Ugrás a fő tartalomra

NEM UTÁLOM A MIGRÁNSOKAT....

Liberális ismerőseim rendre kérdezik: én miért utálom a menekülteket. A válasz egyszerű: nem utálom őket, és nem tartom menekülteknek.
Következetesen a migráns szót használom, mert bár biztosan akad köztük jó pár valóban menekülő, nagy részük nem más, mint bevándorló, beszivárgó, új honfoglaló – nevezze mindenki úgy, ahogy szeretné őket.


Szóval nem utálom a migránsokat. Vannak emberi sorsok, amelyek megérintenek egy pillanatra. Vannak szemek, pillantások, amelyek megragadnak. Ám aztán jön egy következő arc, egy gyűlölettel teli tekintet, egy odavetett „no photo”, és a korábbi nőies elgyengülés tovaszáll.



Nem utálom a migránsokat. Egyszerűen megpróbálok nem csak a szépre és a jóra figyelni. Nem csak a bájos gyermeki arcokat észrevenni, nem csak az elgyötört női tekinteteket keresni. Próbálok nem csak a megható történetekre fülelni. Látom a gyűlöletet, a haragot, és bizony nőként észreveszem a ruha alatt dagadó, harcos izmokat is. Észreveszem a katonás tartást és viselkedést. Azt pedig eldönteni, hogy ő menekülő katona, vagy éppen beszivárgó terrorista, nem az én dolgom.




Nem utálom a migránsokat. Éppen csak nem kedvelem a hívatlan és pofátlan vendéget. Nem szeretem, ha szemetelnek az én szép országomban, nem akarom, hogy a mi pályaudvarainkon, falvainkban, földjeinken aludjanak. Utálom, ha a bokrokon, fákon szaros gatya lóg, és hiába édes a Hello Kitty-s takaró, nem a kukoricásban van a helye. Nem akarom, hogy a kopott, öreg, de azért a gyermekkoromat idéző vonatokat mocskolják össze, és azt sem, hogy a mi buszsofőreinket fertőzzék mindenféle kórsággal.



Nem akarok már maszkos és gumikesztyűs embereket látni, ahogy terelik őket, ételt osztanak nekik, szedik utánuk a szemetet. Azt a szemetet, amit kondenzcsíkként húzva hagynak maguk mögött az útjuk során. Végig, egész Európán. Nyolc országon áthaladva sem képesek megtanulni, mi a szemeteskuka, és mire való. Nem kell a napi harminc köbméternyi mocsok, amit csak Hegyeshalom takarít el utánuk.




Nem utálom a migránsokat. Félek tőlük. Nem egy-egy embertől tartok, nem a gyerekek és az asszonyok azok, akiktől rettegek, és nem is az a pár jópofa srác, aki integet, ha útja során fehér embert lát. Ettől a beazonosíthatatlan, bizonytalan céllal érkező embertömegtől félek. Nem az eltérő kultúrájuktól tartok, mert mindig érdekelt a más, az ismeretlen. Szívesen megnézem, megismerem – nála, az ő országában. De félek attól, hogy lassan ez a más lesz az elfogadható és az elfogadandó Európában, és az én, szemükben hitetlen gyerekeimnek kell majd a szemetet szedni a mocsok-hegyen csücsülő és vígan falatozó migránshorda után. Nem félek, de tartok attól, amit a sok barátságos szem, a sok könnyeztető emberi sors művelni tud, ha hordába verődik, és éppen útját állják. Mert akkor a bájos gyermek pajzs lesz a kezükben, az elesett asszony feláldozható eszköz a harchoz, megejtő sztorijuk pedig már csak egy régi, elfeledett mese.


Nem utálom a migránsokat. Egyszerűen csak nem bízok bennük. És nem kérem őket az én hazámba. Én már csak annyit szeretnék tudni: miért jönnek ide? Miért jönnek erre? A választ, az igazat pedig tőlük kérem. Őszintén…


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki el...

A MIGRÁCIÓ IGAZI ARCA

Temérdek kérdés, kétely, kétség. Egy új helyzet, amivel most Magyarország szembesül. Péter – nevezzük így – korábban a BÁH-nál dolgozott. Napjait bevándorlók, letelepülők és menekültek között töltötte, még akkor, amikor egy ügyintéző ráért beszélgetni velük, amikor még volt esély és erő az egyéni sorsokkal foglalkozni. Szabadidejében imád olvasni, a földrajz, a történelem, a vallástörténet és a jog komolyan érdekli. Ezek miatt is átfogóan ismeri, összefüggéseiben látja a jelenlegi helyzetet. Nem akartam többet, mint beszélgetni vele. Beszélgetni a hazánkat elárasztó menekültekről, történeteket osztani meg egymással, és megkérdezni mindent, ami ma, Magyarországon a hétköznapi emberek számára érthetetlen és zavaró. Péter pedig mesélt, ám ez a mese keserű jövőt mutat.  -           Annyi féle fogalom kering! Tegyük tisztába, mi a különbség bevándorló, menekült, migráns között…. -        ...

VAN MÉG KÖNNYED, EURÓPA?

Mondjátok csak, emberek, jövőre hová mentek nyaralni? Idén még talán elcsúszik, és mehettek olaszba, görögbe, spanyolba. Csak hogy ilyen "magyarosan" fogalmazzak, hányadék szavakkal, szép országokra.  Tudjátok, én még megmásztam az Akropoliszt. Harmincöt fok volt árnyéban, én pedig rövid nadrágban. Aztán átintegettem Szicíliának az olasz csizma sarkából. Volt vagy negyven fok, rajtam miniruha, és még az is sok volt. Fürödtem sok tengerben, óceánban, bikiniben. Engem még nem néztek ki, és senki nem köpött le. Nekem senki nem szólt be a boltban, hogy hamarosan én is burkát kell viseljek majd.  De azt már nem ígérhetem, hogy a lányom is így fogja látni az Akropoliszt és a Fekete-tengert. Már nem tudhatom, hogy nyaktól bokáig ruhában kell-e fürdenie majd, vagy elég lesz, ha tűri, hogy pancsolás közben mellette úszik partra pár allahakbarozó. 46 és fél millió. Ennyi Spanyolország lakossága. És az a hír, hogy - úristendesok - 160 ezer agyhalott tüntetett ...