerre levő német vonalakat. Hitler nem támogatta a kitörésre tett javaslatokat, Karl Pfeffer Von Wildenbruch tábornok, a Budapesten körbezárt német és magyar egységek főparancsnoka pedig heteken át halasztgatta emiatt az akkor esetleg még sikerre esélyes kitörési kísérletet. Végül február 11-re már nem maradt más lehetősége, mint rádióüzenetben bejelenteni: “Munition ist zu