Ugrás a fő tartalomra

BECSÜLET ÉS ANNAK NAPJA

Így telente, a Becsület Napja megemlékezések táján mindig arra gondolok, vajon a mai megemlékezők belegondoltak-e abba, hogy ha egykoron Hans és Jancsi nekiálltak volna azon marakodni, hogy ők mennyire utálják egymást, és nem hajlandóak egymás mellett térdelve – hasalva lőni a fővárost elfoglalni készülő szovjet csapatokra, akkor bizony ma nem nagyon lenne miről megemlékezni. Ha Karl és Józsi egymásnak hátat fordítva és utálkozva az ellenkező irányba indultak volna el a kegyetlen, végső útra, akkor a maroknyi csapat sem élte volna túl a kitörést. Ha Pfeffer – Wildenbruch és a magyar Hindy Iván tábornokok hajba kaptak volna azon, hogy ki a jobb, ki tud menőbb módon dirigálni, ki az elkötelezettebb és ki ad jobb parancsot, akkor ma nem tudnánk elmondani, hogy az első szovjet páncélostámadás és a kitörés között 102 nap telt el.

Százkét nap! Csak emlékezzetek, Bécs hat nap, Berlin két hét alatt esett el. Jusson eszetekbe, hogy Kalinyingrád 77, Wroclaw 82 napig bírták az ostromot. A német és magyar hősök egyik 102 napig küzdöttek. A mi eleink, akikre a napokban büszkén emlékezünk.

Ti pedig, a dicső és évről – évre megemlékező utókor azon marakodtok, ki tud nagyobb, méltóbb, kiemelkedőbb megemlékezést szervezni. Utálkoztok a másikra, nem álltok egy sorfalba más szervezet tagjaival, nem tesztek együtt két lépést sem az elesettek emlékére. Így lett három, négy, öt megemlékezés, mind más helyen, más időben, más felszólalókkal, más zászlókkal és más emlékezőkkel.

Más emlékezőkkel, akik egy része csak kapkodja a fejét a program – Kánaán láttán, a hős ősök pedig forognak a sírjukban. Az önmegvalósítás, a saját siker, az elismertség, a melldöngetés, a biznisz mindenek felett, ugye? Önös érdek az összetartás és kitartás helyett. Csak mert így könnyebb. Antifa – csürhe röhög a markába, ajvékol kettőt és hazamegy. Akárcsak ti, dicső megemlékezők. A hatalom pedig örül, hiszen nincs erő, nincs összetartás, és már rég nincs becsület. Elveszett valahol az egzisztenciális harcok apró kis kakasviadalaiban, a pártoskodás és széthúzás mocsarában. Hát még szép, hogy ennyi év után mehetsz, menetelhetsz, hiszen a demokrácia is csak akkor szép, ha működik az „oszd meg és uralkodj”.

Néhány zászló nekifeszül a téli szélben a többinek, itt – ott karlendítés, egy – egy kiáltás, szónoklat, beszéd, történelmi felolvasás, mise, túra és menetelés. A vége amúgy úgyis mindig a buli. Koncert itt és ott, mert egység még ebben sem lehet. Jó messze legyünk a másiktól, a többitől, aki kicsit másként zengi, hogy Kitartás! Megfér együtt az összes európai nép emlékezője, emitt öt, másutt három is jut belőle. De sose együtt, sose egy helyen. Mert mindenki mást akar, csak nehogy egységben legyen az erő.

Így február táján elgondolkodom, hogy a ma „hősei”, akik egyetlen napra, egyetlen megemlékezés erejéig sem képesek félretenni önös érdekeiket, sérelmeiket, vajon egyszer majd tiszta szívvel elmondhatják-e magukról: BECSÜLETTEL KÜZDÖTTEM A HAZÁMÉRT AMÍG ÉLTEM?Vajon ha most dönteni kellene, ők a megadás helyett valóban a hősi halált választanák? Kétlem…

Mert szépek a szavak, gyönyörűek a virágok, koszorúk és mécsesek. Szépek a dalok, az indulók és versek. Vannak itt bőven nézetek, párttal és anélkül egyaránt. Pártkatonák a párton kívüliek között is, mert kell mindig egy szervezet, ahol egy főnök dirigál. Kell a sor, ahová beállhatunk, kell a közösség, de nem mindenkivel és nem mindenek felett. Mert sohasem a haza mindenek előtt. Valódi elvek és hit igencsak gyéren található. És hogy ki a jobb, ki az, ki valós hittel bír? Ki az, ki valóban elkötelezett? Ki tudja már ezt a szervezetek káoszában. Felülírt mindent az oszd meg és uralkodj, a sok majom pedig rázza az elképzelt rácsot, amit már réges régen röhögve lebontott a hatalom.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h