Ugrás a fő tartalomra

AZ ÉN KARÁCSONYOM

Amikor gyerek voltam, a karácsony szomorú és magányos ünnep volt. Anyám és apám sosem ünnepelt velem, nem várt az ő Jézuskájuk. Legalábbis mióta a karácsonyokra emlékszem, sosem.
Nagyapó halála után mamával ketten éltük át és túl a karácsonyt. Mama ecetes krumplisalátát és halat csinált, feldíszítettük a fát, aztán átmentünk az ő családjához. Igen, az övéhez, mert engem csak úgy "megkapott". Neki sosem született gyereke, engem mégis becsülettel felnevelt. Szóval átsétáltunk a családjához a hideg utcákon. Lestem az ablakokat, hol mekkora a fa, milyenek a díszek. Mert a rokonságnál hatalmas volt a fa, a lakás és az ünneplés- Csak én éreztem azt mindig, hogy a "hozott gyerek" vagyok. Aztán hazaballagtunk a sötét nyócker kihalt utcáin, és a liba meg a káposzta helyett inkább kértem mamától krumplisalátát. Mert az finom volt. Szeretet-finom.
Csak szomorú, kicsi és magányos. Ő meg én - mi ketten a világ!
Aztán lett férjem, aki utálta a karácsonyt. Nagy család, szanaszéjjel, ahol senki nem törődött senkivel. Vele, a legkisebbel főleg nem. Készültem a karácsonyra, hiszen ez már eggyel nagyobb család, De utálta mamát, és utálta a főztjét. Nem szerette az ecetes krumplisalátát. Lett ajándék, csak neki. Tőlem. És örült is neki, hiszen tudtam, mire vágyik. Lestem a fa alá - de semmi. "Ja, vettük a mikrót nemrég, az az ajándékod!" "Mennyi is volt a múlt hónapban vett csizmád? Odaadom a pénzt!" - ez volt a meglepetés. Se egy kép, egy lap egy mondattal - semmi. Pedig adni olyan jó!
Még emlékszem, kicsi voltam. Papával elmentünk karácsonyi ajándékot venni, hiszen volt kicsi zsebpénzem. Megláttam egy babakocsit, apró játékbabával. Ez kell, ez kell a mamának - kiabáltam. És megvettem, boldogan, a fa alatt pedig lestem: örül-e neki. És hát örült, persze, mert tudta, úgyis én játszom majd vele. A baba nyakába ügyetlenül tekert sál pedig könnyeket csalt a szemébe.
Aztán lettek gyerekeim. Csodás karácsonyokat varázsoltam nekik, megvívva minden fanyalgással, utálkozással, "Gyűlölöm a karácsonyt! felkiáltással.
Sose kaptam ajándékot se tőle, se az utódjától. Mindig a "már" meg a "majd" vett vagy venni készült akármi lett az aktuális "aji". De a gyerekek megleptek. Kicsinek rajzoltak, gyurmáztak, aztán ahogy nagyobbak lettek, igazi partizánakciókat hajtottak végre, hogy kitalálják, mire vágyok.
Sose felejtem el azt a pár évvel ezelőtti könyvesbolti sétát, amelyen sasszemmel lesték, milyen könyvet veszek a kezembe, és azt milyen arccal teszem a helyére. Aztán jöttek a keresztkérdések, és igen, kitalálták, melyik volt a vágyam. Melyik volt az, amelyiket magamtól sajnáltam, de titkon a hiányát sirattam.
Apuka ment, mi maradtunk. Nélküle, mert azóta is gyűlöli vadul a karácsonyt, de leginkább saját, nagyon magányos életét. Kicsi mikrocsalád, picike lakásban. A fától alig tudunk mozdulni, nincs hely, ahol hárman elférnénk enni. De van karácsonyunk, ajándékaink egymásnak, amiknek örülünk, mert szívből jönnek. És van ecetes krumplisaláta meg rántott hal, mert vannak hagyományaink. Az ajándékok csomagolásától a fa díszítésén át, a takarítás együttes szertartásától az ajándékok bontogatásáig. Olyan hagyományok, melyekért meg kellett dolgozni, amiket meg kellett tanulnom. De már a mieink.
Néha megpróbálunk magányos, és a karácsonyt gyűlölő embereket hívni, szeretni, vendégül látni. De megmenteni magától senkit nem lehet. Aki nem érzi, hogy miről szól ez az ünnep, megérteni úgysem fogja. Aki kényszeresen élte-halta végig a merev családi karácsonyokat, az agybaj közeli puccos családrohamokat, a magányos napokat,annak nagyon nehéz.
Mert rossz, ha szegény vagy. Rossz, ha nem jut. Igen, nekünk ilyen is volt. Nekünk is volt ilyen. De mégis, akkor is ragyogtak az arcok, voltak fények és mindig együtt néztük a Reszkessetek betörőket. Olyan ócska, annyira gáz már, de mi imádjuk. Mert mindig együtt nézzük. És együtt esszük az ölünkben tartott tányérról a ragulevest, melyből sokszor maradt ki a hús, de az állatkáknak mindig jutott egy-egy karácsonyi jófalat a tányérról. No meg persze a mama-féle krumplisalátát. Mert az sose maradhat el.
Három nap. Három napnyi meseszerű lét. Bevackolás, olvasás, filmek és beszélgetés. Alvás rogyásig és beigli a reggeli kávé mellé. Séták és beszélgetés, lessük együtt a házak ablakait. Találgatjuk, vajon nálatok is olyan boldog a karácsony? Kevesen vagytok vagy sokan? Boldogan és fesztelenül, vagy mereven és unottan? Ti mire vágytok? Tartson még, és soká? Vagy legyen már vége és nyissanak ki a plázák, a kocsmák? Három nap, amikor csak azt csináljuk, amit mi akarunk. Nem ők vagy én. Mi - együtt. Nincs "kell" és nincs "kötelező". Mi vagyunk együtt, a mi akaratunk. A mi kicsike, de nagyon igazi családunk..Az új hagyományokkal is gazdag hármasunk.
 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki elveik

Menekültbiznisz - Kiss Róbert darázsfészekbe nyúlt?

Illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség az Új Magyar Gárda egykori főkapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségé­ben fogott el. A sajtó persze azonnal felkapta a hírt, és napok óta kering az éterben a sztori – általában egyfajta nézőpontból. Kíváncsiak voltunk: vajon valóban embert csempészett, vagy csak politikai csatározások színterén áldozták fel a kíváncsi, érdeklődő, otthonáért, családjáért aggódó embert?   Mi az igazság? Kiss Róbert, a civil, a családapa kizárólag a Hunhír.infónak nyilatkozott. A történet, mint mondja, ott kezdődött, hogy nem bízott a mindig torzító médiában, ezért indult el a határra először egy hónappal ezelőtt, hogy a migránsok helyzetéről tájékozódjon. Szerinte bebizonyosodott: ahogy hazudnak a számok a bevándorlókat illetően, úgy hazudnak és torzítanak vele, útjaival és kutatásaival kapcsolatban is. Ki vagy te? Ki