Agyf@szom

BÜSZKE ÉS HETERO Olvasom egy oldalon, hogy egy srác azért mert végre coming out-olni otthon, mert egy közszereplő a Pride-on való részvételre buzdít, szervez, édesanyja pedig e közszereplő hű követője. Így hát a kölyök elmondta otthon, anyuka pedig már megértő, mert egy celeb azt mondta, írta, hogy ez így jó. Hogy tessék elfogadni, és örülni. Mert normális minden, ami más. A srác pedig idén mer menni a Pride-ra, azon pedig, hogy jövőre anyuka is menjen, együtt szurkolnak. Hát azt hiszem, anyaként rohadtul nem örülnék neki, ha a gyerekemről kiderülne, a saját neméhez vonzódik. Nem örülnék, de elfogadnám, feltéve, hogy tisztességgel él tovább. Ez pedig az én olvasatomban azt jelenti, hogy másságát nem akarja erőszakkal letolni mások torkán, nem akar elő-s többletjogokat követelni magának, és véletlenül sem akar egynemű párjával gyereket örökbe fogadni. Anyaként valószínűleg megviselne, hogy nem leszek nagymama, de nem küzdenék azért, hogy a természet törvényei ellen

RIBANCVILÁG Találtam egy cikket a neten, amiben nyugaton élő arab férfiak fejtegetik a véleményüket a legendásan szép magyar lányokról. Ezt írták benne: "A lányokra térve, fejtegette, reméli, hogy nem fogok megsértődni, de bár nagyon szépek a lányok itthon, van velük egy nagyon nagy baj. Az a baj, – mondta, hogy nagyon könnyű őket ágyba vinni. Semmi tartásuk nincs. Egy két pohár ital a bárban, – ahol a fiúk látványosan üveggel kérik az italokat – és még aznap a szállodaszobában fejezik be az éjszakát. Tízből kilencszer. Ez nagyon szomorú – mesélte. Nem tudjuk így becsülni őket, minden este mást viszünk haza." Emlékszem, valamikor, még az én lánykoromban a "digó" fiúk voltak a menők, persze a többség csak álmodozott a sármos és mindig elegáns olasz fiúkról, hallgatta a dallamos olasz sanzonokat. De becsülettel élt, választott párt, és az álom a családban, a gyerekek mellett már nem volt érdekes. Ma viszont azt látom, valóban nem érték sem a csalá

PRAY FOR... Ima Pray for akármelyikváros. Persze, jó az. Kell, mert sokszor erőt ad, túlélni a túlélhetetlent. Aki hisz, bármiben, annak jó és kell. Csak éppen van, amikor már nem elég. Van, amikor az ima már édeskevés. Észre kellene venni, melyik az a pillanat, amikor az ima nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete kell legyen. Mégis, az emberek azt hiszik, ezzel tehetik a legtöbbet. Egy ima, egy szál virág, egy mécses és pár látványosan elmorzsolt könnycsepp. Részvét-táviratok, együttérző sorok. És a penzum letudva, megcselekedtük, mit megkövetelt a világ és persze a facebook. Minden csoda három napig tart, és az élet visszatér a normális kerékvágásba. Mert már az a normális, hogy megpróbálnak az európai emberek normálisan élni a következő terror vagy bármilyen más, fehér őslakosok ellen elkövetett támadásig. Az a normális, ha félve szállnak fel a metróra, a buszra, ha elmenekülnek elhagyott szatyor láttán. Az a normális, ha állandóan figyelnek és maguk m

BABY? BUMM! Alapvetően nem azzal van bajom, hogy valaki nem vállal gyereket. Persze sokan szeretnének, de nem jön össze. Mások ilyen vagy olyan ok miatt nem találnak párt, vagy éppen józan ésszel felmérik, hogy ők maguk nem alkalmasak a gyereknevelésre. Sokszor mondogattam, hogy az emberek baromi tudatosak tudnak lenni, amikor tévét, mikrót vagy kocsit vesznek. Baromi tudatosak tudnak lenni egyébként haszontalan és előbb vagy utóbb elhasználódó dolgok - mint a mobiljuk - megvásárlásakor. Minden apró paraméter - méret, watt, teljesítmény, fogyasztás, stb. - pokolian fontos, no meg persze az ár-érték arány. Mivel a vezetéshez jogosítvány kell, hát azt is megszerzik, hogy az utakon garázdálkodhassanak. Lehetőleg gyorsan és olcsón, valós tudás és gyakorlat nélkül. Éppen ezért nem értem, miért nincs meg az emberek nagy hányadában ez a tudatosság és alaposság a párválasztásnál, és most nem a bagzós időszakokra gondolok, hanem arra, amikor családalapításhoz és gyerekváll

A DEMOKRÁCIA DISZKRÉT BÁJA... avagy amikor tombol a kettős mérce Valamikor nekem úgy tanították, hogy a hír szent, a vélemény pedig szabad. Ma pedig olybá tűnik, a hír sem szent már senkinek, és a vélemény sem szabad. Azt mondják, bántottak egy újságírót. Vagy kettőt. Vagy nem, mert videó van róla, valahol, hogy mégsem. De azért gyorsan összerántottak egy flash mobot, hogy szemét fityesz, meg nincs sajtószabadság. És mindez még vállalható és szimpatikus is lenne, és teljes mellszélességgel odaállnék, ha nem éppen ugyanez a bagázs lett volna, amelyik röhögve nézte, hogy az m1 riporterét, meg a Pesti Srácok újságírónőjét zaklatják és bántalmazzák. Odaállnék, ha nem ők harsogták volna, hogy a lakájmédiának semmi helye az ő tüntetésükön (sic!). Odaállnék, ha nem lenne a kettős mérce, ha nem csak maguknak akarnák a sajtószabadságot, de kussoljon el minden más vélemény. Odaállnék, ha nem fideszeseznének le mindenkit, aki nem lép velük egyszerre, és nem zabálja az ő

MOSZKVA KÖSZÖNI, MÉG MINDIG ÁLL Jelentem tisztelettel, a mára rendelt, aktuálisan és sokadjára meghirdetett kormány- és rendszerváltás az időjárási körülmények okán bizonytalan időre el lett napolva. Mondjuk tegnap, amikor szentpétervári barátaim megérkeztek, még nevettünk rajta, hogy magukkal hozták a telet. Tervezgették, hogy fürdőzés és városnézés után megtekintik a mára kiírt, trendi hívónevű tüntikét. Lévén nem éppen Putyinista lelkek, hát még lelkessé is váltak az „Állítsuk meg Moszkvát” elnevezés hallatán, bár azért halkan megjegyezték, hogy ez a terve már Napóleonnak, sőt, Hitlernek sem nagyon sikerült. Ugyebár az a fránya tél, a „winter is coming” ismert mondata…. Hiába, no, az a randa nacionalizmusuk csak előgyütt. Aztán megnézegették az elmúlt hetek Oktogon ücsörgős, betépős, piázós tüntike after partyjait, és gyakorlott tüntetőként kedvet kaptak jönni. Pedig ők nem tudhatták, milyen az, amikor vad és kellően agg tüntetők esernyővel böködik a szemeket…N

JOGÁLLAMOT? DEMOKRÁCIÁT? Én már nem tudom, mi a demokrácia. Mi az, amit most a nép, vagy a magát népnek nevező balliberális, megkockáztatom, anarchista ifjúság követel. Mert ugyan egykoron tanultam az iskolában az athéni demokráciáról, de nekem azt is megtanították, hogy a sok-sok városállam közül abban az egyben, aprócskában volt csak valamiféle demokrácia, és érdeklődés hiányában az is gyorsan megbukott. Szóval akkor mi is a demokrácia? És mit akartok ti, rendbontó, anarchiára vágyó pesti és import ifjak? Mert ha az a demokrácia, hogy büntetlenül lehet letaposni a mások kétkezi munkájával ültetett tulipánokat, akkor én nem kérem a demokráciát. Ha a demokrácia az, hogy bárki simán és büntetlenül és következmények nélkül gyalázhatja és megütheti azt az újságírót, aki neki nem tetszőt ír, akkor én nem kérem a demokráciát. Ha az a demokrácia, hogy mindenki náci, fasiszta, rasszista, antiszemita, és még ki tudja, micsoda, ha nem fogadja el a balliberális, szélső liberális

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo