A DEMOKRÁCIA DISZKRÉT BÁJA...
avagy amikor tombol a kettős mérce
avagy amikor tombol a kettős mérce
Valamikor nekem úgy tanították, hogy a hír szent, a vélemény pedig szabad.
Ma pedig olybá tűnik, a hír sem szent már senkinek, és a vélemény sem
szabad. Azt mondják, bántottak egy újságírót. Vagy kettőt. Vagy nem,
mert videó van róla, valahol, hogy mégsem.
De azért gyorsan összerántottak egy flash mobot, hogy szemét fityesz, meg nincs sajtószabadság.
És mindez még vállalható és szimpatikus is lenne, és teljes mellszélességgel odaállnék, ha nem éppen ugyanez a bagázs lett volna, amelyik röhögve nézte, hogy az m1 riporterét, meg a Pesti Srácok újságírónőjét zaklatják és bántalmazzák.
Odaállnék, ha nem ők harsogták volna, hogy a lakájmédiának semmi helye az ő tüntetésükön (sic!).
Odaállnék, ha nem lenne a kettős mérce, ha nem csak maguknak akarnák a sajtószabadságot, de kussoljon el minden más vélemény.
Odaállnék, ha nem fideszeseznének le mindenkit, aki nem lép velük egyszerre, és nem zabálja az ő birka-rétesüket, két bégetés közepette.
Odaállnék, ha elfogadnák, hogy van újságíró, aki nem kíván véleményt nyilvánítani a rendezvényükön, se pro se kontra, Ha elfogadnák, hogy az újságíró dolga, hogy figyeljen, véleményt alkosson, és majd megírja, elmondja, még akkor is, ha ez másoknak esetleg nem tetszik.
Odaállnék, ha ebben az országban az emberek nem csak egy sztárolt médiát olvasnának, hanem a Népszabadság mellé a Kurucot, és a Kuruc mellé a Népszabadságot is fellapoznák. Ha megtanulnák végre, hogy az igazság soha nem fehér vagy fekete, jobb vagy bal. Ha egyáltalán megtanulnának végre olvasni és értelmezni.
Odaállnék, ha a rendőröket körbenyalogató, magának előjogokat követelő riporter nem besúgózna le minden neki nem tetszőt, amikor éppen kiesik a pikszisből pofátlansága miatt, és nem uszítaná a sleppjét a másikra.
Odaállnék, ha egyszer, egyetlen egyszer ők is kiállnának egy bántalmazott, ám velük egyet nem értő mellett, legyen az újságíró vagy csak éppen migránsok által kirabolt, egyszerű állampolgár, Ha nem csak a maguk kiválogatta köröket, de minden bántalmazottat, vagy annak véltet védenének teljes mellszélességgel, legyen az emeszpés, dékás, fideszes vagy akár jobbikos.
Odaállnék, ha tudnák végre, mit jelent a náci, a fasiszta, az antiszemita szó, és nem használnák nyakra-főre, minden, nekik nem tetszőre.
Odaállnék, ha ez az egész nem arról szólna, hogy ismét ugyanaz a bagázs követel magának többletjogokat, amelyik teszi ezt évről évre a Pride-on, amelyik bontja a kerítést, vagy tépi idegen ország követségének a kerítését.
De amíg csak maguknak kérik a többletjogokat, és nem egyenlő bánásmódot, azonos jogokat minden oldali és irányú, nézetű és gondolkodású újságíró és állampolgár számára, addig nekem ezek hiteltelenek,
Mert anno Deák is megmondta: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.
Márpedig ezek is hazudnak, reggel, délben és este, de még éjjel is.
Úgyhogy köszönöm, én tőletek sem kérem a dobozom.
(2017. május 6.)
De azért gyorsan összerántottak egy flash mobot, hogy szemét fityesz, meg nincs sajtószabadság.
És mindez még vállalható és szimpatikus is lenne, és teljes mellszélességgel odaállnék, ha nem éppen ugyanez a bagázs lett volna, amelyik röhögve nézte, hogy az m1 riporterét, meg a Pesti Srácok újságírónőjét zaklatják és bántalmazzák.
Odaállnék, ha nem ők harsogták volna, hogy a lakájmédiának semmi helye az ő tüntetésükön (sic!).
Odaállnék, ha nem lenne a kettős mérce, ha nem csak maguknak akarnák a sajtószabadságot, de kussoljon el minden más vélemény.
Odaállnék, ha nem fideszeseznének le mindenkit, aki nem lép velük egyszerre, és nem zabálja az ő birka-rétesüket, két bégetés közepette.
Odaállnék, ha elfogadnák, hogy van újságíró, aki nem kíván véleményt nyilvánítani a rendezvényükön, se pro se kontra, Ha elfogadnák, hogy az újságíró dolga, hogy figyeljen, véleményt alkosson, és majd megírja, elmondja, még akkor is, ha ez másoknak esetleg nem tetszik.
Odaállnék, ha ebben az országban az emberek nem csak egy sztárolt médiát olvasnának, hanem a Népszabadság mellé a Kurucot, és a Kuruc mellé a Népszabadságot is fellapoznák. Ha megtanulnák végre, hogy az igazság soha nem fehér vagy fekete, jobb vagy bal. Ha egyáltalán megtanulnának végre olvasni és értelmezni.
Odaállnék, ha a rendőröket körbenyalogató, magának előjogokat követelő riporter nem besúgózna le minden neki nem tetszőt, amikor éppen kiesik a pikszisből pofátlansága miatt, és nem uszítaná a sleppjét a másikra.
Odaállnék, ha egyszer, egyetlen egyszer ők is kiállnának egy bántalmazott, ám velük egyet nem értő mellett, legyen az újságíró vagy csak éppen migránsok által kirabolt, egyszerű állampolgár, Ha nem csak a maguk kiválogatta köröket, de minden bántalmazottat, vagy annak véltet védenének teljes mellszélességgel, legyen az emeszpés, dékás, fideszes vagy akár jobbikos.
Odaállnék, ha tudnák végre, mit jelent a náci, a fasiszta, az antiszemita szó, és nem használnák nyakra-főre, minden, nekik nem tetszőre.
Odaállnék, ha ez az egész nem arról szólna, hogy ismét ugyanaz a bagázs követel magának többletjogokat, amelyik teszi ezt évről évre a Pride-on, amelyik bontja a kerítést, vagy tépi idegen ország követségének a kerítését.
De amíg csak maguknak kérik a többletjogokat, és nem egyenlő bánásmódot, azonos jogokat minden oldali és irányú, nézetű és gondolkodású újságíró és állampolgár számára, addig nekem ezek hiteltelenek,
Mert anno Deák is megmondta: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.
Márpedig ezek is hazudnak, reggel, délben és este, de még éjjel is.
Úgyhogy köszönöm, én tőletek sem kérem a dobozom.
(2017. május 6.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése