Ugrás a fő tartalomra

EUARÁBIA MÁR A SPÁJZBAN….

Azt mondják, Európa fél. Hát nem fél. Európa retteg. Miközben mosollyal az arcán szélesre tárja kapuját holmi beszivárgók, modernkori honfoglaló hordák előtt, szépen rettegni kezd. De valami rejtélyes oknál fogva inkább lehúzzák maguk előtt az országok a rolót, hogy ne lássák, mi folyik körülöttük, mintsem hogy a faltörő kossal kidöntött kaput a helyére támogatnák. 

Európa retteg, és már ünnepelni is elfelejtett. Brüsszel bezárt. Egyszerűen szellemvárossá vált, nem csak karácsony előtt, de szilveszter éjjelén is. Vagy lehet, egy katonai tábor képére jobban hajaz. Róma, Párizs, Berlin, Bécs belefulladt a rettegésbe, miközben a vidámság látszatát villogtatva pezsgőztek az emberek a talpig páncélba öltözött katonák által jól ellenőrzött utcákon. Ahová egy meleg pulóvert, de egy üveg pezsgőt sem vihettek be magukkal a mulatni vágyók.

A petárdák, tűzijátékok hangjától és villanásától Európában a kula is vigyázban állt. Tereket, utcákat, pályaudvarokat zártak le, csak úgy, az óév emlékére és az új év üdvözlésére. Mert Európa tudja: ez a jövő. Hát üdvözöljük úgy, ahogy neki jár. Nem árt idejekorán szembesülni a jövővel.

Európa retteg, de mi itthon mulatunk. Mert hisszük, vége a veszélynek. Mert mi bevittük a pezsgőt a Vörösmarty térre, mert itt senki nem rezzent össze, ha petárda hangját hallotta.  A tűzijáték ropogása bennünk nem a Bataclan-nál felhangzó gépfegyver ropogását idézte fel, és a Parlament előtti karácsonyfa sem kapott lángra a hálás befogadottaknak hála. A mi iskoláink falán még nem zavar senkit a kereszt, és Áder újévi beszédét sem kellett arab feliratokkal ellátni. A fekete autókkal robogó TEK-esek pedig senkinek fel sem tűntek…

Mi azt hisszük, biztonságban vagyunk, mert délen véd a kerítés. Mert szegény az ország, hát ki a fene akarna idejönni. Mert egy budapesti balhé nem lenne akkora hír, mint egy bécsi, berlini, párizsi. Magyarázat, magyarázkodás, indok van bőven, hogy mi miért NE féljünk. És van bőven magyar szerte Európában, mert szegény az ország. Van hát kiért aggódni, és kit félteni Párizsban, Londonban, Bécsben. És a határ, közúton és vasúton is nyitva Ausztria fele….Akárcsak a hőn szeretett EU összes állama között. Határok nélküli Európa, határok nélküli tolerancia. Határok nélküli terror és határtalan félelem.

Európa pedig közben retteg. Bibliát lapoz és fohászkodik, lassan már az ateista is a Teremtő nevét rebegi. Pedig ha lenne esze, előkapná a Koránt, és bizony alaposan átolvasná.  Ha tanulmányozná az iszlám törvényeit, előírásait, ismerné Mohamed életét, akkor tudná és értené, ki is a beszivárgott ellenfél. Kik azok az emberek, akik megérkezésük napján már harsogják: majd mi teleszüljük helyettetek a kontinenst! Mert akkor tudná és értené Európa, kik azok, akik terrorcselekmények tervével mosolyognak az arcukba a szomszéd lakásból kikukkantva reggelente. Akkor tudnák és értenék az emberek, hogy Európa számára már nem jövő a nagy, össznépi szeretet, és nem jövő a multikulti.  

Észre kellene venni, hogy ma még csak lesik a miniszoknyás lányokat és a buzivonulást, de jövőre vagy azután már nem lesz lapító tolerancia. Tolerancia? Ugyan már! Terepszemle, és felmérés. Mi az, amin változtatni kell. Mi az, ami irtandó és elpusztítandó.  Lassan elkezdheti hát Európa felszámolni a színes forgatagot, a meleg-házasságot, de Luis Vuitton és Coco Chanel divatcuccait is. Kertész Imre Nobel-díja megy majd a kukába, és a mozikba már nem jut el A szürke ötven árnyalata újabb része.

Európa magát pusztítja el. Leszedi a kereszteket, a Dávid-csillagok is nagy ívben hullanak, lakatot tesz a templomokra. Bezár tereket, pályaudvarokat, városokat. Katonák járnak az utcákon, gépfegyverrel lesik az embereket, a csomagokat, az arcokat, a mozdulatokat, és a biztonság hamis reménye csak újabb rettegést szül.

Az emberek bizony megtanultak félni és rettegni. Remegnek egy elhagyott hátizsák láttán, széles ívben kerülik az arab arcokat, és szemük sarkából lesik a burkát viselő nőket. Félnek mindentől, ami másként más, mint amit megszoktak. A kedvenc gyros-oshoz még bejárnak majd, remélve, ő talán csak nem terrorista. És ha egyszer mégis ott robban egy bombaöv – hát így járt a nagy rettegve-elfogadó.

De Európa buta, mert retteg. És a rettegés csak újabb és újabb buta lépéseket szül. Persze a félelem elől el is futhatunk. Sőt, tehetünk úgy, mintha nem is tétezne. De mindig lesz egy pillanat, amikor újra a hatalmába kerít, sokkal nagyobb erővel. És mivel alapvetően a butaság nem veszélyes, ám komoly szorgalommal párosulva azzá válik, csúnya jövő vár ránk. Csúnya jövő vár Európára.

„Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”

Európa nem ismeri az ellenségét. Magamagát pedig ma már talán még kevésbé…..


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki el...

A MIGRÁCIÓ IGAZI ARCA

Temérdek kérdés, kétely, kétség. Egy új helyzet, amivel most Magyarország szembesül. Péter – nevezzük így – korábban a BÁH-nál dolgozott. Napjait bevándorlók, letelepülők és menekültek között töltötte, még akkor, amikor egy ügyintéző ráért beszélgetni velük, amikor még volt esély és erő az egyéni sorsokkal foglalkozni. Szabadidejében imád olvasni, a földrajz, a történelem, a vallástörténet és a jog komolyan érdekli. Ezek miatt is átfogóan ismeri, összefüggéseiben látja a jelenlegi helyzetet. Nem akartam többet, mint beszélgetni vele. Beszélgetni a hazánkat elárasztó menekültekről, történeteket osztani meg egymással, és megkérdezni mindent, ami ma, Magyarországon a hétköznapi emberek számára érthetetlen és zavaró. Péter pedig mesélt, ám ez a mese keserű jövőt mutat.  -           Annyi féle fogalom kering! Tegyük tisztába, mi a különbség bevándorló, menekült, migráns között…. -        ...