(egy ismerős mesélte, valós történet alapján)
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már
férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke
bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám,
jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb –
hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert
amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A
boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos -
kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet.
Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető
változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban
cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns -
simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt,
vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal,
mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán jártam a boltja felé, a napok a
határokon, a táborokban teltek. Mikor azonban nagy ritkán mégis itthon
voltam, véletlenül találkoztunk, hallhattam az álságos ideológiát: ő
csak azt akarja, mielőbb menjenek innen. Ezért segít csak, nem más az
ok. Menjenek, menjenek, mielőbb és tovább! Hittem? Nehéz volt. Főleg
akkor, amikor már fiait is magával cipelte, és rendre megjelent a
legvéresebb szájú migráns – simogató csapatok „vezetőségi ülésein”. Az
i-re a pontot a migráns kölyköknek szervezett énekes – rajzos játszóháza
tette fel. Már nem hittem a hazug ideológiát, már tudtam:
megtérítették! És ekkor már tudtam azt is: Cherchez la femme! Mindig egy
nő, egy szerelem áll az ilyen vad pálfordulások mögött.
Mindig
nagy pinabubus volt az istenadta, ám nem sokkal korábban lett újfent
szerelmes barátunk. És bizony a hölgy liberális nézeteivel, vadul
túlfejlett szociális érzékével megfertőzte. Merthogy ő nem a pénzt látta
a simogatásban, az biztos. Vett, vitt, vásárolt, tankolt, szállított,
éjszakázott. Boltjába pedig egyre kevesebben tértek be, már mehetett
néger is, ha akart, ő pedig egyre ritkábban foglalkozott az addig
virágzó és sikeres üzlettel.
Lettek helyette kedvelt migrijei,
de ha nagyritkán meglátott, még róluk sem akart velem beszélgetni. Bárki
mással, csak velem ne kelljen. Ismert tán? Meglehet. Ahogy az is
valószínű, tudta, én sosem változom, az elveimet sem pénzért, sem
szerelemért el nem adom. Ha mégis belefutott egy – egy ilyen sztoriba, a
vita vége gyorsan eljött. Érvei elfogytak, és már csak támadni,
vádaskodni tudott: te mindig mindent előre tudsz, mindig mindent
megjósolsz, de úgysem lesz igazad! Pedig én nem jósoltam, csak józan
logikával szemléltem a dolgokat. És valahogy mindig nekem lett igazam,
ám akinek érvei már nincsenek, annak egyetlen fegyvere marad: a támadás.
Lassan – lassan kiutált a boltból.
Én lettem a szar alak, a
rossz vevő. Aztán a nő ment, jött másik, tán még véresebb szájú migráns –
simogató. Azóta is együtt járják a táborokat, eddig határon innen, és
most már határon túl. Simogatják kedvenc migránsaikat, ajvékolnak az
aprónép sorsán, élete egyetlen dolog – a migránsok – körül forog. A bolt
pedig? Hol megy, hol pedig nem. Mert már az sem érdekes. Már nem térhet
be migráns, nincs kinek a sorsán ott keseregni, nincs kinek az áruját
ajándékba odaadni.
Én pedig rájöttem: a migráns – simogatás
vallás lett ezek között az emberek között. Vezérlő papjaik
szektásítanak, a behódoló hívők pedig a szent migri oltárán mindent
feláldoznak. Üzletet, szerelmet, életet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése