Ugrás a fő tartalomra

NINCSENEK MÁR PESTI SRÁCOK...


Nincsenek már pesti srácok. Vagy ha vannak, hát nagyon elbújtak valahová. Nincsenek már, csak maroknyian, akik kiállnának, és küzdenének. Olyanok, akik feladnák a kényelmes, kispolgári létet, a plázák világát, a tévé és az internet adta fotelforradalmár életet.

Maroknyian, akik valóban harcosok lehetnének. Maroknyian, akik nem csak egy megemlékezésen vagy tüntetésen öklüket rázzák, vagy a szokott rigmusokat skandálják. Nincsenek már pesti srácok.
Öregszik itt minden, öregszik mindenhogyan. A Jobbik IT zászlaja alatt egykori ifjak állnak, ősz hajjal és gondoktól ráncos arccal, míg a fiatalok a szemközti kocsmában isznak. Mert nekik nincs már ünnep és nem fontos az emlékezés.

Politikává lett megemlékezés, hol csak a jobb ünnepel. A zászló felhúzása és a nagy össznemzeti hepaj elől az ország nagyjai pedig jó messzire, a határon túl is elfutnak. Egy ünnep, mely csak hosszú hétvége, wellness-re való szép napok a többek számára.

Maroknyi ember – háromfelé szakítva. Ennyi maradt a nemzet pesti srácaiból. Vagy annak csak az árnyékából. Százötvenen itt, százan ott, és néhányszáz amott. A pesti srácok emlékére. Pár üvöltő szónoklat, néhány magvas gondolat, eszmék és elvek, melyekre öklöt lehet emelni. Aztán persze a műsornak vége, koszorúk a helyükre kerültek, és a magukat vagánynak vélő kispolgárok hazavonulnak.

Nincs itt egység, és nincs itt már rég akarat. Álmok vannak és remények, főleg ha érte tenni mit sem kell. Pár zászló, néhány szál virág, szavak és gondolatok – ennyi egy ünnep, ennyi egy megemlékezés. Minden puszta politika. Harc a hatalomért, harc az emberekért. De nem az emberért. Mansfeld Péter pedig társaival a sírjában forog. Mert oszthatjuk itt az igét, jöhetnek versek és szép 
szavak, ez a nemzet már rég elveszett. Nem csak tüntetni, de már méltón megemlékezni sem tudunk.

Lyukas zászló, mécsesek, pár túlélő emlékei – néhány éltesebb tapsol a lobogók alatt. Mert a pesti srácok, az „akkoriak”, már lassanként mind elfogynak. Mert a pesti srácok, a mostaniak, már nagyon szétforgácsolódtak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

HURRÁ, ÉN VAGYOK ZSÁNDÁRK

Több mázsa ruha, hátizsákok, hálózsákok, cipők és bakancsok. Epilátor, fésű és terhességi teszt. Persze pozitív. Ezt rejti az ártér Szeged mellett. Hosszú a gát, a város szívétől a határig ér, és azon is túl, le a tengerig. De engem csak ez a kis szakasz érdekel, az, amely a város mellett húzódik, az országhatárig. A miénk. Az ártér, ahol az erdőben most nem a tündér, hanem a szemét az úr. Három tündér mégis megpróbált rendet tenni. Ideiglenes táborok, tábortűz nyomai, és szemét, szar, mocsok mindenütt. A XXI. század Magyarországának valósága, a pesti és budai jövő látképe. Egy más kultúra jövőképe. Három asszony, aki segíteni akar. Három tündér, aki rendet akar, és tenni akar. Nem szájkarate a facebook előtt, valós tett és rend, mert ez a lelke mindennek. És hát a fíling: segítsük a menekülteket. Ad itt a fél ország már, ki enni, ki inni, más ruhát, játékot, cipőt. Hegyekben áll az adomány a segítőknél, válogat, csomagol boldog – boldogtalan. Politikus és háziasszony

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán
ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo