Ugrás a fő tartalomra

A KÖLNI KARNEVÁL, AVAGY TARTS KARNYÚJTÁSNYI TÁVOLSÁGOT

Öt nap. Százhúsz óra. Pontosan ennyire volt szükség ahhoz, hogy a médiának kusst parancsoló német vezetést legyőzze az internet. Facebook, twitter, instagram über alles! Mert anno az Arab Tavaszt is általuk vívták győzelemre. Hát most kicsit tán a szólásszabadság is győzhet. Legalább egy csata erejéig. És némileg polkorrekten, de azért lehet érteni a lényeget.

Öt nap kellett, hogy ki merjék mondani: német nagyvárosokban szilveszter éjszakáján menedékkérőnek LÁTSZÓ lények nőnek LÁTSZÓ emberekkel erőszakoskodtak. VÉLHETŐEN a zaklatás, fogdosás mellett nemi erőszak is történt. Ja, és az észak-afrikainak LÁTSZÓ férfiak a nőnek LÁTSZÓ emberek mellett férfinak LÁTSZÓ egyéneket is kifosztottak. A németnek LÁTSZÓ polgárokat petárdának LÁTSZÓ tárgyakkal ijesztgették, és nem kizárható, hogy fegyvernek LÁTSZÓ tárgy is volt náluk. NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL arabnak és egyéb észak-afrikainak LÁTSZÓ, FELTEHETŐLEG menedékkérő (nem migráns!) egyének voltak a zavargások okozói. A rendőrség pedig ezer lény (mert az ilyen nem ember) ellen százötven (!) rendőrt volt képes kivezényelni. Akik persze nem bírtak a csőcselékkel.

Persze a feminipuncik mélyen kussolnak, a migránssimogatók ilyenkor nem ajvékolnak. Olyan csend van a tájukon, hogy ilyen vagy fél éve nem volt. Itthon se. Sőt, hírlik, hogy a hazai üdvöske megható, szilveszteri rohanásában a liftben fogalmazott üzenetében közölte híveivel, hogy minden posztjáról (?) lemond, mert pénzt kell keresnie. No igen, sokba kerül az élet, főleg, ha az információ valós, és szír szívszerelmét már bejuttatta valahogy az országba. Három gyerek mellett újabb éhes száj a családban….

Na de vissza a német eseményekhez. Ha mindez fordítva történt volna, akkor nagyjából már december 30-án tudtunk volna a szilveszteri eseményekről, és azóta is folyna a csapból, hogy szemét nácikok, rohadt szélsőjobbosok zaklattak hátrányos helyzetű bevándorló hölgyeket. Megfáradt lelküket és tépett idegzetüket a házukra hulló bombákra emlékeztető hangos és villogó petárdákkal meg tűzijátékokkal cincálták. Miután burkájukat letépték, a nem várt látvány hatására alantasan bántalmazták őket, majd mindegyiküktől elrabolták szerényke segélyüket, amiből még egy hónapig kellett volna megélniük, egész kiscsaládjukkal együtt. A rendőrség nem százötven, de ezerötszáz rohamrendőrt vezényelt volna azonnal az öt-tíz támadó ellen. Ha mindez fordítva történt volna, az Amnesty International és minden jogvédő szervezet tiltakozna, petíciókat írna, pszichológusok rohannának segíteni az erőszak áldozatain, no és persze azonnali pénzbeli segélyt is kapnának, az elszenvedett sérelmek és sérülések kompenzálására. A világ médiája szélsőjobboldali fenyegetettségről ordibálna, címlapon és öles betűkkel, beszélgetős műsorokban sírhatnák el bánatukat az áldozatok. Az Iszlám Állam hívei még nagyobb tüntetést szerveznének Kölnben, a már megszokott helyeiken, és követelnék azonnal a saria törvények azonnali bevezetését.

A hírek olvastán és hallatán egy nyári beszélgetés jutott eszembe. A Jászai Mari téren ültünk, és néztük, ahogy a rendőrség éppen egy tucatnyi fiatal, migráns fiúval szemben intézkedik. Mellettünk egy idősödő, jól szituált, újlipótvárosi hölgy ült. Éppen várt valakit, aki késett. Hallva beszélgetésünket hozzánk fordult: - Tudja, kedvesem, a legnagyobb baj az, hogy ezeknek a fiatal gyerekeknek egyszer csak majd feláll a micsodája. Kipihenik az út fáradalmait, és elkezdenek fickóskodni. Akkor pedig nőt akarnak szerezni maguknak. És ezek nem fognak fizetni az erre szakosodott hölgyeknek. Nem! Ezek elkapják, akit érnek, és szépen kiélik rajtuk az állati vágyakat. Nem azért, mert nem futja a kurvára, hanem azért, mert nekik ez is jár. Én nem félek, mert nem minket, öregasszonyokat fognak megerőszakolni, megverni, megölni. Ezek a mi szép lányainkra, unokáinkra pályáznak majd.
Mikor felállt, hogy induljon, még visszanézett, és annyit kérdezett: - Van lánya? Akkor nagyon vigyázzon rá! Csúnya világ vár az európai lányokra!

A hír pedig, ami öt napig szót sem érdemelt, és hírértéke sem volt a médiák számára, borzolgatja az idegeket még két-három napig. Mert minden csoda csak addig tart. És hát lassan, szépen beleszokunk az új világrendbe. Aztán megint jönnek a kutyusos-cicusos képek, szívszaggató szerelmes idézetek, a migránshelyzetet elemző okoskodások, a vízbe fúlt migráns csemetéken siránkozó posztok. És a kutya sem kérdezi meg a bundesmuttit, mit szól ahhoz, hogy érik a gyümölcs. Érik a megálmodott, Európát hazavágó, szívének mégis oly kedves multikulti-gyümölcs. Vajon sorosgyuri segít a lelkileg-testileg megnyomorított nőknek is? Gyanítom, ilyenkor azért annyira nem lelkes…..


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

HURRÁ, ÉN VAGYOK ZSÁNDÁRK

Több mázsa ruha, hátizsákok, hálózsákok, cipők és bakancsok. Epilátor, fésű és terhességi teszt. Persze pozitív. Ezt rejti az ártér Szeged mellett. Hosszú a gát, a város szívétől a határig ér, és azon is túl, le a tengerig. De engem csak ez a kis szakasz érdekel, az, amely a város mellett húzódik, az országhatárig. A miénk. Az ártér, ahol az erdőben most nem a tündér, hanem a szemét az úr. Három tündér mégis megpróbált rendet tenni. Ideiglenes táborok, tábortűz nyomai, és szemét, szar, mocsok mindenütt. A XXI. század Magyarországának valósága, a pesti és budai jövő látképe. Egy más kultúra jövőképe. Három asszony, aki segíteni akar. Három tündér, aki rendet akar, és tenni akar. Nem szájkarate a facebook előtt, valós tett és rend, mert ez a lelke mindennek. És hát a fíling: segítsük a menekülteket. Ad itt a fél ország már, ki enni, ki inni, más ruhát, játékot, cipőt. Hegyekben áll az adomány a segítőknél, válogat, csomagol boldog – boldogtalan. Politikus és háziasszony
ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán