Ugrás a fő tartalomra
A DEMOKRÁCIA DISZKRÉT BÁJA...
avagy amikor tombol a kettős mérce
Valamikor nekem úgy tanították, hogy a hír szent, a vélemény pedig szabad.
Ma pedig olybá tűnik, a hír sem szent már senkinek, és a vélemény sem szabad. Azt mondják, bántottak egy újságírót. Vagy kettőt. Vagy nem, mert videó van róla, valahol, hogy mégsem.
De azért gyorsan összerántottak egy flash mobot, hogy szemét fityesz, meg nincs sajtószabadság.

És mindez még vállalható és szimpatikus is lenne, és teljes mellszélességgel odaállnék, ha nem éppen ugyanez a bagázs lett volna, amelyik röhögve nézte, hogy az m1 riporterét, meg a Pesti Srácok újságírónőjét zaklatják és bántalmazzák.
Odaállnék, ha nem ők harsogták volna, hogy a lakájmédiának semmi helye az ő tüntetésükön (sic!).
Odaállnék, ha nem lenne a kettős mérce, ha nem csak maguknak akarnák a sajtószabadságot, de kussoljon el minden más vélemény.
Odaállnék, ha nem fideszeseznének le mindenkit, aki nem lép velük egyszerre, és nem zabálja az ő birka-rétesüket, két bégetés közepette.
Odaállnék, ha elfogadnák, hogy van újságíró, aki nem kíván véleményt nyilvánítani a rendezvényükön, se pro se kontra, Ha elfogadnák, hogy az újságíró dolga, hogy figyeljen, véleményt alkosson, és majd megírja, elmondja, még akkor is, ha ez másoknak esetleg nem tetszik.
Odaállnék, ha ebben az országban az emberek nem csak egy sztárolt médiát olvasnának, hanem a Népszabadság mellé a Kurucot, és a Kuruc mellé a Népszabadságot is fellapoznák. Ha megtanulnák végre, hogy az igazság soha nem fehér vagy fekete, jobb vagy bal. Ha egyáltalán megtanulnának végre olvasni és értelmezni.
Odaállnék, ha a rendőröket körbenyalogató, magának előjogokat követelő riporter nem besúgózna le minden neki nem tetszőt, amikor éppen kiesik a pikszisből pofátlansága miatt, és nem uszítaná a sleppjét a másikra.
Odaállnék, ha egyszer, egyetlen egyszer ők is kiállnának egy bántalmazott, ám velük egyet nem értő mellett, legyen az újságíró vagy csak éppen migránsok által kirabolt, egyszerű állampolgár, Ha nem csak a maguk kiválogatta köröket, de minden bántalmazottat, vagy annak véltet védenének teljes mellszélességgel, legyen az emeszpés, dékás, fideszes vagy akár jobbikos.
Odaállnék, ha tudnák végre, mit jelent a náci, a fasiszta, az antiszemita szó, és nem használnák nyakra-főre, minden, nekik nem tetszőre.
Odaállnék, ha ez az egész nem arról szólna, hogy ismét ugyanaz a bagázs követel magának többletjogokat, amelyik teszi ezt évről évre a Pride-on, amelyik bontja a kerítést, vagy tépi idegen ország követségének a kerítését.
De amíg csak maguknak kérik a többletjogokat, és nem egyenlő bánásmódot, azonos jogokat minden oldali és irányú, nézetű és gondolkodású újságíró és állampolgár számára, addig nekem ezek hiteltelenek,
Mert anno Deák is megmondta: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.
Márpedig ezek is hazudnak, reggel, délben és este, de még éjjel is.
Úgyhogy köszönöm, én tőletek sem kérem a dobozom.


(2017. május 6.)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h