Ugrás a fő tartalomra
A DEMOKRÁCIA DISZKRÉT BÁJA...
avagy amikor tombol a kettős mérce
Valamikor nekem úgy tanították, hogy a hír szent, a vélemény pedig szabad.
Ma pedig olybá tűnik, a hír sem szent már senkinek, és a vélemény sem szabad. Azt mondják, bántottak egy újságírót. Vagy kettőt. Vagy nem, mert videó van róla, valahol, hogy mégsem.
De azért gyorsan összerántottak egy flash mobot, hogy szemét fityesz, meg nincs sajtószabadság.

És mindez még vállalható és szimpatikus is lenne, és teljes mellszélességgel odaállnék, ha nem éppen ugyanez a bagázs lett volna, amelyik röhögve nézte, hogy az m1 riporterét, meg a Pesti Srácok újságírónőjét zaklatják és bántalmazzák.
Odaállnék, ha nem ők harsogták volna, hogy a lakájmédiának semmi helye az ő tüntetésükön (sic!).
Odaállnék, ha nem lenne a kettős mérce, ha nem csak maguknak akarnák a sajtószabadságot, de kussoljon el minden más vélemény.
Odaállnék, ha nem fideszeseznének le mindenkit, aki nem lép velük egyszerre, és nem zabálja az ő birka-rétesüket, két bégetés közepette.
Odaállnék, ha elfogadnák, hogy van újságíró, aki nem kíván véleményt nyilvánítani a rendezvényükön, se pro se kontra, Ha elfogadnák, hogy az újságíró dolga, hogy figyeljen, véleményt alkosson, és majd megírja, elmondja, még akkor is, ha ez másoknak esetleg nem tetszik.
Odaállnék, ha ebben az országban az emberek nem csak egy sztárolt médiát olvasnának, hanem a Népszabadság mellé a Kurucot, és a Kuruc mellé a Népszabadságot is fellapoznák. Ha megtanulnák végre, hogy az igazság soha nem fehér vagy fekete, jobb vagy bal. Ha egyáltalán megtanulnának végre olvasni és értelmezni.
Odaállnék, ha a rendőröket körbenyalogató, magának előjogokat követelő riporter nem besúgózna le minden neki nem tetszőt, amikor éppen kiesik a pikszisből pofátlansága miatt, és nem uszítaná a sleppjét a másikra.
Odaállnék, ha egyszer, egyetlen egyszer ők is kiállnának egy bántalmazott, ám velük egyet nem értő mellett, legyen az újságíró vagy csak éppen migránsok által kirabolt, egyszerű állampolgár, Ha nem csak a maguk kiválogatta köröket, de minden bántalmazottat, vagy annak véltet védenének teljes mellszélességgel, legyen az emeszpés, dékás, fideszes vagy akár jobbikos.
Odaállnék, ha tudnák végre, mit jelent a náci, a fasiszta, az antiszemita szó, és nem használnák nyakra-főre, minden, nekik nem tetszőre.
Odaállnék, ha ez az egész nem arról szólna, hogy ismét ugyanaz a bagázs követel magának többletjogokat, amelyik teszi ezt évről évre a Pride-on, amelyik bontja a kerítést, vagy tépi idegen ország követségének a kerítését.
De amíg csak maguknak kérik a többletjogokat, és nem egyenlő bánásmódot, azonos jogokat minden oldali és irányú, nézetű és gondolkodású újságíró és állampolgár számára, addig nekem ezek hiteltelenek,
Mert anno Deák is megmondta: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.
Márpedig ezek is hazudnak, reggel, délben és este, de még éjjel is.
Úgyhogy köszönöm, én tőletek sem kérem a dobozom.


(2017. május 6.)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán