Ugrás a fő tartalomra

EUARÁBIA MÁR A SPÁJZBAN….

Azt mondják, Európa fél. Hát nem fél. Európa retteg. Miközben mosollyal az arcán szélesre tárja kapuját holmi beszivárgók, modernkori honfoglaló hordák előtt, szépen rettegni kezd. De valami rejtélyes oknál fogva inkább lehúzzák maguk előtt az országok a rolót, hogy ne lássák, mi folyik körülöttük, mintsem hogy a faltörő kossal kidöntött kaput a helyére támogatnák. 

Európa retteg, és már ünnepelni is elfelejtett. Brüsszel bezárt. Egyszerűen szellemvárossá vált, nem csak karácsony előtt, de szilveszter éjjelén is. Vagy lehet, egy katonai tábor képére jobban hajaz. Róma, Párizs, Berlin, Bécs belefulladt a rettegésbe, miközben a vidámság látszatát villogtatva pezsgőztek az emberek a talpig páncélba öltözött katonák által jól ellenőrzött utcákon. Ahová egy meleg pulóvert, de egy üveg pezsgőt sem vihettek be magukkal a mulatni vágyók.

A petárdák, tűzijátékok hangjától és villanásától Európában a kula is vigyázban állt. Tereket, utcákat, pályaudvarokat zártak le, csak úgy, az óév emlékére és az új év üdvözlésére. Mert Európa tudja: ez a jövő. Hát üdvözöljük úgy, ahogy neki jár. Nem árt idejekorán szembesülni a jövővel.

Európa retteg, de mi itthon mulatunk. Mert hisszük, vége a veszélynek. Mert mi bevittük a pezsgőt a Vörösmarty térre, mert itt senki nem rezzent össze, ha petárda hangját hallotta.  A tűzijáték ropogása bennünk nem a Bataclan-nál felhangzó gépfegyver ropogását idézte fel, és a Parlament előtti karácsonyfa sem kapott lángra a hálás befogadottaknak hála. A mi iskoláink falán még nem zavar senkit a kereszt, és Áder újévi beszédét sem kellett arab feliratokkal ellátni. A fekete autókkal robogó TEK-esek pedig senkinek fel sem tűntek…

Mi azt hisszük, biztonságban vagyunk, mert délen véd a kerítés. Mert szegény az ország, hát ki a fene akarna idejönni. Mert egy budapesti balhé nem lenne akkora hír, mint egy bécsi, berlini, párizsi. Magyarázat, magyarázkodás, indok van bőven, hogy mi miért NE féljünk. És van bőven magyar szerte Európában, mert szegény az ország. Van hát kiért aggódni, és kit félteni Párizsban, Londonban, Bécsben. És a határ, közúton és vasúton is nyitva Ausztria fele….Akárcsak a hőn szeretett EU összes állama között. Határok nélküli Európa, határok nélküli tolerancia. Határok nélküli terror és határtalan félelem.

Európa pedig közben retteg. Bibliát lapoz és fohászkodik, lassan már az ateista is a Teremtő nevét rebegi. Pedig ha lenne esze, előkapná a Koránt, és bizony alaposan átolvasná.  Ha tanulmányozná az iszlám törvényeit, előírásait, ismerné Mohamed életét, akkor tudná és értené, ki is a beszivárgott ellenfél. Kik azok az emberek, akik megérkezésük napján már harsogják: majd mi teleszüljük helyettetek a kontinenst! Mert akkor tudná és értené Európa, kik azok, akik terrorcselekmények tervével mosolyognak az arcukba a szomszéd lakásból kikukkantva reggelente. Akkor tudnák és értenék az emberek, hogy Európa számára már nem jövő a nagy, össznépi szeretet, és nem jövő a multikulti.  

Észre kellene venni, hogy ma még csak lesik a miniszoknyás lányokat és a buzivonulást, de jövőre vagy azután már nem lesz lapító tolerancia. Tolerancia? Ugyan már! Terepszemle, és felmérés. Mi az, amin változtatni kell. Mi az, ami irtandó és elpusztítandó.  Lassan elkezdheti hát Európa felszámolni a színes forgatagot, a meleg-házasságot, de Luis Vuitton és Coco Chanel divatcuccait is. Kertész Imre Nobel-díja megy majd a kukába, és a mozikba már nem jut el A szürke ötven árnyalata újabb része.

Európa magát pusztítja el. Leszedi a kereszteket, a Dávid-csillagok is nagy ívben hullanak, lakatot tesz a templomokra. Bezár tereket, pályaudvarokat, városokat. Katonák járnak az utcákon, gépfegyverrel lesik az embereket, a csomagokat, az arcokat, a mozdulatokat, és a biztonság hamis reménye csak újabb rettegést szül.

Az emberek bizony megtanultak félni és rettegni. Remegnek egy elhagyott hátizsák láttán, széles ívben kerülik az arab arcokat, és szemük sarkából lesik a burkát viselő nőket. Félnek mindentől, ami másként más, mint amit megszoktak. A kedvenc gyros-oshoz még bejárnak majd, remélve, ő talán csak nem terrorista. És ha egyszer mégis ott robban egy bombaöv – hát így járt a nagy rettegve-elfogadó.

De Európa buta, mert retteg. És a rettegés csak újabb és újabb buta lépéseket szül. Persze a félelem elől el is futhatunk. Sőt, tehetünk úgy, mintha nem is tétezne. De mindig lesz egy pillanat, amikor újra a hatalmába kerít, sokkal nagyobb erővel. És mivel alapvetően a butaság nem veszélyes, ám komoly szorgalommal párosulva azzá válik, csúnya jövő vár ránk. Csúnya jövő vár Európára.

„Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”

Európa nem ismeri az ellenségét. Magamagát pedig ma már talán még kevésbé…..


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h