Ugrás a fő tartalomra

JOGODBAN ÁLL HÜLYÉNEK LENNI

Megy ám itt a szerecsen-mosdatás! Felső és alsó szinten mindenki vadul mossa a szaros gatyát. És akad pár ember, aki vakon fehérnek is látja, pedig ott van rajta az a csúnya,nagy folt.

„Akik a merényleteket elkövették, nem most érkeztek Európába, nem lehet érte okolni azokat, akik ma döntenek a jövőnkről. Akik ezeket elkövették 3.-4.generációs, már Európában született muszlimok, legalábbis jó részük, vagyis sejtek.”
„Khm....melyik az a barom, amelyik azt hiszi hogy ezek a migransokkal jottek be????
A legtobb terrorista utlevellel maszkal, emberek! Penzelik oket, mintahogy azt is hogy utlevellel, fegyverrel legyenek ellatva. Vagy azt gondoljatok hogy a sarki bufeben vettek Kalashnikovot??”




Ilyen cuki kommenteket kapok. Úgyhogy essünk neki megest, mert nagy a baj a fejekben. Azt már párszor átrágtuk, hogy miért pont most indultak neki százezrek. A szír polgárháború 2011-ben kezdődött. Az afgán háború 2001-ben kezdődött, és Amerika csak jövőre tervezi kivonulását. Ennyit kell tudni. Ugyanis a többi ország állampolgára még a nagyon befogadó bundesmutti szerint sem menekült, csak gazdasági bevándorló. Mondjuk szerinte az afgánok is azok, de ez más kérdés. Szóval, ismét kérdezem, miért most? Most lett elegük a táborból, ami a hazájuk határán fekszik? Most jöttek rá, hogy valahol Európában él a kiscsalád valamely tagja? Vagy feleszméltek, hogy itt magasabb az életszínvonal, jobbak a segélyek?

No, és menjük újra neki a kérdésnek: normális dolog, hogy menekültként a klíma, az éttermek száma és minősége, a wifi jelerőssége és a szociális segélyek mértéke alapján szelektálok, hová akarok menekülni? Csak úgy, csapatostul?
Persze, tudom, sok valóban menekülő van köztük. Megunta, hogy otthon harcoljon, és elmenekült Berlinbe kávézni. Komplett hadsereget lehetne kiállítani az itt menekültködő, keménykötésű, jóvágású fiatalemberekből, akik csak úgy, alanyi jogon menekültek. De régi szabály, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Ha a bundesmutti és haverjai annyira szeretnek válogatni, hát szedjék ki a korpából a pelyvát, de bocs, ha más nem akarja a milliós nagyságrendű masszából kiválogatni, ki a jó és ki a rossz. A többi pasit meg küldjék szépen haza, harcolni.



Valamiféle rejtélyes módon a MigAid üdvöskéje is látnok-szerűen diagnosztizálta a migránsokat, feltehetőleg mer’kell betegségben szenved. Veszélyes kórság ám!
Ahogy azt korábban kifejtette egy posztjában, ő beszélgetésből méri fel a sok, nyelvet alig vagy semennyire sem beszélő migráns végzettségét és képzettségét. Pont így méri fel, ki a terrorista és ki nem. Véleménye szerint ugyanis „Az a helyzet, hogy a Magyarországon keresztülhaladott (sic!) tömegek nem Franciaországba mentek. Ha ment is oda valaki, akkor a háború és a terrorizmus elől menekült.” Tehát ő pontosan tudja, ki hova ment, akart menni, sőt, azt is, milyen céllal. Csak mert neki ezt mondták. Nagy eséllyel a terrorista biztos a két szép szeme kedvéért elé állt volna, és közli vele, hogy ő bizony gyilkolni jött, és véletlenül sem menekül. Csak mert olyan meggyőzően tudott migrit simizni. 

No, amíg ezen a szinten ennyire nagytudású valaki, addig kevésbé veszélyes, mint ha már az unió parlamentjében csücsül. Ám a mer’kell kór rohamosan elterjedt már Európában….



És akkor a lényegi kérdés. Azt mondják, a menekült nem lehet terrorista. Mert a terrorista útlevéllel utazik, és fegyverrel ellátva. Na persze, a titkosszolgálatok pedig teljesen hülyék. Biztos ők vesznek nekik jegyet, nem? Mert efféle édes összeesküvés-elméletek is szárnyra kaptak már. Hollande kéjes élvezettel gyilkolássza a sajátjait, hogy helyet csináljon a sok migránsnak. Életszerű a dolog? Szerintem sem. És egyáltalán,minden egyes rossz szándékkal érkezőre rá is van írva, sőt, meg is mondja, hogy ő terrorista, nem? Kicsit sem egyszerűbb hamis papírokkal, egy hatalmas tömegbe beleolvadva, mindenféle regisztráció nélkül begaloppozni Európába, ahol a rég ott élő cimbiktől át lehet venni az AK-t. Nem! Az annyira egyszerű, hogy már bonyolult.

Amúgy pedig, tudod mit, kedves kommentelő! Pont leszarom, hogy mostani menekült, vagy már itt született, gettósodott gyilkolászott-e Párizsban. Sőt, igazat adok neked! Hadd legyél egy picit boldog! Másod- és harmadgenerációsok voltak. Persze. Valószínűleg ők robbantgattak ma is, és ők fognak holnap is. Csak mert annyira szeretik választott hazájukat, amely befogadta és tömi őket segélyekkel.


És mert igazad van, közlöm, hogy éppen ezért nem szabad ezeket a most beszivárgókat beereszteni Európába. Mert nem tudnak beilleszkedni. Mert nem is akarnak beilleszkedni. Nem tudtak integrálódni két vagy három generáció alatt sem, mert nem akartak sohasem. Radikalizálódnak és gyilkolásznak. Robbantgatnak, és saját képükre akarják formálni Európát. Úgyhogy ne jöjjön a többi se, mert ha ennyire működik csak az integráció csodája, akkor a gyerekeimet már nagy eséllyel rohadt sok integrálódott menekülő fogja öldösni és terrorizálni. Addigra ugyanis felnő a sok út közben fogant és született apróság is. Gyarapodnak, szaporodnak, integrálódnak, amúgy a maguk módján. És lassan már nem csak Európa nagyvárosaiban lesznek „no go” zónák, Saria törvényekkel, de lassan a kisebb városokban is. Szép kis kerületek alakulnak, aztán komplett városok és falvak, ahová a helyi rendőr se meri betenni a lábát, nemhogy őslakos helybeli. Helyek, amiket elvesznek tőlünk, lehetőségek, amiktől megfosztanak minket.


Egyik ismerősöm érdeklődött Párizsban élő barátjánál, hogy a terrorista támadás fokozta-e a bevándorló-ellenességet. Azt válaszolta neki, hogy a franciák sokkal kulturáltabbak, toleránsabbak. Ugyanakkor keménytökűek is: nem hajlandók félni, megváltoztatni a hétköznapokat, nem keverik össze a bevándorlókat és a terroristákat, a "normális" muzulmánokat a szélsőséges iszlamistákkal, stb. Le a kalappal a franciák előtt, hogy ilyen bátrak, ennyire tökösek, és ennyire hisznek még az integráció csodájában.



A pénteki sokk óta eltelt öt nap. Meccseket fújtak le, kerületeket zártak le, repülőgépeket fenyegettek meg, robbantották fel magukat és lőttek meg rendőröket terroristák. Merkel, Juncker és Hollande pedig még mindig várják a migránshadat. Tárt karokkal. Mert köztük véletlenül sem lehetnek terroristák. A menekültek egy része úgyis majd csak a következő generációkra érik terroristává. Addigra ők már jó eséllyel porhüvelyek lesznek, mit számít hát, meddig integrálódik ez a jó nép.

Én pedig levontam a következtetést. Mindenkinek jogában áll a történtek ellenére is hülyének lenni, feleslegesen kockázatot vállalni és potenciális áldozattá válni.
Ám ha nem baj, én azért nem állok be mögétek a sorba bégetni, pelyvát molyolni a korpából, és szaros füvet legelni. Már csak a gyerekeim jövője miatt sem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki elveik

Menekültbiznisz - Kiss Róbert darázsfészekbe nyúlt?

Illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség az Új Magyar Gárda egykori főkapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségé­ben fogott el. A sajtó persze azonnal felkapta a hírt, és napok óta kering az éterben a sztori – általában egyfajta nézőpontból. Kíváncsiak voltunk: vajon valóban embert csempészett, vagy csak politikai csatározások színterén áldozták fel a kíváncsi, érdeklődő, otthonáért, családjáért aggódó embert?   Mi az igazság? Kiss Róbert, a civil, a családapa kizárólag a Hunhír.infónak nyilatkozott. A történet, mint mondja, ott kezdődött, hogy nem bízott a mindig torzító médiában, ezért indult el a határra először egy hónappal ezelőtt, hogy a migránsok helyzetéről tájékozódjon. Szerinte bebizonyosodott: ahogy hazudnak a számok a bevándorlókat illetően, úgy hazudnak és torzítanak vele, útjaival és kutatásaival kapcsolatban is. Ki vagy te? Ki