Ugrás a fő tartalomra

ZIVATAR ELŐTTI FÜLLEDTSÉG...

Ásotthalom nevét alig ismerték az országban. Aztán amikor Toroczkai László lett a polgármester, már páran felkapták a fejüket. Jött a migránsválság, és nem csak az ország, de szinte az egész világ számára ismert lett az aprócska, dél-alföldi település neve.

Ám Ásotthalom a hihetetlen fejlődés és a gigászi küzdelem ellenére is fekete seggű volt és maradt. Épült a kerítés, ám azért ott kimaradt egy „kis” szakasz. Hadjárat indult a mezőőreik ellen, mocskolták a polgármestert, mikor felhívására falubeliek és távoli, de munkájukért és küzdelmükért hálás emberek adakoztak egy használható terepjáróra.

Most ezzel a terepjáróval, és Barnabással, a fiatal mezőőrrel indultunk a határ bejárására, és meglesni a végre épülő kerítést. A srác amilyen fiatal, olyan jól ismeri a terepet, én pedig csak álmélkodtam, milyen keveset is láttam eddig Ásotthalomból. Hatalmas terület, tele erdővel, vaddisznós kerttel, eldugott, meseszerű tanyákkal. Csodálatos, sűrű erdőben autóztunk, és láthattuk, hogy a tavaly a migránshorda zabrálásakor elmenekült vadállatok már visszaköltöztek a fák közé. Itt egy nyúl szaladt át, amott madarak reppentek fel, de az őzek is boldogok már, mert újra nyugodt a vidék. 

Vagyis nagyjából nyugodt, mert azért ha a srácok által sétáltatónak nevezett embercsempészek már nem is sétáltatják át a határon a hordát, azért jönnek még a migránsok. Szinte minden napra akad elfogás, hiszen a magukat menekülőnek nevezők előtt a csempészek vágják át a kerítést – persze jó pénzért, kockázat nélkül. Barnabás mesélte, hogy tavaly bizony még a vaddisznós kerten is átvágva sétáltatták a migránsokat, de valahogy arról nem szól a fáma, vajon találkoztak-e a sertés-tagadók ott csíkos hátú, röfögős vaddal valaha is.

A határon első körben regisztráltak és ellenőriztek minket, ehhez a szektorparancsnokot kellett megvárnunk. Kérték, addig ne fotózzunk, míg ez meg nem történik, és mi tiszteletben tartottuk a kérést. Négy katona és három rendőr, no meg a mezőőr társaságában vártuk, amíg felírt adatainkat leellenőrzik és visszaigazolják. Az engedély megérkezett, elmondták nekünk a tavaly óta jól ismert szabályokat: a rendőrök, katonák nem nyilatkozhatnak, őket ne fotózzuk. Ezután újra a kényelmes, mezőőri terepjáróba pattantunk, és végigjártuk vele az ásotthalmi határ azon szakaszát, ahol bizony csak két hete kezdték el a könnyen lebírható GYODA helyére a kerítést felhúzni. És lám, Barnabás megmutatta nekünk: már azt is átvágták. A határt őrzők befoltozták a lyukat, de a kerítés túloldalán még ott hevernek a kivágott – átvágott darabok. A határ túloldalán régi, kiszuperált szerb laktanya, tavaly bizony sokszor bújtak meg abban a migránsok a mindent elrejtő éjszakára és az embercsempészekre várva. Ki tudja, tán most éjjel is vár ott egy csapat….

Ám mi megnyugodtunk. Láttuk a még épülő szakaszt, a bozótost, az átláthatatlan rengeteget, ahová még a frissen felállított magaslesről sem lehet belátni. És láttuk a már megépült kerítés környékét, ahol a sűrű erdőséget megritkították, a határ belátható, és nagyjából százötven méterenként áll a rendőr – katona járőrpáros, akik éber szemmel figyelik a mozgást. Idegen se magyar, se szerb oldalról nem közelítheti meg úgy a határt, hogy azonnal ne reagálnának rá. A figyelő hőkamera minden megbúvó migránst észlel, akit éppen nem vesz észre, azt a járőrök igyekeznek kiszúrni. A vidék őreinek a kivágott fákból pihenőhely épült, és bizony szaporodnak a határszakaszon az őrtoronyként szolgáló magaslesek is. A maradék, kicsinyke, de a szaporodó migránsroham idején mégis soknak tűnő „kerítéstelen” szakasz is gyorsan épül – valaki fenn talán észbe kapott. Bár hétvégén a raboknak jár a pihenés, de mesélték, a munka rohamléptekkel és igen szervezetten halad.

Azonban ne gondoljuk, hogy Ásotthalom küzdelme a migránsok ellen véget ért. Jön a nyár, az Idomeniből elszökött, macedón határon átjutó migránsok bizony Belgrádból Szabadka felé veszik az irányt. Onnan pedig valóban csak egy köpés Rózsa Sándor faluja. A sétáltatók a határig kísérik kemény pénzeket leszurkoló kuncsaftjaikat, és vágják előttük át a drótot – arra van az Európai Unió. 

Ásotthalom tehát nem pihenhet, szükség van ott is az éber védelemre, és bizony szükség a mezőőrök munkájára. Mert ők azok, akik a hatalmas erdőség minden szegletét, az összes tanyát ismerik. Ők azok, akikben a lakosok bíznak, akiket hívnak, ha a határt védők elől megszökve egy-egy barna vagy fekete csapat megjelenik az utakon, vagy a tanyák környékén. Sokszor olyan helyre tévednek a betolakodók, ahová csak helyismerettel bíró, a vadonban sem félő, ott otthonosan mozgó jut csak be. Számtalan esetben a rendőrök és a mezőőrök szoros együttműködésére van szükség, de szerencsére a hivatalos szervek kapcsolata a mezőőrökkel láthatóan jó. Tisztelik és elismerik, segítik egymás munkáját. Ennek pedig így kell lennie.

Érdekes momentum volt látni egy-egy őrpáros felállását. Azt a hírekből tudjuk, hogy mivel a határ védelme rendészeti feladat ellátásnak minősül – így a rendőrség hatáskörébe tartozik -, minden járőrpárosnál a rendőr az elsődleges döntéshozó személy. Valljuk be, ez azért elég mókás, amikor egy huszonéves fiatal rendőr és egy láthatóan harcedzett, veterán katona párosát láttuk. Ám gyaníthatóan a tisztelet és nem utolsó sorban a rendfokozati különbségek ezeket a helyzeteket is rendbe teszik közöttük. Amit mi láttunk, tapasztaltunk, az nyugodt és harmonikus együttműködésről árulkodott a honvédség és a rendőrség között.

Fél nap az ásotthalmi határon, utána indultunk tovább. De a táj csodálatos illata és színei, az erdők, a pipacsmezők, a meseszerű, eldugott tanyák képe olyan emlék marad, amiért érdemes volt elindulni. Köszönet érte Toroczkai polgármester úrnak, aki a szervezésben sok-sok munkája mellett segítségünkre volt, és Barnabásnak, a mezőőrnek, aki mindent megmutatott és minden kérdésünkre válaszolt. A biztonság érzete pedig, amit a határon tapasztaltak erősítettek bennünk, erőt adott a túloldalhoz, a migránsok közötti munkához. Köszönet érte a határon szolgáló hétköznapi, névtelen hősöknek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban.  Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban. Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben… Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki el...

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h...

VAN MÉG KÖNNYED, EURÓPA?

Mondjátok csak, emberek, jövőre hová mentek nyaralni? Idén még talán elcsúszik, és mehettek olaszba, görögbe, spanyolba. Csak hogy ilyen "magyarosan" fogalmazzak, hányadék szavakkal, szép országokra.  Tudjátok, én még megmásztam az Akropoliszt. Harmincöt fok volt árnyéban, én pedig rövid nadrágban. Aztán átintegettem Szicíliának az olasz csizma sarkából. Volt vagy negyven fok, rajtam miniruha, és még az is sok volt. Fürödtem sok tengerben, óceánban, bikiniben. Engem még nem néztek ki, és senki nem köpött le. Nekem senki nem szólt be a boltban, hogy hamarosan én is burkát kell viseljek majd.  De azt már nem ígérhetem, hogy a lányom is így fogja látni az Akropoliszt és a Fekete-tengert. Már nem tudhatom, hogy nyaktól bokáig ruhában kell-e fürdenie majd, vagy elég lesz, ha tűri, hogy pancsolás közben mellette úszik partra pár allahakbarozó. 46 és fél millió. Ennyi Spanyolország lakossága. És az a hír, hogy - úristendesok - 160 ezer agyhalott tüntetett ...