Agyf@szom

Tüntikék, rendezvénykék, emléknapocskák. Minden, amiben egyetlen ember a mennybe mehet, szónokolhat, dicsőülhet. Először még érdekes. Jönnek sokan, kiélheti exhibicionizmusát a balga. Aztán persze fogy a jónép, lesznek százan, majd ötvenen, végül alig tíz seggnyaló marad. De nyomja, csinálja és mondja, mert már kell a hatalom a mámora. Ha tíz a szolga, hát tíz marad, de rajong, istenít, és ez a lényeg. Ha más csinálja, ha más szervez hasonlót, rögtön  olyan lesz, mint a gyerek, akitől elvették a gumikacsáját. Hisz az a tünti, rendezvényke, emléknapocska az ő agyának szüleménye, ő találta ki, csak az övé lehet. Ha elveszik, ha átad akár egy kis darabot, már megdicsőülése, főszerepe kerül veszélybe. Márpedig színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő, da azért a legjobb szerep mindig a főszerep. Fogy a jónép, unalmas már a szokott duma, hát mindenki szar, aki épp nem ér rá, és mindenki menjen a francba, ha nem ért mindig, mindenben egyet a fő-fő-fővel. Ha véletlenül s

Komolyan pusztulásra van ítélve ez az ország. Az a társadalom, amelyben az embereknek a becsület és a hűség szavakról csak és kizárólag a schutzstaffel jut eszébe, az életképtelen, mert velejéig gonosz. Azokat az embereket, akik számára ez a két szó negatív tartalommal bír, én nem akarom. Nem akarom sem a médiába, sem az ország vezetésébe. Meine Ehre heisst Treue. Én ezt komolyan gondolom. Nekem fontos, hogy hű legyek a családomhoz, az  igazi barátaimhoz, hű legyek az országhoz, ahol élek, és hű legyek mindenhez, amit el- és felvállalok. Csak így tudok becsülettel élni. De itt, ahol egyszerű embereket meg lehet lopni, pénzüket elvinni, agyonverni őket húsz forintért – itt nem számít a becsület. És ahol nem számít a becsület, ott a hűségnek sincs értéke. És igen, lehet gyűlölni a schutzstaffel katonáit, lehet fröcsögni rájuk, holtuk után is a fejüket követelve, de egyet el kell ismerni még a gyűlölködőknek is. Ez pedig az, hogy nem akad katonai szervezet, mely kiválóbban harcolt voln

Tüntetni jó. Tüntetni életforma. Vannak, aki maroknyian, hittel, elkötelezettséggel mennek az utcára. Akik hisznek abban, hogy ha van szólásszabadság, ha van gyülekezési szabadság, az maga a hőn áhított demokrácia. Akik olyan üres zsebbel mennek, hogy a kutya oldalba hugyozza őket, de van hitük és van elkötelezettségük. Akik hangosítás helyett hangosan énekelnek, színpad helyett raklapokra állnak, mert még hisznek és remélik, hangjuk tán gondolkodásra késztet másokat. Mások azt gondolják, a méret a lényeg. Minél nagyobb, annál jobb. Minél többet kóstál, annál ütősebb. Kicsit olyan ez, mint a kis farok nagy bömössel. De hát cirkusz kell a népnek. Még akkor is, ha a tüntetéssel amúgy sose ér el senki semmit. Nem menekül vissza a gépére Putyin papa, és kis országunk sem lesz európaibb, mint eddig, még ha oly sok kék csillagos és szivárványos zászló is leng. A cirkuszban pedig az ember már költ. Vesz perecet, sört, kólát, sőt, műsorfüzetet is. A tüntikén is zsebbe nyúl, persze csak ha j