Már majdnem azt hittem, egyszer a balosok is tudnak értelmes
tüntetést csinálni. Ha a demokráciáért, hát azért. Mert azért az nekem sem jön
be, amikor Kubatov legényei állják útját egy állampolgárnak, ez valahogy a
stadionoknál sem szokott bejönni. Bár azért valljuk be, a híresztelések
ellenére sem lehetünk abban biztosak, hogy ők egyáltalán nem azért voltak ott,
hogy valamiféle népszavazási kérelmet adjanak be. Legalábbis a 444.hu videója valahogy erről
árulkodik…. Merthogy miért ne? Aztán meg azért érdekes az is, hogy nevesincs emeszpés
bácsi a komplett magyar sajtót odarendelte egyetlen nyüves dokumentumka
beadásához, de hát jó ballib szokásként nagy eséllyel túldimenzionálta magát a
drága. Vagy annyira mégsem? Ki tudja, lehet, hogy ők már valamit tudnak!
Vagy lehet, hogy mégsem, pusztán csak a hatalomból és
népszerűségből kiszorult vörös csürhének sikerült alapot teremtenie egy laza,
kedd esti habiszti-hisztihez. Az Alkotmány utca ugyanis vörösbe borult újra,
hacsak röpke időre is. Szerencsére csak egy kis darabkája, mert a hirtelen
felindulás alig 200 embert tudott összerántani e tavaszias kedd esti órán. Nagy eséllyel a sok nem-megélhetési még
dolgozott, vagy családjával volt elfoglalva, de aki ráért, és akit elértek, az
indult a hívó szóra. És azok bizony mind sok-sok vörös zászlót vittek magukkal.
Az persze senkit nem érdekelt, ez belőlem mekkora félelmet vált ki, de én
hősiesen magamban rettegve tovább osonkodtam a bősz vörösök tömegén át. Mert
hát fel vörösök, proletárok, nemde? Sőt, meghallgattam a Tóbiás fiú és Gőgös
papa izzó beszédét, akik szerencsé(nk)re most éppen nem a Vakok Intézete vagy
egyéb patinás épület elboltolását propagálták, régi jó szokásukhoz híven. Sőt,
Kunhalmi Ágika is felszólalt, és még ezt is lenyomta valahogy a tavaszias este
a torkomon, némi rettegés kíséretében hallgatva felharsanó és lázadásra izzító
szavait.
Mondjuk néha, körbenézve azért elgondolkodtam, hogy a fél
Migration Aid most éppen miért nem a határnál ajvékolva segít lyukas ementálivá
varázsolni a kerítést, mert hát nekik jó ideje ez a nemzetárulás csúcsa. Ám úgy
látszik, a fejesek felé irányuló mélytorkos seggnyalás még ettől is képes
ideig-óráig eltántorítani azt is, aki időnként egy picit elárulta társait.
Aztán jó vörös módra úgyis visszatért.
Szóval bőszen rettegtem a sok vörös zászló és volt pufajkás,
no meg a gerontozombi-leszármazottak gyér tömegében. Ám nem sokáig, mert
gyorsan rájöttem: én itt labdába sem rúghatok egyszemélyes rettegésemmel.
Kedvenc Zoltai Andreánk, a főrettegő ugyanis hívei csoportjában állva überelt
még ebben is. A náciknak nem nyilatkozó, ám szereplési vágyától túlfűtve mégis
mikrofonjuk elé álló agyonszoláriumozott balceleb ugyanis ezt az eseményt sem
hagyta ki rettegés-ügyileg. Volt itt minden: Fidesz és Jobbik, Orbán és Vona, diktatúra
és vasárnapi nyitva tartás, le a templombajárással, és Orbán takarodj.
Zengett
a kormánydöntögető demokraták megszokott szólam-tengere, majd ezt is megunták,
és háromnegyed óra múltán hazamentek. Véget ért a piknik mára, zárul a maszop
mókatára. De ha tetszett, visszajön majd Tóbi, Gőgi, Ágca, s valahány név a
naptárban, várnak a múzeum elé, az ünnep napjára!
Azt, hogy a beadványt végül valaki átvette-e tőlük, vagy
csak vihart kavartak megest a biliben – a jó előre odarendelt médiarabszolgák
kameratüzében – nem tudni. Azt viszont igen, hogy rettegésem távoztamban újra
átjárt, ugyanis egyikük autójából felharsantak az Internacionálé dallamai.
Hangosan és harsányan üvöltöttek a sajnos jól ismert dallamok a kocsiból, és
örült az ott maradt maréknyi sereg. Számukra pár pillanatig visszatértek az
egykoron volt valódi diktatúra dallamai. Számunkra, remélem, sose fognak. Se ez
a csürhe, se imádott dalaik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése