Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki
Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a
hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy.
Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a
hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap
fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a
gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is.
Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar
előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak
képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották
el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A
röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább
azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért
és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton
csak képzést, tanítást ajánlanak nekik, ha már állítólag kizárták őket
az oktatásból. Érthető. Nem ők zárták ki saját magukat a
viselkedésükkel, hanem őket zárták ki. Na, ez a sajátos és egyedi libsi
logika!
Esélyes,
hogy a boldogan hurcolt és élő adásban mutogatott táblákat és molinókat
nem ők (értsd: szervezők és résztvevők) írták, annál is inkább, mert
azokat egy „Age of Hope” Gyermekvédelem feliratú mikrobuszból osztották
ki, akárcsak a gigademó végén a rejtélyes csomagokat, amiken úgy
összevesztek, hogy a tisztességben megőszült civil aktivista rájuk
kellett ordítson. Az is sanszos, hogy a kollégánk mellett, annak füle
hallatára gátlások nélkül megtárgyalt 12 ezer forintos fejenkénti
juttatáson már nem marakodtak össze, ugyanis azt – amint az a
beszélgetésükből kiderült – mindenki megkapta. A problémát annak
elköltése sem nagyon okozhatta, mert a beszédek közben csúcsra járt a
Spar látogatottsága, és mindenki chipsekkel, kólákkal, sörökkel tért
vissza. Már aki le nem lépett a csepegő eső okán valamelyik plázába,
ugyanis a szónoklatok felénél már felére csappant az alig 1500 fős
tömeg.
Amúgy Karácsony Gergely főpolgármester nagyjából
hiába érvelt és uszított a 11 évvel ezelőtti cigánygyilkosságokkal, mert
rájuk minden jelenlévő kábé az egyperces néma főhajtás erejéig
emlékezett, azt is felszólításra. Mondjuk, a vasárnap délutáni sétájukat
kivitelező átlagemberek elég sűrűn emlegették Olaszliszkát, meg Marian
Cosma nevét, de ezt a cigányok valahogy szintén nem akarták felidézni.
Az esemény kiírásban az sem zavarta őket, hogy a bíróság a cigányok
javára ítélt, úgy 100 millió forintos nagyságrendben, mert konzekvensen a
„szabad bíróságért” demonstráltak. Olyannyira elkötelezettek voltak,
hogy a Markó utcában, a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt röpke
szónoklat is volt, míg a Kúria oldalában spontán táncolás és mulatás
alakult ki. Zúgott az igazi cigány “ereszdelahajam”, persze szigorúan a
beléjük sulykolt szlogenek aláfestéseként, s ezt már csak tetézte a kézi
taligán vonszolt hangszórókból – amilyenekben a plázák előtt is
nyomatják a “navajonki” kölykök, hadd mulasson az egész környék – a
cigány mulatós, a színpadon pedig igazi, autentikus cigány rap szólt.
Mivel tiszteletét tette a rendezvényen Niedermüller Péter, a nyóckeres, Aurórás Pikó, a fezben feszítő Demszky Gábor, Mécs Imre és Tordai Bence (hogy Zoltai Andikáról
már ne is ejtsünk szót, úgyis alig ismertük meg új frizurájával), hát
gyorsan témát is váltottak a szónokok, és leginkább a kormányt, a
Zorbánt, az egyházi iskolákat szidták. Setét Jenő romaügyi (LOL) aktivista és Kaltenbach Jenő szocialista-közeli egykori ombudsman vészkorszakot vizionáltak, L. Ritók Nóra
pedig, aki kénytelen szegregált iskolában tanítani, az egyházi
intézmények elleni paranoiáját mantrázta folyamatosan (oda biztos nem
vették fel, azért ilyen sértett), míg a színpadon állt. Iványi Gábor lelkész igét hirdetett, és Orbánt sátánnak kiáltotta ki. Egy volt bíró és jelenlegi ügyvéd teljességgel érthetetlen kvízjátékot adott elő. A legütősebb kérdése az volt, hogy szabad-e kurva jól éreznie magát,
de erre választ nem kapott, ezért holmi szociális szadizmust emlegetett
utána. Mondjuk őt hallgatni valóban szadizmus volt a javából, de
legalább neki nem fájt.
Volt még vers, szivárványszínű gombolyagok dobálása, valamiféle megfejthetetlen performanszként, meg galamberegetés,
a béke jegyében, igaz, fehér galamb helyett csak valami utcáról
befogott, szerencsétlen tollas patkányt eresztett szélnek egy békét
követelő kislány. Hiába, no, a migránsoknál megszokhattuk, vannak, akik
mindig a gyerekeket tolják előtérbe. Ezt egy pár arra sétáló is szóvá
tette, erős köpködések közepette. A tüntetőknél, azaz a cigányoknál
pedig pulyából sok van, bár kérdés, hogy a gyerekekre is vonatkozott-e a
12 ezres fejkvóta, illetve ők is kaptak-e a rejtélyes csomagocskákból.
Aztán ez a tüntetés is véget ért, igaz, már csak fele akkora
létszámmal, de legalább ők boldogok voltak, hiszen most őket mutatta a
tévé, a média, és hát – valljuk be őszintén –, ennél jóval kevesebb
rendőr mellett is már kezükön bilinccsel szoktak álldogálni a
megjelentek, szóval igazi halleluja hangulat volt.
És boldogok voltak a politikai hulladékok is, akik repdesve
osztogattak autogramokat, szelfizgettek az amúgy is doszt telefont
nyomkodó cigányokkal, még az élőzéseikben is vigyorogva részt vettek,
ráadásul számtalanszor hallhatták, hogy g*ci a zorbán. Mellékesen nagy a
valószínűsége, hogy magyar tüntetésen még nem volt annyi élő
bejelentkezés, mint ezen, ugyanis a szegregált, szerencsétlen és
elnyomott romák közül minden tizedik valamilyen menő mobillal élőzött
otthon senyvedő sorstársainak, elmondva, hogy mennyi stadion épül, a
kórházakban szar a kaja, mert csak párizsit adnak, de a politikusok majd
felszabadítják a háború alól őket.
Merthogy
itt háború van: komoly, faji alapú háború, hiszen tanítással akarják
kifizetni a szegény, oktatásból kizárt romák jussát, márpedig ez elég a
„kard ki, kard” meghirdetéséhez, de tán még egy cigány dzsihádhoz is. És
hát milyen dolog az, hogy tanulni kellene, ne adj’ Isten, a
későbbiekben talán még dolgozni is. Rohadjon meg a Zorbán, meg a
kormány. Mi az, hogy dolgozni, úk amúgy is maximum keccsölnek, ahogy a
molinójukon olvashattuk. Azt, hogy ez a szó melyik észak-indiai
nyelvjárás alfaja, ne haragudjatok, de nem gugliztuk ki.
Arról már csak igen nagyokat nyelve merünk megemlékezni, hogy Setét
bizony sötét időket rebesgetett, mert sztrájkot kiáltott, bár kétséges,
hogy efféle munkajogi fogalmakkal tisztában lenne akár ő, akár a
hallgatóság zöme, sőt, még a munka fogalma is meghatározhatatlan nagy
részük számára.
A hab a tortán természetesen a cigányság antifasiszta megerősítése volt, köztük a „Rhythms
of resistance” rózsaszín hajú, színes öltözékű dobosaival, és pár,
minden rendezvényen vörös és antifasiszta zászlót lengető hazai
élharcossal, akik persze komoly fenyegetést tettek közzé korábban az
oldalukon az esetleges ellenérzésűek számára, és végig a sárga mellényes
cigány gárda, bocsánat, rendezői sorfal mellett haladtak, mintegy
biztosítói szerepkörben tetszelegve. Persze az eső vagy az uncsi dumák
az ő keménymagjukat is hamar hazazavarta, mert jóval a vége előtt
elcsomagolták zászlócskáikat, és szimpla egyetemistának álcázva magukat
elballagtak egy közeli romkocsma felé.
Elmondhatjuk,
hogy annyi sikertelenség, annyi hamvába hullt kezdeményezés (gondoljunk
csak Gulyás Marcsika, izé, Marcika gigamega Agórájára) célba értek a
Soros-pénzek.
Megjelent többek között a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az
Idetartozunk Egyesület és a Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata!, az
Amnesty International Magyarország, az 1 Magyarország Kezdeményezés, az
Autonómia Alapítvány, valamint a SZOCSOMA és a Főnix Mozgalom. Ott volt még a javakból csak érintőlegesen részesülő Párbeszéd párt és a PDSZ is.
És, ha már lúd, legyen kövér, hát el kell mondanunk, hogy bizony a
felszólalók sem voltak teljességgel Soros támogatta szervezettől
mentesek, ugyanis Csemer Géza, a Gyöngyöspata Roma Önkormányzat elnöke; Kaltenbach Jenő jogtudós, nemzeti és etnikai ombudsman 1995 és 2007 között, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője, Horgas Judit, a Liget Műhely Alapítvány aktivistája. Emlékezzünk, Horgas Péter,
a Főnix Mozgalom elnöke korábban Schilling Árpáddal, Gulyás Mártonnal,
Vágó Gáborral és a Tanítanék Mozgalommal is közösen akciózott. Ott volt Debre Istvánné pedagógus, aki egykoron Göncz Árpád tanácsadója volt, Iványi Gábor
lelkész, aki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozik,
mellette szabadegyetemet üzemeltet, ahová előszeretettel járnak
balliberális aktivisták (köztük a Koszlidérc) okulni. Szónokolt Szepesházi Péter volt bíró, most ügyvéd, mellesleg Handó Tünde egyik legfőbb támadója, Setét Jenő
polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület színeiben. Az egyetlen,
tán valóban független színpadra lépő – pontosabban magát oda tuszkoló –
az az apuka volt, akinek kislánya a szerencsétlen galambot elengedte.
Ez a móka is véget ért, mondhatnánk, zárul Gyuri móka tára. De nem
vagyunk ennyire naivak. Jön a tavasz, a szép, napos idő, a
fesztiválszezonig még bőven belefér pár megmozduláska. Főleg, hogy ez –
igaz, esélyesen komoly anyagi áldozatok árán, és genetikai hangadottság
okán – végre kicsit hangosabbra sikerült. Legközelebb akár a hangosítást
is megspórolhatják.
Megjelent: hunhir.info 2020.02.23.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése