Ugrás a fő tartalomra
BÜSZKE ÉS HETERO
Olvasom egy oldalon, hogy egy srác azért mert végre coming out-olni otthon, mert egy közszereplő a Pride-on való részvételre buzdít, szervez, édesanyja pedig e közszereplő hű követője. Így hát a kölyök elmondta otthon, anyuka pedig már megértő, mert egy celeb azt mondta, írta, hogy ez így jó. Hogy tessék elfogadni, és örülni. Mert normális minden, ami más. A srác pedig idén mer menni a Pride-ra, azon pedig, hogy jövőre anyuka is menjen, együtt szurkolnak.
Hát azt hiszem, anyaként rohadtul nem örülnék neki, ha a gyerekemről kiderülne, a saját neméhez vonzódik. Nem örülnék, de elfogadnám, feltéve, hogy tisztességgel él tovább. Ez pedig az én olvasatomban azt jelenti, hogy másságát nem akarja erőszakkal letolni mások torkán, nem akar elő-s többletjogokat követelni magának, és véletlenül sem akar egynemű párjával gyereket örökbe fogadni.
Anyaként valószínűleg megviselne, hogy nem leszek nagymama, de nem küzdenék azért, hogy a természet törvényei ellen menve apának és anyának képzelje magát két egyneműből áll pár két tagja.
És valószínűleg mérhetetlenül felháborodnék, ha a gyermekem a Pride nevű valamin vonaglana fecskében, angyalszárnyakkal a hátán, vagy a péniszéhez Bibliát dörgölve. Nagy eséllyel gyermekemet jól irányzott anyai pofonnal jutalmazva úgy vágnám ki, mint macskát szarni. Mert az elfogadás nem lehet mértéktelen. Az elfogadást nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni.
Merthogy az elfogadás és a tolerancia még akkor sem azonos a polgárpukkasztással, ha ultraliberális honfitársaink ezt akarják letolni a torkunkon. A másság elfogadása, legyen az bármilyen jellegű másság, erőszakkal nem elérhető.
Attól, hogy elfogadom a mozgássérülteket, még nem köveletünk nekik előjogokat, pusztán gondoskodunk arról, hogy életük normálisan élhető legyen. Csak úgy, mint bárki más számára. Nem várjuk el, hogy a kedvükért mindenki tolókocsival közlekedjen, azt pedig főleg nem, hogy a láb bénultságát tartsák normálisnak, és ezért mindenki bénítsa meg magát.
Az értelmi fogyatékost is toleráljuk. Tudjuk, hogy más, próbáljuk segíteni a mindennapi életben. Elfogadjuk, hogy ő lassabban tanul, de nem várjuk el, hogy a teljes közoktatást az ő képességeihez igazítsák, hogy az egész társadalmat az ő szintjére butítsák.
És igen, elfogadjuk a homoszexuális embereket is, de azt gondolom, a pofátlanság csúcsa részükről, hogy többletjogokat követelnek, a természet törvényeivel szembemenő életet követelnek. A pofátlanság csúcsa, hogy elvárják, mindenki felnézzen rájuk, és örüljön- jó esetben csak - félmeztelen vonaglásuknak minden évben.
Felháborítónak tartom, hogy szülők a gyermekeiket úgy akarják elfogadásra és toleranciára nevelni, hogy a Pride-on csókolózó férfiakat, nőnek öltözött transzvesztitákat mutogatnak nekik, és elvárják, olyan társadalmat építsenek majdan csemetéik, ahol ez a megszokott, a normális, a rendes utcakép. Ahol szégyen a férfi-nő páros, és szégyen, ha már óvodában tudja a gyerek a nemét.
A pofátlanság csúcsának tartom a hetvenakárhány nemet felvonultató genderelméletet, és egyáltalán nem akarok kicsinyke hazámban semlegesnemű vécét látni. Mert attól, hogy homo a szentem, hogy fiúként lánynak érzi magát, vagy éppen fordítva, még el tudja dönteni, mi van a lába között. Ennek megfelelően pedig tud választani a két klotyó között. Lelke garantáltan nem fog sérülni a választást követő két perces esemény során, főleg nem, ha magára csukja az ajtót, otthon pedig, a négy fal között kénye-kedve és szája íze szerint vigasztalódhat majd. Pont úgy, ahogy más, nem homo emberek. Mert ez a szabadság neki is jár.
És jár a véleménynyilvánítás szabadsága is, elmondhatja, hogy ő más. És jár neki, hogy elfogadják, és ne diszkriminálják mindezért. De csak és kizárólag akkor, ha nem másságával akar jogtalan előnyökre szert tenni. Csak akkor, hogy kulturáltan, hetero társaihoz hasonlóan diszkréten éli meg identitását. Semmi más esetben nem.
Azt pedig, hogy mindezek után minimum homofób leszek, nem ér meglepetésként. Lassan csak megszoktam, hogy a baloldal, de főleg az ultraliberálisok igen nehezen tűrik a szólásszabadságot. Nincsenek tényeik és nincsenek érveik. Ellenben az elmúlt évek ámokfutása alatt sikeresen leszoktatták az embereket a gondolkodásról, a véleményformálásról, így meglepő számukra, ha valaki nem áll be mögéjük lelkesen bégetni a genderista sorba.

(2017. június 30.)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h