Ugrás a fő tartalomra
BÜSZKE ÉS HETERO
Olvasom egy oldalon, hogy egy srác azért mert végre coming out-olni otthon, mert egy közszereplő a Pride-on való részvételre buzdít, szervez, édesanyja pedig e közszereplő hű követője. Így hát a kölyök elmondta otthon, anyuka pedig már megértő, mert egy celeb azt mondta, írta, hogy ez így jó. Hogy tessék elfogadni, és örülni. Mert normális minden, ami más. A srác pedig idén mer menni a Pride-ra, azon pedig, hogy jövőre anyuka is menjen, együtt szurkolnak.
Hát azt hiszem, anyaként rohadtul nem örülnék neki, ha a gyerekemről kiderülne, a saját neméhez vonzódik. Nem örülnék, de elfogadnám, feltéve, hogy tisztességgel él tovább. Ez pedig az én olvasatomban azt jelenti, hogy másságát nem akarja erőszakkal letolni mások torkán, nem akar elő-s többletjogokat követelni magának, és véletlenül sem akar egynemű párjával gyereket örökbe fogadni.
Anyaként valószínűleg megviselne, hogy nem leszek nagymama, de nem küzdenék azért, hogy a természet törvényei ellen menve apának és anyának képzelje magát két egyneműből áll pár két tagja.
És valószínűleg mérhetetlenül felháborodnék, ha a gyermekem a Pride nevű valamin vonaglana fecskében, angyalszárnyakkal a hátán, vagy a péniszéhez Bibliát dörgölve. Nagy eséllyel gyermekemet jól irányzott anyai pofonnal jutalmazva úgy vágnám ki, mint macskát szarni. Mert az elfogadás nem lehet mértéktelen. Az elfogadást nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni.
Merthogy az elfogadás és a tolerancia még akkor sem azonos a polgárpukkasztással, ha ultraliberális honfitársaink ezt akarják letolni a torkunkon. A másság elfogadása, legyen az bármilyen jellegű másság, erőszakkal nem elérhető.
Attól, hogy elfogadom a mozgássérülteket, még nem köveletünk nekik előjogokat, pusztán gondoskodunk arról, hogy életük normálisan élhető legyen. Csak úgy, mint bárki más számára. Nem várjuk el, hogy a kedvükért mindenki tolókocsival közlekedjen, azt pedig főleg nem, hogy a láb bénultságát tartsák normálisnak, és ezért mindenki bénítsa meg magát.
Az értelmi fogyatékost is toleráljuk. Tudjuk, hogy más, próbáljuk segíteni a mindennapi életben. Elfogadjuk, hogy ő lassabban tanul, de nem várjuk el, hogy a teljes közoktatást az ő képességeihez igazítsák, hogy az egész társadalmat az ő szintjére butítsák.
És igen, elfogadjuk a homoszexuális embereket is, de azt gondolom, a pofátlanság csúcsa részükről, hogy többletjogokat követelnek, a természet törvényeivel szembemenő életet követelnek. A pofátlanság csúcsa, hogy elvárják, mindenki felnézzen rájuk, és örüljön- jó esetben csak - félmeztelen vonaglásuknak minden évben.
Felháborítónak tartom, hogy szülők a gyermekeiket úgy akarják elfogadásra és toleranciára nevelni, hogy a Pride-on csókolózó férfiakat, nőnek öltözött transzvesztitákat mutogatnak nekik, és elvárják, olyan társadalmat építsenek majdan csemetéik, ahol ez a megszokott, a normális, a rendes utcakép. Ahol szégyen a férfi-nő páros, és szégyen, ha már óvodában tudja a gyerek a nemét.
A pofátlanság csúcsának tartom a hetvenakárhány nemet felvonultató genderelméletet, és egyáltalán nem akarok kicsinyke hazámban semlegesnemű vécét látni. Mert attól, hogy homo a szentem, hogy fiúként lánynak érzi magát, vagy éppen fordítva, még el tudja dönteni, mi van a lába között. Ennek megfelelően pedig tud választani a két klotyó között. Lelke garantáltan nem fog sérülni a választást követő két perces esemény során, főleg nem, ha magára csukja az ajtót, otthon pedig, a négy fal között kénye-kedve és szája íze szerint vigasztalódhat majd. Pont úgy, ahogy más, nem homo emberek. Mert ez a szabadság neki is jár.
És jár a véleménynyilvánítás szabadsága is, elmondhatja, hogy ő más. És jár neki, hogy elfogadják, és ne diszkriminálják mindezért. De csak és kizárólag akkor, ha nem másságával akar jogtalan előnyökre szert tenni. Csak akkor, hogy kulturáltan, hetero társaihoz hasonlóan diszkréten éli meg identitását. Semmi más esetben nem.
Azt pedig, hogy mindezek után minimum homofób leszek, nem ér meglepetésként. Lassan csak megszoktam, hogy a baloldal, de főleg az ultraliberálisok igen nehezen tűrik a szólásszabadságot. Nincsenek tényeik és nincsenek érveik. Ellenben az elmúlt évek ámokfutása alatt sikeresen leszoktatták az embereket a gondolkodásról, a véleményformálásról, így meglepő számukra, ha valaki nem áll be mögéjük lelkesen bégetni a genderista sorba.

(2017. június 30.)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyájak, csordák, szellemek

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne