Ugrás a fő tartalomra

MERT A ZAVAROSBAN JÓ HALÁSZNI....

Felkerült az internetre egy drónfelvétel: áradnak a migránsok Európába. Zajlik a médiában a számháború. Mikor, hol, hányan szivárognak éppen be. Halljuk a híreket, hogy itt vagy ott éppen balhéznak, áttörnek, követelnek, lázadnak és kinyilatkoztatnak.
Mi pedig szépen hátradőlünk, mert hozzánk már a kerítés miatt – hisszük - nem jönnek. Röhög a sok magyar a markába, szereti épp a sokat szidott kerítést. Elpihen és borzong a híreken, otthona kényelmes nyugalmában szívva magába egy kis adrenalint. Pedig ez csak kívülről látszik így…


Ismeritek a klasszikus székely viccet? Azt, amikor az öreg, de módos gazda elveszi a takaros ifjú menyecskét? Alszanak éjjel, ám az asszonyka szerelmese kedvet kap egy kis hancúrra. Csalogatja hát ki az öreget az ágyból, mondogatja neki, hogy hát éppen ápolgatják ám a feleségét. Mindig megnézi az öreg, de az asszony bizony ott alszik mellette. A végére megunja, kimegy a verandára, felderíteni, ki a kiabáló. Benéz az ablakon, és látja, hogy a legény, aki közben beugrott, valóban az asszonnyal hancúrozik. Megvakarja hát a fejét, és csak annyit mond: Hát tényleg, kívülről úgy látszik….

Nos, itt is úgy látszik, minden rendben van. Megszűnt a migráns-áradat, véd a kerítés. Csak éppen a mai számháború újabb adata: negyvenezret akarnak ide visszaküldeni, merthogy mi regisztráltuk őket. Csak éppen az embercsempész – biznisz nem állt le, és a „védett házak” még mindig működnek. A házak, ahová az unióból kiutasítottakat viszik sebbel-lobbal, ahol aztán szépen – némi okirat-hamisítás árán – új papír készül nekik. Borsos árért belekeveredve a kilométeres menetoszlopba pedig lehet ismét próbálkozni – más néven, más képpel, más identitással. Mikor mi a menőbb éppen az elfogyhatatlan menetben. Hét-, nyolc-, tízezer…fel sem tűnik benne az a néhány. 


És bár már csendes a Keleti, felsúrolva az összemocskolt kövezet, eltűntek a sátrak és a szeméthegyek, a bősz migráns-simogatók nem nyugszanak. Raktáruk – helyiségük él, járnak oda emlékezni. Hiányzik nekik a zaj, az Allah Akbar, a forróságban áradó penetráns szag, a mocsok, a szeméthegyek, a síró gyerekek. Hiszik, hogy lesz még az imádott aluljáró menekült-tábornak hazudott gettó. Sőt, gyűjtik ott szorgosan az adományt, mint méhecske a mézet, gyűlik a raktárban minden, mi szem-szájnak ingere, mert tudják, lesz még itt haddelhadd. Jut a beosonónak, jut, az idejuttatottnak, és marad a számukra szebb napokra. Hiszen addig is ébren kell tartani a nemzetpusztító eszmét, az elvtelen, de oly divatossá vált migráns-simogató hitet. 


Ülnek hát a ki tudja kitől kapott, és meddig, milyen jogcímen birtokolható helyiségben. Ott ahol tán pár tucat hajléktalan békében pihenhetne. Ott, ahol magyar hajléktalan, árva gyerek számára is gyűjthetne valaki adományt. Ott, ahol szegény gyerekek melegedhetnének és játszhatnának iskola után, a hideg lakás magánya helyett. De nem, ott ők üléseznek, megvitatnak, gyűjtögetnek, és várják a napot, amikor végre visszatér az általuk imádott fekete sereg. Amikor újra a káosz lesz az úr, mert tudják: zavarosban jó halászni.


És jön majd megint a menet, kétség ne legyen. Nem fér el mind Németországban. Svédország hideg, Finnország rideg, kevés a kocsma és az étterem. Jönnek hát majd vissza az eddig utált országba, önként vagy kényszerítve. Karácsonyra már, vagy húsvétra talán? Ki tudja még... De én már hallom az új európai idők szavát.

A kipás kéz pedig, mely most csak papírt gyárt, és migrit simogat álomba, néhány kitiltott sorsán sajnálkozik, akkor végre ismét etethet, és számolhatja bőszen az adományokat. Mert élni kell, megélni pedig fontos. Szeressük hát egymást, de nagyon, gyerekek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h