Ugrás a fő tartalomra

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

Fotó: Varga Moncsi - Hunhír.info 

Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is.
Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak nekik, ha már állítólag kizárták őket az oktatásból. Érthető. Nem ők zárták ki saját magukat a viselkedésükkel, hanem őket zárták ki. Na, ez a sajátos és egyedi libsi logika!
Esélyes, hogy a boldogan hurcolt és élő adásban mutogatott táblákat és molinókat nem ők (értsd: szervezők és résztvevők) írták, annál is inkább, mert azokat egy „Age of Hope” Gyermekvédelem feliratú mikrobuszból osztották ki, akárcsak a gigademó végén a rejtélyes csomagokat, amiken úgy összevesztek, hogy a tisztességben megőszült civil aktivista rájuk kellett ordítson. Az is sanszos, hogy a kollégánk mellett, annak füle hallatára gátlások nélkül megtárgyalt 12 ezer forintos fejenkénti juttatáson már nem marakodtak össze, ugyanis azt – amint az a beszélgetésükből kiderült – mindenki megkapta. A problémát annak elköltése sem nagyon okozhatta, mert a beszédek közben csúcsra járt a Spar látogatottsága, és mindenki chipsekkel, kólákkal, sörökkel tért vissza. Már aki le nem lépett a csepegő eső okán valamelyik plázába, ugyanis a szónoklatok felénél már felére csappant az alig 1500 fős tömeg.

Amúgy Karácsony Gergely főpolgármester nagyjából hiába érvelt és uszított a 11 évvel ezelőtti cigánygyilkosságokkal, mert rájuk minden jelenlévő kábé az egyperces néma  főhajtás erejéig emlékezett, azt is felszólításra. Mondjuk, a vasárnap délutáni sétájukat kivitelező átlagemberek elég sűrűn emlegették Olaszliszkát, meg Marian Cosma nevét, de ezt a cigányok valahogy szintén nem akarták felidézni. 

Az esemény kiírásban az sem zavarta őket, hogy a bíróság a cigányok javára ítélt, úgy 100 millió forintos nagyságrendben, mert konzekvensen a „szabad bíróságért” demonstráltak. Olyannyira elkötelezettek voltak, hogy a Markó utcában, a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt röpke szónoklat is volt, míg a Kúria oldalában spontán táncolás és mulatás alakult ki. Zúgott az igazi cigány “ereszdelahajam”, persze szigorúan a beléjük sulykolt szlogenek aláfestéseként, s ezt már csak tetézte a kézi taligán vonszolt hangszórókból – amilyenekben a plázák előtt is nyomatják a “navajonki” kölykök, hadd mulasson az egész környék – a cigány mulatós, a színpadon pedig igazi, autentikus cigány rap szólt.

Mivel tiszteletét tette a rendezvényen Niedermüller Péter, a nyóckeres, Aurórás Pikó, a fezben feszítő Demszky Gábor, Mécs Imre és Tordai Bence (hogy Zoltai Andikáról már ne is ejtsünk szót, úgyis alig ismertük meg új frizurájával), hát gyorsan témát is váltottak a szónokok, és leginkább a kormányt, a Zorbánt, az egyházi iskolákat szidták. Setét Jenő romaügyi (LOL) aktivista és Kaltenbach Jenő szocialista-közeli egykori ombudsman vészkorszakot vizionáltak, L. Ritók Nóra pedig, aki kénytelen szegregált iskolában tanítani, az egyházi intézmények elleni paranoiáját mantrázta folyamatosan (oda biztos nem vették fel, azért ilyen sértett), míg a színpadon állt. Iványi Gábor lelkész igét hirdetett, és Orbánt sátánnak kiáltotta ki. Egy volt bíró és jelenlegi ügyvéd teljességgel érthetetlen kvízjátékot adott elő. A legütősebb kérdése az volt, hogy szabad-e kurva jól éreznie magát, de erre választ nem kapott, ezért holmi szociális szadizmust emlegetett utána. Mondjuk őt hallgatni valóban szadizmus volt a javából, de legalább neki nem fájt. 

Volt még vers, szivárványszínű gombolyagok dobálása, valamiféle megfejthetetlen performanszként, meg galamberegetés, a béke jegyében, igaz, fehér galamb helyett csak valami utcáról befogott, szerencsétlen tollas patkányt eresztett szélnek egy békét követelő kislány. Hiába, no, a migránsoknál megszokhattuk, vannak, akik mindig a gyerekeket tolják előtérbe. Ezt egy pár arra sétáló is szóvá tette, erős köpködések közepette. A tüntetőknél, azaz a cigányoknál pedig pulyából sok van, bár kérdés, hogy a gyerekekre is vonatkozott-e a 12 ezres fejkvóta, illetve ők is kaptak-e a rejtélyes csomagocskákból.

Aztán ez a tüntetés is véget ért, igaz, már csak fele akkora létszámmal, de legalább ők boldogok voltak, hiszen most őket mutatta a tévé, a média, és hát – valljuk be őszintén –, ennél jóval kevesebb rendőr mellett is már kezükön bilinccsel szoktak álldogálni a megjelentek, szóval igazi halleluja hangulat volt.
És boldogok voltak a politikai hulladékok is, akik repdesve osztogattak autogramokat, szelfizgettek az amúgy is doszt telefont nyomkodó cigányokkal, még az élőzéseikben is vigyorogva részt vettek, ráadásul számtalanszor hallhatták, hogy g*ci a zorbán. Mellékesen nagy a valószínűsége, hogy magyar tüntetésen még nem volt annyi élő bejelentkezés, mint ezen, ugyanis a szegregált, szerencsétlen és elnyomott romák közül minden tizedik valamilyen menő mobillal élőzött otthon senyvedő sorstársainak, elmondva, hogy mennyi stadion épül, a kórházakban szar a kaja, mert csak párizsit adnak, de a politikusok majd felszabadítják a háború alól őket. 

Merthogy itt háború van: komoly, faji alapú háború, hiszen tanítással akarják kifizetni a szegény, oktatásból kizárt romák jussát, márpedig ez elég a „kard ki, kard” meghirdetéséhez, de tán még egy cigány dzsihádhoz is. És hát milyen dolog az, hogy tanulni kellene, ne adj’ Isten, a későbbiekben talán még dolgozni is. Rohadjon meg a Zorbán, meg a kormány. Mi az, hogy dolgozni, úk amúgy is maximum keccsölnek, ahogy a molinójukon olvashattuk. Azt, hogy ez a szó melyik észak-indiai nyelvjárás alfaja, ne haragudjatok, de nem gugliztuk ki.
Arról már csak igen nagyokat nyelve merünk megemlékezni, hogy Setét bizony sötét időket rebesgetett, mert sztrájkot kiáltott, bár kétséges, hogy efféle munkajogi fogalmakkal tisztában lenne akár ő, akár a hallgatóság zöme, sőt, még a munka fogalma is meghatározhatatlan nagy részük számára. 

A hab a tortán természetesen a cigányság antifasiszta megerősítése volt, köztük a „Rhythms of resistance” rózsaszín hajú, színes öltözékű dobosaival, és pár, minden rendezvényen vörös és antifasiszta zászlót lengető hazai élharcossal, akik persze komoly fenyegetést tettek közzé korábban az oldalukon az esetleges ellenérzésűek számára, és végig a sárga mellényes cigány gárda, bocsánat, rendezői sorfal mellett haladtak, mintegy biztosítói szerepkörben tetszelegve. Persze az eső vagy az uncsi dumák az ő keménymagjukat is hamar hazazavarta, mert jóval a vége előtt elcsomagolták zászlócskáikat, és szimpla egyetemistának álcázva magukat elballagtak egy közeli romkocsma felé.

Elmondhatjuk, hogy annyi sikertelenség, annyi hamvába hullt kezdeményezés (gondoljunk csak Gulyás Marcsika, izé, Marcika gigamega Agórájára) célba értek a Soros-pénzek. 

Megjelent többek között a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Idetartozunk Egyesület és a Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata!, az Amnesty International Magyarország, az 1 Magyarország Kezdeményezés, az Autonómia Alapítvány, valamint a SZOCSOMA és a Főnix Mozgalom. Ott volt még a javakból csak érintőlegesen részesülő Párbeszéd párt és a PDSZ is. És, ha már lúd, legyen kövér, hát el kell mondanunk, hogy bizony a felszólalók sem voltak teljességgel Soros támogatta szervezettől mentesek, ugyanis Csemer Géza, a Gyöngyöspata Roma Önkormányzat elnöke; Kaltenbach Jenő jogtudós, nemzeti és etnikai ombudsman 1995 és 2007 között, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője, Horgas Judit, a Liget Műhely Alapítvány aktivistája. Emlékezzünk, Horgas Péter, a Főnix Mozgalom elnöke korábban Schilling Árpáddal, Gulyás Mártonnal, Vágó Gáborral és a Tanítanék Mozgalommal is közösen akciózott. Ott volt Debre Istvánné pedagógus, aki egykoron Göncz Árpád tanácsadója volt, Iványi Gábor lelkész, aki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozik, mellette szabadegyetemet üzemeltet, ahová előszeretettel járnak balliberális aktivisták (köztük a Koszlidérc) okulni. Szónokolt Szepesházi Péter volt bíró, most ügyvéd, mellesleg Handó Tünde egyik legfőbb támadója, Setét Jenő polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület színeiben. Az egyetlen, tán valóban független színpadra lépő – pontosabban magát oda tuszkoló – az az apuka volt, akinek kislánya a szerencsétlen galambot elengedte.

Ez a móka is véget ért, mondhatnánk, zárul Gyuri móka tára. De nem vagyunk ennyire naivak. Jön a tavasz, a szép, napos idő, a fesztiválszezonig még bőven belefér pár megmozduláska. Főleg, hogy ez – igaz, esélyesen komoly anyagi áldozatok árán, és genetikai hangadottság okán – végre kicsit hangosabbra sikerült. Legközelebb akár a hangosítást is megspórolhatják.

Megjelent: hunhir.info 2020.02.23.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h