Mondjátok csak, emberek, jövőre hová mentek nyaralni? Idén még talán elcsúszik, és mehettek olaszba, görögbe, spanyolba. Csak hogy ilyen "magyarosan" fogalmazzak, hányadék szavakkal, szép országokra.
Tudjátok, én még megmásztam az Akropoliszt. Harmincöt fok volt árnyéban, én pedig rövid nadrágban. Aztán átintegettem Szicíliának az olasz csizma sarkából. Volt vagy negyven fok, rajtam miniruha, és még az is sok volt. Fürödtem sok tengerben, óceánban, bikiniben. Engem még nem néztek ki, és senki nem köpött le. Nekem senki nem szólt be a boltban, hogy hamarosan én is burkát kell viseljek majd.
De azt már nem ígérhetem, hogy a lányom is így fogja látni az Akropoliszt és a Fekete-tengert. Már nem tudhatom, hogy nyaktól bokáig ruhában kell-e fürdenie majd, vagy elég lesz, ha tűri, hogy pancsolás közben mellette úszik partra pár allahakbarozó.
46 és fél millió. Ennyi Spanyolország lakossága. És az a hír, hogy - úristendesok - 160 ezer agyhalott tüntetett pár hete, éppen Barcelonában, a migránsok mellett. Mennek alatta a kommentek, és senkinek sem éri el az ingerküszöbét, hogy megint egy hangos kisebbség üvöltözi szerte a világba agybaját. És megy a migránsmosdatás, meg jön a sokadik generációs mantra. Egy maréknyi kisebbség, pár öngyilkos.jelölt, akik az első áldozatok lesznek, amikor jön az erő-átvétel. Liberálisok, melegek, akik most még hittel segítenek, de a halál-listán garantáltan az elsők lesznek. Mert az iszlám nem tűri meg egyiket sem.
A simogató kézből az ételt elveszi, majd amikor a cuki agyhalott elfordul, a csuláját utána köpi. Ez kell. A megalázás, csepp szado-mazo játék, és élvez a nyomorult selejt.
Mert ne gondoljátok, hogy nem lesznek napról napra többen. Olyanok, mint a sáskák, csak jönnek és jönnek. És olyanok, mint a nyulak, mert szaporodnak és sokasodnak. És lassan fekete-barna hangyaként belepik a kontinenst.
Európa pedig még mindig nem fogta fel, hogy nem a létük a baj. Hogy joguk van a léthez, az élethez, de nem itt, és főleg nem mások ártalmára. Hogy joguk van mindenhez, csak éppen kötelességeik nincsenek ebben a torzult világban, és éppen ezért kellene, hogy jogfosztottá váljanak.
Mintha lenne különbség. Mintha számítana, hogy a trójai faló már rég áttörte Európa kapuit, és már csak simán sétál be az ellen. Nem a menekült, aki kér és nem követel. Mintha korzózna csak, úgy grasszál át a fél világon a sok betolakodó, és pont leszarja a kamu akadályokat. Hatalmat akar és erőt mutat. Robbant, gázol, és kioktat a boltban, te hogyan is élj.
Mert a hangos kisebbség félelmet kelthet, de a csendes hatalomátvétel valahogy nem éri el az idiótává silányított emberek ingerküszöbét.
De aki nem kéri őket, az szemét náci. A mosdató elmehunytak hangja mindig üt, és hisztikéje hírré válik a médiában. Naggyá és erőssé növeli egy láthatatlan erő. A földünket elfoglaló pedig tapsikol, hiszen keze alá játszik a puhány és beszari csürhe.
Most épp Barcelonáért sír Európa, és persze részvétet nyilvánít az összes tömeggyilkos. Kondoleál Merkel, a főhóhér, Európa kivégzője. És jajong Macron, aki épp most nyirbálta meg saját honvédelmét. Bár nekik minek is olyan? Fehér és francia vajmi kevés él már az országban, holmi félreértelmezett bűntudat és történelmi vezeklés már rég kitárta az ország kapuit. A Champs Elysée-n én már tán sose borozhatok nyugodtan. Hiszen nő vagyok. De biztos én vagyok a rasszista, mert még mindig szeretek miniben járni.
És a sok birka német, francia, olasz és spanyol némán tűri, hogy burkába öltözött nők megalázzák, a gyermekük előtt beszóljanak neki, és közöljék, egyszer úgyis ők uralják majd a vén kontinenst. Hiszen aki teleszüli, azé a hatalom.
Nem, szerintük nem is olyan sokára, Mert lassan, alattomban, szemen köpve fejlődést, haladást, modern idők vívmányait szépen pofán röhögik a titkosszolgálatokat, szemébe nevetnek a miniszoknyás lányoknak. Megaláznak mindent, amit mi itt kivívtunk magunknak, és vadul küzdenek a sötét középkorért. Akkor már miért nem őskor, tisztán, vadul és egyenlő küzdelemben? Egyenlő harc a létért, az életért, a nőért, az élelemért? Miért a harács és a hitük generálta sok vélt előjog? Nem kell egyenjog és egyenrang, nem kell tisztelet és nem kell becsület. Vér kell és pokol.
Európa pedig dolgozik szépen a kezük alá. A megalázott, megvert nő nyel egyet és lép tovább. Igazát nem védi, jogait nem emlegeti, a betolakodót haza nem zavarja. Mert ő "csak" őslakó, És már a férfi sem áll ki érte, mert retteg, hogy rásütik a bélyeget. Ha férfi mer lenni, billogként ég rajta a náci, a rasszista, a kirekesztő jelzője.
És dolgozik kezük alá a sok elmehunyt, aki elmormol egy imát az éppen aktuális városért, majd fotelból harcolva ellenük átszínezi a trendi profilképet. A sok gyászoló megbocsát, és gyorsan felejt, mert fél, hogy ha sokáig siratja elhunyt szerettét, még nácinak bélyegzi a fránya nagyvilág.
Az Eiffel torony sötét gyászba borul, a politikusok már nem is írnak új gyásztáviratot, elég a sablon és a város/ország átjavítása. Másnap, holnap, jövő héten úgyis jön a következő. De a harc megvolt, a gyász a mostaniért gyorsan elvégeztetett.
Európa pedig, úgy tűnik, fel már sosem ébred.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése