Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux
államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik
legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá
kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a
klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival
megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.
Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella
volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek
jelentése nem más, mint település a mocsárban.
Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a
NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van,
amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük
most Brüsszelben…
Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A
nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben
álltak ki elveik mellett. „Defend Hungary”, „Defend Europe”, „We Are
Europe”, „Refugees go Home” jelszavakat skandálva vonultak az Európai
Parlament tövében található Place du Luxembourg térre. Oda, ahol az unió
vezetőinek meg kellene hallaniuk polgáraik szavát, azokét a polgárokét,
akiket képviselnek, akiktől a fizetésüket kapják. A horvát, osztrák,
német, flamand, vallon, lengyel, holland, görög és persze magyar
hazafiak szabadon elmondhatták véleményüket, a demonstrációt senki és
semmi nem zavarta meg. A katonák nyugodtan sétálgattak körülöttünk, az
emberek értetlenkedő, zavarodott arccal lestek, majd siettek tovább a
dolgukra. Két maroknyi ember, zászlókkal, molinókkal vonuló hazafiak
kígyózó sora. Ennyi volt a szabadság, az igazi európaiság, sok-sok
európai ember igényének kifejezése.
Eközben alig pár kilométerre, a történelmi óvárosban, a csodás
épületekkel büszkélkedő Grote Markt-on már gyülekeztek a Pride
résztvevői. Brüsszel ősöreg, sokat látott épületei szivárványos zászlóba
öltöztek, még a rendőrség központi épülete is csiricsáré színekben
virított, és a tűzoltó autók hátulján is a Pride vonulások jelképe
díszelgett. A várost ellepték a maguknak elő- és többletjogokat
követelők, mi pedig azt lestük, a multikulti fővárosévá vedlett
Brüsszelben az ősöreg, mesés enteriőrrel berendezett kávézókban vajon
van-e már semlegesnemű mosdó.
Míg a tér körüli utcák elnevezései ma is a vaj- és sajtkészítőkre,
mészárosokra, hal- és szénárusokra emlékeztetnek, azaz arra az egyenes
és tiszta, dolgos világra, ami egykoron a kontinenst jellemezte, ma
bevándorlók koldulnak a környéken, fejkendős asszonyok húzzák maguk után
nagyszámú gyermekseregüket, egy kis alamizsna reményében. Muszlim
bevándorlók szemlélik fekete szemekkel a vidáman vonagló más
identitásúakat, akiknek fejében egy pillanatra sem fordul meg, hogy
Allah nevében őket is eltapossák majd, ha egyszer – talán nem is olyan
sokára – többségbe kerülnek.
Miközben a Városháza tornyáról Szt. Mihály arkangyal figyelte az
erkélyen boldogan álló ifjú házaspárt, lenn a téren a másságukat büszkén
hirdetők fetrengtek a kövön, nem törődve sem a jó érzésű turistákkal,
sem az ott kolduló muszlim albán asszonnyal. A szivárvány mindenek
felett lobogott, az Európai Parlament és a város polgármesterének
hathatós támogatásával.
Pár sarokkal arrébb a híres pisilő kisfiú, a Manneken Pis békésen
figyelte a tömeget. Aznapi hacukájában, a sárga pólóban, napszemüvegben
és a baseball sapkában a maga egyszerű módján beilleszkedett a túlzottan
színes, zavaróan multikulti városba. Szája körül örök mosollyal nézte a
kameránk előtt pózoló, büszke transzvesztitát. Akkor jutott eszembe a
szobrot övező egyik legenda. A XIV. században idegen sereg ostromolta
Brüsszelt, s a támadók kitervelték, hogy robbanószereket helyeznek a
városfalak alá. Ekkor azonban egy Juliaanske nevű brüsszeli kisfiú
véletlenül észrevette őket. A bátor gyerek lepisilte a gyújtózsinórt,
így megmentette a várost. Talán igaz a legenda, talán nem.
Bár a patrióták maroknyi csoportjának tüntetése nem rengette meg
alapjaiban ezt a mocsárba lassan visszasüllyedő várost, és hangjuk hiába
szólt hangosan a sok nyelven, a bársonyszékeikben terpeszkedő, a
polgáraik pénzén zsírosra hízott és isiászosra borosodott politikusok
meg sem hallották, hogy vannak, akik mást szeretnének és másként, mégis
azt mondhatjuk, megérte. Megérte, mert talán felébred egy kisfiú, és
lesz megint valaki, aki nemes egyszerűséggel telibe pisili a multikulti,
a szándékosan félreértelmezett sokszínűség, és a politikai
haszonszerzés miatt erőltetett befogadás gyújtózsinórját. Akkor talán az
Európai Parlament tövében vizelő hajléktalan is beáll mellé, és együtt
levetetik a város polgármesteréről az ezüst tűsarkú cipőt, majd azzal
hátsón billentve a sok liberálist egy új, a régi alapokon nyugvó Európát
építenek. Talán ez a kicsinyke esemény, és a következő sok hasonló
végre világosságot gyújt néhány ember agyában.
Megjelent: hunhir.info 2019.05.21.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése