Egész jól indult a nap. Nem volt túl hideg, barátok közt voltam (na nem retekklubosan), volt forralt bor, szóval mi baj lehetett volna. Sőt, a Fradi tábor bevonulása láttán megborzongtam, olyan szépek voltak a fiúk-lányok, és tetszett az a rendezettség, ahogy a két-három népes tábor bevonult a térre.
Az már elgondolkodtatott, hogy a rendezvény jócskán lerövidült, az elriasztott és megfenyegetett szónokok távolmaradása miatt. Még inkább az vert szöget a fejembe, hogy rejtélyes módon a párszázezres képviselői fizetésbe nem fér bele, hogy vasárnap valaki átvegyen egy petíciót az amúgy hétköznap dolgozó, és demonstrálni rá nem érő szurkolóktól.
De egészében véve jó volt, jól éreztem magam, és akinek láttán amúgy rögtön rúgásra bizseredik a lábam, most még arra sem indultam rá. Nem érdekelt, hogy hason talált egy petárdadarab, mert szép volt a sok tűzijáték, élveztem a fényt, a barátokat, ismerősöket. Utána indult azonban a hiszti.
Néhány, a fenekével nem bíró már szervezkedett, rendezkedett és terelt, mígnem eszükbe nem jutott, még legalább 150 perc a másik rendezvény. Az pedig a hidegben nem kevés idő. Úgyhogy mi gyorsan beültünk a mekibe, amúgy multikultisan nyomtuk a junk food-ot, de ott legalább nem horror áron melegedtünk. Igaz, zsigerből nácizott le minket egy hölgyemény, de azt már nem magyarázta el, erre a következtetésre hogyan jutott. A biztonsági őrt hiába kérdezte a barátnőm, zavarja-e, ha nácik vagyunk, ő nem hallott és nem látott semmit. A József Nádor térre már e hangulatban indultunk, összefutva pár szétfagyott, de kitartó nemzetvédővel. Hiába, nem lelték Gyurcsányt, pedig állítólag arrafelé volt és keresték is. A nép, az istenadta nép pedig csak gyűlt. Aranyos, picike nénike állni sem bírt, de jött tüntetni. Megtámasztották hát a színpad előtti kordonnál, két kameraállvány közé. Biztos oly nagyon fontos volt neki az internet, sok filmet tölthet le.
Mi meg csak mentünk, köröztünk a tömegben, mert ott meleg volt. Néha kicsit agresszívan toltam az embereket, máskor sírva röhögtem a magasreptű magánbeszélgetéseken, és azon, ahogy parancsszóra azonnal bégetni, jaj, bocsi, skandálni kezdtek. Még a privát csivitet és a mobilok nyomkodását is abbahagyták egy pillanatra, és bár lövésük sem lehetett, mit is szajkóznak, de igen fegyelmezetten tették, amit elvártak tőlük.
Kissé dühös bácsi jött a kis táblájával, mindig azzal jár mindenhová. Jól megcsinálta, büszke is rá, tartott hát egy köré épített szónoklatot. Ennek azonban kevéssé a Fidesz és Orbán volt a témája, sokkal inkább Budaházy szidalmazása. Persze Gyuri hős védelmezői és barátai sehol sem voltak, vagy csak kevésnek érezték magukat az ellentáborban. Felbukkanó arcuk gyorsan tova is tűnt. Túlerővel szemben az elvek és a barátság is háttérbe tudnak szorulni. Mi pedig csak mentünk, leginkább földalattival, a Hősök terére. Ahol ihattunk aranyáron mért teát, fagyhalál ellen. Időnként már jegesmacikat vizionáltunk, de rájöttünk, nem azok. És arra is, hogy ennek oka nálunk a hideg, nem az anyag, mint példásul a menetet felvezető embernél, akit hallgatva két kérdés merült fel bennem: 1. mit szívott; 2. tényleg mindenkit retardnak tart? Aztán jött a tömeg, körbe a szép téren, és agyament gyerekek módjára, csürheszellemben végre meglovagolhatták őseink szobrait. Na ja, ha már apuci-anyuci nem engedte, mikor kicsik voltak, merthogy nem illik, most lehet. Most mindent szabad, hiszen a tömegben, a csürhében mindenki arctalan. Vagy nem. De azért van a szint és van az a cuccmennyiség. Merthogy ekkora tömegben nem volt gáz sodorni azt a bizonyost, nem volt gáz a provokátoroknak (na ja, még véletlenül sem az ultráknak) eltakarni az arcot, és nem volt gáz alpári módon viselkedni. Már a téren!
Világított ott boldog-boldogtalan a felszólító szóra, ki csonkaalmás százezres csodával, más a kezénél kétszer nagyobb kitudjamivel. És volt pénzgyűjtés is. Kis papírdobozba, mert a rutinosak már tudják, ekkora tömegben a befőttesüveg nem pálya. Látni ugyanis, mennyi van, volt és lett benne. A sorrend variálható.
Aztán vége lett, legalábbis hivatalosan. Nénikék indultak a rossz mobilokkal, feleslegessé vált töltőkkel a Fidesz székház felé. Kisfiú húzta maga után egerét, csak úgy pattogtatva az aszfalton. Átpréselték magukat a két mikrobusz között, és lelkesen hajigálták a bejárat elé. Cuki rendező próbálta megafonján továbbhaladásra bírni a megdicsőült és bősz tömeget, ez uszkve öt percig sikerült neki. Aztán a tömeg megtorpant, és a sok kielégületlen elkezdte a fejek felett dobálni a billentyűzeteket, egereket, rootereket. Élmény volt a tűzvonalban állni, amíg csak fejen nem találtak. Kicsi vérem serkenése bősz haragra gerjesztett és a tömeg közepén kezdtem kurvaanyzázva csürhézni. Fiam gyorsan "kiemelt" a tömegből, gyakorolva leendő hivatását. Oldalra húzódva, véremet letörölve már ráértem figyelni, két vacogás között. Mulatozva figyeltem a csúnya szélsőségesektől és a fociszurkolóktól lopott rigmusokat, hallgattam a redőnyökön csattanó alkatrészek hangját. "Magyar rendőr velünk van.";"Demokráciát"; "Ki nem ugrál, szar fideszes, hej-hej" ;"Orbán takarodj" és a legédesebb: "Ruszkik haza". Saját kreálmányra már nem adott ihletet az anyag. És azt sem magyarázták meg, milyen ruszkik vannak még itt. De hát van az a szint.
Egy idő után rendőrbácsik szép sorfalat álltak. Rögtön citálták is őket, "magyar rendőr velünk van". De kivel is? Ezzel a csürhével? Még én sem akartam velük lenni, lassan már magamtól is el akartam határolódni. Főleg, hogy nem ugráltam, az istennek sem. Pedig fáztam. Szóval szerintük biztos fideszes vagyok. Szarni rá!
Aztán jött Balogh Béla. Egymaga akart forradalmat kirobbantani, de senki nem ment utána a Belvárosba, úgyhogy végül fejére húzott egy gázmaszkot, performansz gyanánt. Pedig imákat rebegtünk, hátha a "hozzál magaddal még egy embert" jegyében néhányan elhúznak a balfenéken. Nem jött be, mi húztunk el leginkább a sarki krimóig, egy meleg tea erejéig. Reméltük, nem lesz oszlatás, míg vissza nem érünk, mert már könnygáz-elvonási tüneteink vannak, ám a rendőrség nem érzett ingerenciát a fújásra. Vagy csak tudták, hogy másnap munkanap, úgyis hazamennek előbb vagy utóbb a nagyonlelkesek. Mire visszaértünk, feloszlott a tömeg. Végre megörökíthettük a romokat, majd - elkúrót idézve - szépen meguntuk és hazamentünk.
Itthon aztán olvashattuk, hogyan határolódnak el az ott még bazsajgó bal-celebek, akik mindent láttak és mégsem semmit. De ők tudják, hogy ultrák, jobblikasok meg mindenféle szélsők provokáltak. Hogy kit, azt nem tudom, mert nagy részüket oldalt láttuk, röhögve, mulatva a csürhén, de ők látták.
És most elhatárolódnak. Hát én is. Nem ugrálok, nem skandálok, elhatárolódom még saját magamtól is és nyalogatom pici sebeimet, büszkén emlegetve, hogy a tűzvonalban szereztem.
Hallgatom a bégetést, mert igazából tökmindegy, hogy milyen birka - csupasz vagy szőrös, fekete vagy fehér, jobbos vagy balos -, a birka már csak birka marad.
2014-10-27
Az már elgondolkodtatott, hogy a rendezvény jócskán lerövidült, az elriasztott és megfenyegetett szónokok távolmaradása miatt. Még inkább az vert szöget a fejembe, hogy rejtélyes módon a párszázezres képviselői fizetésbe nem fér bele, hogy vasárnap valaki átvegyen egy petíciót az amúgy hétköznap dolgozó, és demonstrálni rá nem érő szurkolóktól.
De egészében véve jó volt, jól éreztem magam, és akinek láttán amúgy rögtön rúgásra bizseredik a lábam, most még arra sem indultam rá. Nem érdekelt, hogy hason talált egy petárdadarab, mert szép volt a sok tűzijáték, élveztem a fényt, a barátokat, ismerősöket. Utána indult azonban a hiszti.
Néhány, a fenekével nem bíró már szervezkedett, rendezkedett és terelt, mígnem eszükbe nem jutott, még legalább 150 perc a másik rendezvény. Az pedig a hidegben nem kevés idő. Úgyhogy mi gyorsan beültünk a mekibe, amúgy multikultisan nyomtuk a junk food-ot, de ott legalább nem horror áron melegedtünk. Igaz, zsigerből nácizott le minket egy hölgyemény, de azt már nem magyarázta el, erre a következtetésre hogyan jutott. A biztonsági őrt hiába kérdezte a barátnőm, zavarja-e, ha nácik vagyunk, ő nem hallott és nem látott semmit. A József Nádor térre már e hangulatban indultunk, összefutva pár szétfagyott, de kitartó nemzetvédővel. Hiába, nem lelték Gyurcsányt, pedig állítólag arrafelé volt és keresték is. A nép, az istenadta nép pedig csak gyűlt. Aranyos, picike nénike állni sem bírt, de jött tüntetni. Megtámasztották hát a színpad előtti kordonnál, két kameraállvány közé. Biztos oly nagyon fontos volt neki az internet, sok filmet tölthet le.
Mi meg csak mentünk, köröztünk a tömegben, mert ott meleg volt. Néha kicsit agresszívan toltam az embereket, máskor sírva röhögtem a magasreptű magánbeszélgetéseken, és azon, ahogy parancsszóra azonnal bégetni, jaj, bocsi, skandálni kezdtek. Még a privát csivitet és a mobilok nyomkodását is abbahagyták egy pillanatra, és bár lövésük sem lehetett, mit is szajkóznak, de igen fegyelmezetten tették, amit elvártak tőlük.
Kissé dühös bácsi jött a kis táblájával, mindig azzal jár mindenhová. Jól megcsinálta, büszke is rá, tartott hát egy köré épített szónoklatot. Ennek azonban kevéssé a Fidesz és Orbán volt a témája, sokkal inkább Budaházy szidalmazása. Persze Gyuri hős védelmezői és barátai sehol sem voltak, vagy csak kevésnek érezték magukat az ellentáborban. Felbukkanó arcuk gyorsan tova is tűnt. Túlerővel szemben az elvek és a barátság is háttérbe tudnak szorulni. Mi pedig csak mentünk, leginkább földalattival, a Hősök terére. Ahol ihattunk aranyáron mért teát, fagyhalál ellen. Időnként már jegesmacikat vizionáltunk, de rájöttünk, nem azok. És arra is, hogy ennek oka nálunk a hideg, nem az anyag, mint példásul a menetet felvezető embernél, akit hallgatva két kérdés merült fel bennem: 1. mit szívott; 2. tényleg mindenkit retardnak tart? Aztán jött a tömeg, körbe a szép téren, és agyament gyerekek módjára, csürheszellemben végre meglovagolhatták őseink szobrait. Na ja, ha már apuci-anyuci nem engedte, mikor kicsik voltak, merthogy nem illik, most lehet. Most mindent szabad, hiszen a tömegben, a csürhében mindenki arctalan. Vagy nem. De azért van a szint és van az a cuccmennyiség. Merthogy ekkora tömegben nem volt gáz sodorni azt a bizonyost, nem volt gáz a provokátoroknak (na ja, még véletlenül sem az ultráknak) eltakarni az arcot, és nem volt gáz alpári módon viselkedni. Már a téren!
Világított ott boldog-boldogtalan a felszólító szóra, ki csonkaalmás százezres csodával, más a kezénél kétszer nagyobb kitudjamivel. És volt pénzgyűjtés is. Kis papírdobozba, mert a rutinosak már tudják, ekkora tömegben a befőttesüveg nem pálya. Látni ugyanis, mennyi van, volt és lett benne. A sorrend variálható.
Aztán vége lett, legalábbis hivatalosan. Nénikék indultak a rossz mobilokkal, feleslegessé vált töltőkkel a Fidesz székház felé. Kisfiú húzta maga után egerét, csak úgy pattogtatva az aszfalton. Átpréselték magukat a két mikrobusz között, és lelkesen hajigálták a bejárat elé. Cuki rendező próbálta megafonján továbbhaladásra bírni a megdicsőült és bősz tömeget, ez uszkve öt percig sikerült neki. Aztán a tömeg megtorpant, és a sok kielégületlen elkezdte a fejek felett dobálni a billentyűzeteket, egereket, rootereket. Élmény volt a tűzvonalban állni, amíg csak fejen nem találtak. Kicsi vérem serkenése bősz haragra gerjesztett és a tömeg közepén kezdtem kurvaanyzázva csürhézni. Fiam gyorsan "kiemelt" a tömegből, gyakorolva leendő hivatását. Oldalra húzódva, véremet letörölve már ráértem figyelni, két vacogás között. Mulatozva figyeltem a csúnya szélsőségesektől és a fociszurkolóktól lopott rigmusokat, hallgattam a redőnyökön csattanó alkatrészek hangját. "Magyar rendőr velünk van.";"Demokráciát"; "Ki nem ugrál, szar fideszes, hej-hej" ;"Orbán takarodj" és a legédesebb: "Ruszkik haza". Saját kreálmányra már nem adott ihletet az anyag. És azt sem magyarázták meg, milyen ruszkik vannak még itt. De hát van az a szint.
Egy idő után rendőrbácsik szép sorfalat álltak. Rögtön citálták is őket, "magyar rendőr velünk van". De kivel is? Ezzel a csürhével? Még én sem akartam velük lenni, lassan már magamtól is el akartam határolódni. Főleg, hogy nem ugráltam, az istennek sem. Pedig fáztam. Szóval szerintük biztos fideszes vagyok. Szarni rá!
Aztán jött Balogh Béla. Egymaga akart forradalmat kirobbantani, de senki nem ment utána a Belvárosba, úgyhogy végül fejére húzott egy gázmaszkot, performansz gyanánt. Pedig imákat rebegtünk, hátha a "hozzál magaddal még egy embert" jegyében néhányan elhúznak a balfenéken. Nem jött be, mi húztunk el leginkább a sarki krimóig, egy meleg tea erejéig. Reméltük, nem lesz oszlatás, míg vissza nem érünk, mert már könnygáz-elvonási tüneteink vannak, ám a rendőrség nem érzett ingerenciát a fújásra. Vagy csak tudták, hogy másnap munkanap, úgyis hazamennek előbb vagy utóbb a nagyonlelkesek. Mire visszaértünk, feloszlott a tömeg. Végre megörökíthettük a romokat, majd - elkúrót idézve - szépen meguntuk és hazamentünk.
Itthon aztán olvashattuk, hogyan határolódnak el az ott még bazsajgó bal-celebek, akik mindent láttak és mégsem semmit. De ők tudják, hogy ultrák, jobblikasok meg mindenféle szélsők provokáltak. Hogy kit, azt nem tudom, mert nagy részüket oldalt láttuk, röhögve, mulatva a csürhén, de ők látták.
És most elhatárolódnak. Hát én is. Nem ugrálok, nem skandálok, elhatárolódom még saját magamtól is és nyalogatom pici sebeimet, büszkén emlegetve, hogy a tűzvonalban szereztem.
Hallgatom a bégetést, mert igazából tökmindegy, hogy milyen birka - csupasz vagy szőrös, fekete vagy fehér, jobbos vagy balos -, a birka már csak birka marad.
2014-10-27
Megjegyzések
Megjegyzés küldése