„Az Együtt tüntetést szervez Orbán Viktor évértékelőjének idejére. Amíg az
országdúló miniszterelnök a Várkertbazárban hazudja majd, hogy Magyarország
jobban teljesít, mi kiállunk azért, ami a miénk! Kiállunk a jogainkért, a
demokráciáért, és a legfőbb népképviseleti eszközért, a népszavazásért! A Fidesz semmibe veszi a nép akaratát!
Mondjuk együtt: elég volt! Eddig és ne tovább! Mert mi vagyunk a nép!”
Ők a nép,
mind a nyolcszázan, akik elmentek a Várkert bazárhoz, hogy ott fogyózzanak
egyet a vasárnapi ebéd után. A többi kilencmillió valamennyi az mind smafu. Ők
nem a nép, mert nem mentek oda, és nem mondták, hogy zorbántakarodj. Mondanám,
hogy megint összefújta a szemetet a szél, de hát szél sem volt, így elég lazán
álldogált a rettenetes és elrettentő tömeg. Biztos ennek okán vizionáltak a
színpadon álló nagyemberek három-négyezer résztvevőt. Vagy csak azt gondolták,
hogy bár fiatal tömörülés az Együtt, a sok agg lélek úgysem látja a fától az
erdőt, hazudhatnak hát akármit, bármit.
Szóval
megjelentek, hogy tiltakozzanak a zorbáni diktatúra és ezzel együtt a felcsúti
kisvasút ellen. Merthogy itt ám olyan is van, hogy rettenetes diktatúra és
elnyomás. Igaz, ők tüntethetnek doszt büntetlenül, szidhatják mindenkinek a
bármijét nyilvánosan, ez bizony nem demokratikus és nem szólásszabadság.
Hogy
miért? Csakmert. Van egy olyasféle magyarázat kínos kérdésekre, hogy „mert
sajt”. Na, náluk az a téma nagyjából ez a kategória. Pedig még egyszer sem
láttam, hogy a kicsi csürhét könnygázzal, ne adj’ Isten gumibottal oszlatták
volna fel, sőt, olyat se hallottam, hogy bárkit a felszólalók közül bepereltek
volna mondandójáért. Még akkor se, ha az illető éppen szoborrongáló,
szoborbontogató, amúgy erősen anti-magyar kijelentésekkel operáló, renitens
nőszemély is volt.
Olyannyira
nem, hogy most, ma, és újfent az összes jól megmondhatta a magáét. És zavarba
hozhatta a szerencsétlen kormánytagokat, akik pedig kedves molinóval várták a
vasárnapi tüntikézőket. Üdvözölték őket, és jelezték, valahogy azért csak nem
értenek egyet a bevándorlással. Úgy nagyjából annyira nem, mint a nem-nép,
hiszen mi, akik nem kérünk migránsokat, nem vagyunk szerintük „a nép”. Merthogy
valami ilyesmire lett meghirdetve a mai heppening. Népszavazás, migriügyben,
nem? Hát nem. Jól bekavartak a köszöntés alá, mert volt itt egészségügy,
oktatásügy, környezetszennyezés, náci bácsi szobra, de még szépséges
egyetemista kislány is doszt ismételgette a szájába rágott kulcsmondatot a
színpadon. Amúgy népszavazásügyileg.
Sőt, szóba került a fránya vasárnapi zárvatartás is. Hiszen a vasárnapi
shopping a kikapcsolódás és a kultúra csúcsa. Nem ám a boltos Józsinál, a
sarkon, csakis a plázában és a multinál! Vissza hát nekünk a sok plázában
elkúrt vasárnapot!
De hát ma
óta tudjuk: a nép akaratát ők nyolcszázan képviselték. Csak ők képviselik, mert
csak ők a nép. Mert azt mondták, hogy „mi vagyunk a nép”. Mondjuk, ha ők igen,
akkor én tuti nem. Mert ezek szaros füvét én főleg nem legelem. De legalább
tudom, hogy jól szól a Duna partján a zorbántakarodj.
És tudom,
mert fülembe csettegett, hogy a tüntetések legfőbb kelléke a baloldalon a
kereplő, a síp és a szelfi. Végtére is a mai tünti-bünti is felszólításra
elkövetett szelfivel indult. Tolta ott papa és mama, gyerek és öreg. Csak amúgy
gondolkodás és értelmes mondandó helyett.
Mert egy kép többet mond minden szónál. És a szelfin legalább nem
látszik, mennyire foghíjas is az a tömeg. Víziójuk eközben pedig Arany sorai - S
a nép, az istenadta nép,/Ha oly boldog-e rajt’/Mint akarom, s mint a
barom,/Melyet igába hajt?
És nincs már ember, aki ezt a kártékony csürhét végre
tényleg igába hajtaná. Aki megmutatná nekik, merre is a Duna, ahová teli hassal
elkövetett rettenetes elkeseredettségükben, félelmetes rettegésükben és
nemzetmentő szereptévesztésükben akár simán be is ugorhatnának. Amúgy
demokratikus jogaikkal élve, és egy életre megszabadítva minket saját fiatal
tömörülésüktől, mely azonban csak szerintük oly’ fiatal. Összetételét tekintve
már korántsem az, eszmeiségük pedig mélyen a keserű, és valóban diktatórikus
pártállami korba nyúlik vissza. Szóval
igencsak öreg, és jócskán évtizedek óta maguk után vonszolt, megkopott,
elkoszlott, eladott és visszalopott. Ettől pedig pont annyira hiteles, mint a
koszos, alkoholista csöves rajongó tapsa és mosolygós gajdolása a kordonra
akaszkodva, keményen az első sorban támolyogva. A nép fia, akinek csak jogai
vannak, ám kötelezettsége semmi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése