Már látom. Az (f)alkoholista taxisofőr esete a nemzeti pisinap oltárán.... pffff.... - vagy nem. De legalább piros a kabátom, mert miért ne. Ugyanis a képen mi vagyunk. Elölről és hátulról. Is.
Kinéztünk tegnap a Csiki sör - mire is? Búcsúztató? Támogató demonstráció? Felkiáltás? Figyelemfelkeltés? Lövésem sincs, mi volt, amin voltunk. Rendezvény. Egy a sok közül. Előző nap a Tüntetnék, izé, Tanítanék még kellemesen tavaszodó időben demonstrált. Mit demonstrált, tüntetett vadul, összeborulva sok más ál-liberális, megosztó csoportosulással. Nagyjából hétszázan.
Tegnap pedig a Csiki sörre emlékeztünk, mert hogy már nem sokáig lesz. Mondjuk a sört nem szeretem, nem iszom, de ez mellékes. Kimentünk , mert mégiscsak egy multi elleni harc egyik állomásának lehettünk részesei. És utálok mindent, ami multi. Nem járok se teszkóba, se madaras teszkóba. Szeretem a sarki hentest és a két sarokkal arrébb levő kis zöldségest.
Szóval voltunk. Mind az alig kétszázan. Végtére is hétfő este volt, munkanap, egy fárasztó hétvége után. És bár február eleje lévén a hideg miatt kevés a belvárosban a kapható miniszoknyás leányzó, és hát a zsebek is konganak még a nemrégiben múlt ünnepek okán. Na de az ember azt gondolná, az ingyen sör (jó, virsli nem volt), és vurstli helyett a zenei kakofónia azért csak odavonzza azokat, akik....
Kiket is? Mondjuk azokat, akik utálják a multikat, mint én. Vagy azokat, akik szeretik a Csiki sört. Vagy legalább Pataki Attila, a Kárpátia, netalán FankaDeli vagy Curtis rap zenéje iránt érdeklődnek. Vagy Wass Albert verset akarnak hallgatni Hála Istennek a színpadon legalább nem tolják alá a facebookon oly divatos giccses és nyálas képeket. Szóval hallgatják. A búcsúzásként ingyen osztott sört szürcsölve. Bár ez is tilos, mert ugye begyűjteni be lehetett, de közterületen fogyasztani elvileg tilos. Főleg sört, ami gyakorta szalajt. Mondjuk a rém stílusos, akasztófára hajazó ötvenhatos emlékmű tövébe. De ez egy másik sztori....
Szóval kevesen voltunk, mert az ingyen sör és az ajándék póló a politika hátszelével ma már nem fogy el. Anno az átkosban még igen. Akkor a szlogeneket skandálva, a virslire nyelték a habzó nedűt, és közben meghallgatták, mit mond a Vezér. Ma már vers sem kell, zene sem kell, még akkor sem, ha mindenki kedvére tenni vágyván stílus-kavalkád volt. Ma már nem, amikor nemzeti rock koncert után a "Vesszen Trianont" üvöltő rohammagyar a teszkóba rohan szlovák sörért a Trianon feliratos pólójában . Ma már nem.
De legalább volt zene és vers, pár elkötelezett ember, aki még próbál hinni a behányós, hugyozós csürhe árnyékában. Hogy miben, az teljesen lényegtelen. Mert a pár ember, aki nem köpi szemen a saját tükörképét, aki évek óta ugyanabban hisz, elvész a nagy téren. Elvész a sátor, a színpad, az ernyők árnyékában. Ők a kevés, a nem számít. Mert bár mondják, a hír szent, a vélemény szabad, ez csak addig igaz, amíg a kőbe vésett, szentesített és aláírt véleményt fújod.
Mert hát nagy az Isten állatkertje, a téren pedig alig volt kerítés. Az is a sört védte. No nem tolvajlástól, pusztán csak összetöréstől
Az (f)alkoholista taxisofőr pedig, mivel a sört nem szereti, megivott velem, a piros kabátossal egy kávét, a szorongatott üvegeinket pedig betette a vitrinbe. Emlékül, hogy elmesélhesse majd az unokáinak, milyen volt, amikor nem csak a multik léteztek. Amikor nem az ő szavuk volt a szent, és nem a vörös csillag volt a menő.
(2017.02.07.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése