Ugrás a fő tartalomra

Pride, patrióták, pisilő kisfiú

Valamikor nagyon szerettem Brüsszelt. Kedves, kicsi főváros, a Benelux államok egyik gyöngyszeme, a németalföldi kereskedővárosok egyik legszebbje. Ma pedig a városalapító Goorik, és a Brüsszelt fővárossá kinevező Jó Fülöp forognak a sírjukban. Ma már ez a szépséges város, a klasszicizáló, de gótikus és barokk elemeket is felvonultató csodáival megint méltó lett nevének eredetéhez. Település a mocsárban. 


Igen, Brüsszel neve eredetileg, a frank nyelvjárásban Bruocsella volt, ezt változtatták később Broeklanden aan de Zenne-re, melynek jelentése nem más, mint település a mocsárban.
Ebbe a mocsárba süllyedt vissza mára Brüsszel, az Európai Unió és a NATO fővárosa. A kontrasztok fővárosa. A kontraszt jó és kell, ám van, amikor már túl sok, amikor már zavaró a szemnek és az agynak. Ezt éltük most Brüsszelben…

Most hétvégén európai patrióták tüntettek az unió fővárosában. A nyolc ország polgárai, bár kis létszámban, de annál elkötelezettebben álltak ki elveik mellett. „Defend Hungary”, „Defend Europe”, „We Are Europe”, „Refugees go Home” jelszavakat skandálva vonultak az Európai Parlament tövében található Place du Luxembourg térre. Oda, ahol az unió vezetőinek meg kellene hallaniuk polgáraik szavát, azokét a polgárokét, akiket képviselnek, akiktől a fizetésüket kapják. A horvát, osztrák, német, flamand, vallon, lengyel, holland, görög és persze magyar hazafiak szabadon elmondhatták véleményüket, a demonstrációt senki és semmi nem zavarta meg. A katonák nyugodtan sétálgattak körülöttünk, az emberek értetlenkedő, zavarodott arccal lestek, majd siettek tovább a dolgukra. Két maroknyi ember, zászlókkal, molinókkal vonuló hazafiak kígyózó sora. Ennyi volt a szabadság, az igazi európaiság, sok-sok európai ember igényének kifejezése. 





 
Eközben alig pár kilométerre, a történelmi óvárosban, a csodás épületekkel büszkélkedő Grote Markt-on már gyülekeztek a Pride résztvevői. Brüsszel ősöreg, sokat látott épületei szivárványos zászlóba öltöztek, még a rendőrség központi épülete is csiricsáré színekben virított, és a tűzoltó autók hátulján is a Pride vonulások jelképe díszelgett. A várost ellepték a maguknak elő- és többletjogokat követelők, mi pedig azt lestük, a multikulti fővárosévá vedlett Brüsszelben az ősöreg, mesés enteriőrrel berendezett kávézókban vajon van-e már semlegesnemű mosdó.
Míg a tér körüli utcák elnevezései ma is a vaj- és sajtkészítőkre, mészárosokra, hal- és szénárusokra emlékeztetnek, azaz arra az egyenes és tiszta, dolgos világra, ami egykoron a kontinenst jellemezte, ma bevándorlók koldulnak a környéken, fejkendős asszonyok húzzák maguk után nagyszámú gyermekseregüket, egy kis alamizsna reményében. Muszlim bevándorlók szemlélik fekete szemekkel a vidáman vonagló más identitásúakat, akiknek fejében egy pillanatra sem fordul meg, hogy Allah nevében őket is eltapossák majd, ha egyszer – talán nem is olyan sokára – többségbe kerülnek.





 
Miközben a Városháza tornyáról Szt. Mihály arkangyal figyelte az erkélyen boldogan álló ifjú házaspárt, lenn a téren a másságukat büszkén hirdetők fetrengtek a kövön, nem törődve sem a jó érzésű turistákkal, sem az ott kolduló muszlim albán asszonnyal. A szivárvány mindenek felett lobogott, az Európai Parlament és a város polgármesterének hathatós támogatásával.





 
Pár sarokkal arrébb a híres pisilő kisfiú, a Manneken Pis békésen figyelte a tömeget. Aznapi hacukájában, a sárga pólóban, napszemüvegben és a baseball sapkában a maga egyszerű módján beilleszkedett a túlzottan színes, zavaróan multikulti városba. Szája körül örök mosollyal nézte a kameránk előtt pózoló, büszke transzvesztitát. Akkor jutott eszembe a szobrot övező egyik legenda. A XIV. században idegen sereg ostromolta Brüsszelt, s a támadók kitervelték, hogy robbanószereket helyeznek a városfalak alá. Ekkor azonban egy Juliaanske nevű brüsszeli kisfiú véletlenül észrevette őket. A bátor gyerek lepisilte a gyújtózsinórt, így megmentette a várost. Talán igaz a legenda, talán nem. 





 
Bár a patrióták maroknyi csoportjának tüntetése nem rengette meg alapjaiban ezt a mocsárba lassan visszasüllyedő várost, és hangjuk hiába szólt hangosan a sok nyelven, a bársonyszékeikben terpeszkedő, a polgáraik pénzén zsírosra hízott és isiászosra borosodott politikusok meg sem hallották, hogy vannak, akik mást szeretnének és másként, mégis azt mondhatjuk, megérte. Megérte, mert talán felébred egy kisfiú, és lesz megint valaki, aki nemes egyszerűséggel telibe pisili a multikulti, a szándékosan félreértelmezett sokszínűség, és a politikai haszonszerzés miatt erőltetett befogadás gyújtózsinórját. Akkor talán az Európai Parlament tövében vizelő hajléktalan is beáll mellé, és együtt levetetik a város polgármesteréről az ezüst tűsarkú cipőt, majd azzal hátsón billentve a sok liberálist egy új, a régi alapokon nyugvó Európát építenek. Talán ez a kicsinyke esemény, és a következő sok hasonló végre világosságot gyújt néhány ember agyában.

Megjelent: hunhir.info 2019.05.21.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán