EGYÜTT, CSAK NE VELETEK!

„Az Együtt  tüntetést szervez Orbán Viktor évértékelőjének idejére. Amíg az országdúló miniszterelnök a Várkertbazárban hazudja majd, hogy Magyarország jobban teljesít, mi kiállunk azért, ami a miénk! Kiállunk a jogainkért, a demokráciáért, és a legfőbb népképviseleti eszközért, a népszavazásért! A Fidesz semmibe veszi a nép akaratát! Mondjuk együtt: elég volt! Eddig és ne tovább! Mert mi vagyunk a nép!”

Ők a nép, mind a nyolcszázan, akik elmentek a Várkert bazárhoz, hogy ott fogyózzanak egyet a vasárnapi ebéd után. A többi kilencmillió valamennyi az mind smafu. Ők nem a nép, mert nem mentek oda, és nem mondták, hogy zorbántakarodj. Mondanám, hogy megint összefújta a szemetet a szél, de hát szél sem volt, így elég lazán álldogált a rettenetes és elrettentő tömeg. Biztos ennek okán vizionáltak a színpadon álló nagyemberek három-négyezer résztvevőt. Vagy csak azt gondolták, hogy bár fiatal tömörülés az Együtt, a sok agg lélek úgysem látja a fától az erdőt, hazudhatnak hát akármit, bármit.

Szóval megjelentek, hogy tiltakozzanak a zorbáni diktatúra és ezzel együtt a felcsúti kisvasút ellen. Merthogy itt ám olyan is van, hogy rettenetes diktatúra és elnyomás. Igaz, ők tüntethetnek doszt büntetlenül, szidhatják mindenkinek a bármijét nyilvánosan, ez bizony nem demokratikus és nem szólásszabadság. 

Hogy miért? Csakmert. Van egy olyasféle magyarázat kínos kérdésekre, hogy „mert sajt”. Na, náluk az a téma nagyjából ez a kategória. Pedig még egyszer sem láttam, hogy a kicsi csürhét könnygázzal, ne adj’ Isten gumibottal oszlatták volna fel, sőt, olyat se hallottam, hogy bárkit a felszólalók közül bepereltek volna mondandójáért. Még akkor se, ha az illető éppen szoborrongáló, szoborbontogató, amúgy erősen anti-magyar kijelentésekkel operáló, renitens nőszemély is volt.

Olyannyira nem, hogy most, ma, és újfent az összes jól megmondhatta a magáét. És zavarba hozhatta a szerencsétlen kormánytagokat, akik pedig kedves molinóval várták a vasárnapi tüntikézőket. Üdvözölték őket, és jelezték, valahogy azért csak nem értenek egyet a bevándorlással. Úgy nagyjából annyira nem, mint a nem-nép, hiszen mi, akik nem kérünk migránsokat, nem vagyunk szerintük „a nép”. Merthogy valami ilyesmire lett meghirdetve a mai heppening. Népszavazás, migriügyben, nem? Hát nem. Jól bekavartak a köszöntés alá, mert volt itt egészségügy, oktatásügy, környezetszennyezés, náci bácsi szobra, de még szépséges egyetemista kislány is doszt ismételgette a szájába rágott kulcsmondatot a színpadon.  Amúgy népszavazásügyileg. Sőt, szóba került a fránya vasárnapi zárvatartás is. Hiszen a vasárnapi shopping a kikapcsolódás és a kultúra csúcsa. Nem ám a boltos Józsinál, a sarkon, csakis a plázában és a multinál! Vissza hát nekünk a sok plázában elkúrt vasárnapot!

De hát ma óta tudjuk: a nép akaratát ők nyolcszázan képviselték. Csak ők képviselik, mert csak ők a nép. Mert azt mondták, hogy „mi vagyunk a nép”. Mondjuk, ha ők igen, akkor én tuti nem. Mert ezek szaros füvét én főleg nem legelem. De legalább tudom, hogy jól szól a Duna partján a zorbántakarodj.

És tudom, mert fülembe csettegett, hogy a tüntetések legfőbb kelléke a baloldalon a kereplő, a síp és a szelfi. Végtére is a mai tünti-bünti is felszólításra elkövetett szelfivel indult. Tolta ott papa és mama, gyerek és öreg. Csak amúgy gondolkodás és értelmes mondandó helyett.  Mert egy kép többet mond minden szónál. És a szelfin legalább nem látszik, mennyire foghíjas is az a tömeg. Víziójuk eközben pedig Arany sorai - S a nép, az istenadta nép,/Ha oly boldog-e rajt’/Mint akarom, s mint a barom,/Melyet igába hajt?

És nincs már ember, aki ezt a kártékony csürhét végre tényleg igába hajtaná. Aki megmutatná nekik, merre is a Duna, ahová teli hassal elkövetett rettenetes elkeseredettségükben, félelmetes rettegésükben és nemzetmentő szereptévesztésükben akár simán be is ugorhatnának. Amúgy demokratikus jogaikkal élve, és egy életre megszabadítva minket saját fiatal tömörülésüktől, mely azonban csak szerintük oly’ fiatal. Összetételét tekintve már korántsem az, eszmeiségük pedig mélyen a keserű, és valóban diktatórikus pártállami korba nyúlik vissza.  Szóval igencsak öreg, és jócskán évtizedek óta maguk után vonszolt, megkopott, elkoszlott, eladott és visszalopott. Ettől pedig pont annyira hiteles, mint a koszos, alkoholista csöves rajongó tapsa és mosolygós gajdolása a kordonra akaszkodva, keményen az első sorban támolyogva. A nép fia, akinek csak jogai vannak, ám kötelezettsége semmi.