Ugrás a fő tartalomra

MERT A ZAVAROSBAN JÓ HALÁSZNI....

Felkerült az internetre egy drónfelvétel: áradnak a migránsok Európába. Zajlik a médiában a számháború. Mikor, hol, hányan szivárognak éppen be. Halljuk a híreket, hogy itt vagy ott éppen balhéznak, áttörnek, követelnek, lázadnak és kinyilatkoztatnak.
Mi pedig szépen hátradőlünk, mert hozzánk már a kerítés miatt – hisszük - nem jönnek. Röhög a sok magyar a markába, szereti épp a sokat szidott kerítést. Elpihen és borzong a híreken, otthona kényelmes nyugalmában szívva magába egy kis adrenalint. Pedig ez csak kívülről látszik így…


Ismeritek a klasszikus székely viccet? Azt, amikor az öreg, de módos gazda elveszi a takaros ifjú menyecskét? Alszanak éjjel, ám az asszonyka szerelmese kedvet kap egy kis hancúrra. Csalogatja hát ki az öreget az ágyból, mondogatja neki, hogy hát éppen ápolgatják ám a feleségét. Mindig megnézi az öreg, de az asszony bizony ott alszik mellette. A végére megunja, kimegy a verandára, felderíteni, ki a kiabáló. Benéz az ablakon, és látja, hogy a legény, aki közben beugrott, valóban az asszonnyal hancúrozik. Megvakarja hát a fejét, és csak annyit mond: Hát tényleg, kívülről úgy látszik….

Nos, itt is úgy látszik, minden rendben van. Megszűnt a migráns-áradat, véd a kerítés. Csak éppen a mai számháború újabb adata: negyvenezret akarnak ide visszaküldeni, merthogy mi regisztráltuk őket. Csak éppen az embercsempész – biznisz nem állt le, és a „védett házak” még mindig működnek. A házak, ahová az unióból kiutasítottakat viszik sebbel-lobbal, ahol aztán szépen – némi okirat-hamisítás árán – új papír készül nekik. Borsos árért belekeveredve a kilométeres menetoszlopba pedig lehet ismét próbálkozni – más néven, más képpel, más identitással. Mikor mi a menőbb éppen az elfogyhatatlan menetben. Hét-, nyolc-, tízezer…fel sem tűnik benne az a néhány. 


És bár már csendes a Keleti, felsúrolva az összemocskolt kövezet, eltűntek a sátrak és a szeméthegyek, a bősz migráns-simogatók nem nyugszanak. Raktáruk – helyiségük él, járnak oda emlékezni. Hiányzik nekik a zaj, az Allah Akbar, a forróságban áradó penetráns szag, a mocsok, a szeméthegyek, a síró gyerekek. Hiszik, hogy lesz még az imádott aluljáró menekült-tábornak hazudott gettó. Sőt, gyűjtik ott szorgosan az adományt, mint méhecske a mézet, gyűlik a raktárban minden, mi szem-szájnak ingere, mert tudják, lesz még itt haddelhadd. Jut a beosonónak, jut, az idejuttatottnak, és marad a számukra szebb napokra. Hiszen addig is ébren kell tartani a nemzetpusztító eszmét, az elvtelen, de oly divatossá vált migráns-simogató hitet. 


Ülnek hát a ki tudja kitől kapott, és meddig, milyen jogcímen birtokolható helyiségben. Ott ahol tán pár tucat hajléktalan békében pihenhetne. Ott, ahol magyar hajléktalan, árva gyerek számára is gyűjthetne valaki adományt. Ott, ahol szegény gyerekek melegedhetnének és játszhatnának iskola után, a hideg lakás magánya helyett. De nem, ott ők üléseznek, megvitatnak, gyűjtögetnek, és várják a napot, amikor végre visszatér az általuk imádott fekete sereg. Amikor újra a káosz lesz az úr, mert tudják: zavarosban jó halászni.


És jön majd megint a menet, kétség ne legyen. Nem fér el mind Németországban. Svédország hideg, Finnország rideg, kevés a kocsma és az étterem. Jönnek hát majd vissza az eddig utált országba, önként vagy kényszerítve. Karácsonyra már, vagy húsvétra talán? Ki tudja még... De én már hallom az új európai idők szavát.

A kipás kéz pedig, mely most csak papírt gyárt, és migrit simogat álomba, néhány kitiltott sorsán sajnálkozik, akkor végre ismét etethet, és számolhatja bőszen az adományokat. Mert élni kell, megélni pedig fontos. Szeressük hát egymást, de nagyon, gyerekek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyájak, csordák, szellemek

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne