A harmadik nem. A gendersemlegesség
újkori divatja. Már ez kell, ez az elfogadható és az elfogadandó. Ezt
harsogja a világ elitje, és erre szólít imájában a pápa. A hangos és
agresszív kisebbség szépen és lassan, évek alatt, de letolta a torkunkon
a keserű pirulát. Színes, csiricsáré ruhákba burkolva, hangosan
kiabálva, elmebeteg nagyok támogatásával, bősz rendőri támogatással
védve pucér seggüket megették reggelire az ellenkezők évről évre
fogyatkozó táborát. Elfogyott az ellen és győzött az üvöltve vonagló
kisebbség. Ma reggel újabb pofont kapott a világ. Harsogták a
hírportálok, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau az első olyan
hivatalban lévő kanadai kormányfő, aki részt vett a torontói
melegfelvonuláson, szivárványos zászlót lengetve menetelt. Nagy, szép és
erős ország. Micsoda jövő elé nézünk, ha ennek az országnak az első
embere a magamutogató buzik között masírozik.
Nálunk sem túl
rózsás a helyzet. Épp a napokban tartották a nagy kelet-európai Pride-ot
az amerikai és az izraeli nagykövet részvételével. A nagykövetségek
szinte versenyeztek egymással abban, hogy melyikük tud harsányabb és
médiaérettebb támogatást prezentálni a budapesti buzizsúrhoz. Lassan
felvetődik a kérdés: vagy megállítjuk ezt a szennyáradatot, vagy
belefulladunk.
21 éve vonulnak végig a városon a mások. Azok a
mások, akik szerint ők a teljesen normálisak, ők azok, akik a
családoknak példát mutathatnak, mert hát szeretet, elfogadás csak náluk
van. A normális, az apa-anya-gyerek már nem lehet „A” család, mert nem
divatos, és nem innovatív. Hát felszólították vadul a magyarokat:
fogadják el őket. Mintha nem is tán magyarok szervezték volna a
nemzetközi, import buzikkal megspékelt menetet a főváros utcáin, évek
óta, idén újra, sokadjára, kizárólag persze a nagy és össznépi szeretet
jegyében, azt a zászlajukra hazudva. És persze mindezt tették és teszik
teljesen politikamentesen, csak véletlenül keverednek közéjük a
balliberális pártok kamionocskái és molinócskái, és kicsit sem
szándékosan az egyházba rúgó jelképek. Mert hát már elfogad a pápa is,
már szerinte is jó a más, és öleljük keblünkre a devianciát, de még,
még, még, hiszen semmi nem elég. Még kevés, ha imájában is a
gendersemlegesség és a buzulás elfogadása a fő szlogen. Még nem buzi az
egész világ, nem megy a jól szervezett kihalás, nem működik a nagy és
totális öngyilkoló elfogadtatás. Mennek és táncolnak vadul, szigorúan
szivárványos zászlóba csomagolva, csak úgy elfogadást tolva le a
nem-mások torkán.
Tel-Aviv és Los Angeles megélte és megéli nap,
mint nap a nagy összeborulást, a szivárványos agresszivitást. És tudják,
milyen a nagy össznépi szeretet, az igazi elfogadás, hát ágálnak is
rendesen kedvenc homárjaik mellett a migránsokért. Mert azok ám jönnek,
hisz küldik őket ide. És míg ezen melegek őket pátyolgatják, abba bele
sem gondolnak, hogy vajon ha majd megszállatják a barna hordával a vén
kontinenst, mit csinál velük ez a valóban homofób horda. Mi lesz, ha
barnába-feketébe borul a színessé tett világ. Még hiszik, hogy a csúnya
nácik jelentik a fő veszélyt, és hisztiznek, hogy majmok módjára
kordonok közé zárják toleráns és nagyon szivárvány menetüket. Még
nyafognak, hogy homofób ez az ország, gonosz és kicsit sem elfogadó. Ám
röpke idő, és rájönnek, hogy van rosszabb is, mint a maroknyi ellen a
kordon túloldalán, és pár pofon a Liget fái között.
Még hiszik,
hogy csak azért utálják őket, mert mások, de majd rájönnek egyszer, hogy
a pofátlanságuk a fő ok. Az a szemérmetlen és elfogadhatatlan
pofátlanság, amivel tangás feneküket rázzák az elmeroggyant szülők által
odavezényelt apró gyerekek szájába, az az arcátlanság, amivel magukat a
normális többség fölé helyezik, többletjogokat követelve.
De
fogynak már, lassan, de biztosan. Fogynak, mert félnek. Félnek az
általuk büfiztetve átsegített, nagy elfogadással és álságos, gyűlöletük
és rettegésük vezérelte szeretetálmuk által ölelgetett homofób hordától,
és félnek saját nagypofájú megnyilvánulásuk következményeitől. Félnek
azoktól a másoktól, akiknek eszébe sem jut másságukat normálisnak
láttatni. Félnek a halk, de kitartó többségtől.
És tudjátok mit,
csak féljetek. Akár mennek ellenetek tüntetők, akár röhögve lesitek,
mennyire nem érdekli már őket színes szürkeségetek. Mert lassan úgyis
legyőz benneteket saját pofátlanságotok, kikoptok és
magamutogatásotokkal unalmassá váltok. Színes szürkeségbe fullad lassan a
sok éves mámorotok. Elszáll a lelkesedés, akárcsak a sok színes lufi.
És álmotok a színes, ratyikkal és migránsokkal teli világról kipukkadt,
mint buzibácsi szája előtt a szappanbuborék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése