Ugrás a fő tartalomra

A PÁNCÉLOZOTT HÚSVÉT

Krisztus keresztre feszítéséről, Krisztus szenvedéséről Európa most alaposan megemlékezik. Félelembe és rettegésbe öltöztették az ünnepet, páncéllal védik a kontinenst az újabb keresztre feszítéstől.

„Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.” – mondta Jézus az utolsó vacsorán. Most Európa eszi tán utolsó vacsoráját, arcán ünnepi mosollyal, hogy vége a böjtnek. De a szívében mindenkinek félelem van, és hazudik az, aki azt mondja, nem fél. Ordít a liberális sajtó: NE FÉLJ! Azt akarja, ne légy ember, ne érezz, csak cselekedj, de leginkább gyarapíts. 

Mert aki ember, az fél. Fél az idegentől, ismeretlentől, ha az ártani jön, mert félti az övéit, a szeretteit. Retteg, és készül, hogy ellene feszüljön. Ők pedig azt akarják, ne féljünk, és ne nézzünk szembe azzal, amit már a fél világ kimondott: itt, kérem, háború folyik. Európa már háborús színtér, csak minden olyan más, mint a filmeken. Nem lőnek tankokkal, nincsenek lövészárkok a városok mentén, de már páncélozott kocsik és állig felfegyverzett katonák őrzik így Húsvét ünnepén a fájdalom útját.

Az uniós nagyok, ott a szép brüsszeli irodában megrendültek egy pillanatra, mert az utolsó pár robbantás kicsit tán valóban túl közel volt. De még mindig nem akarják tudni ott sem a kisemberek, hogy az őket eladó bizony igen közel ül.

„De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt.” Hát én várom, mikor jön el ez a pillanat. Mert ha nem mutatnak mind ujjukkal a főbűnösökre, az ős-európai lakosságot az iszlám harcosai egyenként feszítik keresztre. Lesznek, akikkel AK lövedékek, másokkal bombaövek robbanásai végeznek, és a liberálisok által a félelem jogától is megfosztott emberek rettegve a hódítók lábai elé borulnak majd. A pápa után ők is mossák majd a migránsok, és köztük a hódítók és a terroristák lábait, és csendben bűnhődik, hogy hagyták a politikát ostobának, és aljas árulónak maradni.

Zajlik hát szépen a páncélozott húsvét, szépen, magányosan ünneplő emberek között. Visszahúzódva, az otthonok vagy a wellness szállók falai között magukban megbújva pihenik ki tömegek a sok-sok rossz hír stresszes hétköznapjait, miközben a más tömeg közösségbe zár. Mert a brüsszeli magányos áldozatok arcát senki nem ismeri, de a terror közösségének arca a tudatunkba vésődött. És mi, birka európaiak megköszönhetjük az áruló liberális erőknek, hogy szerintük bizony nincs kollektív felelősség. Megköszönhetjük, hogy még mindig büfiztetve válogatnak, vajon ki lehet a jó, és köszönhetjük, hogy a kegyelem és az isteni szeretet számukra semmit mondó elvére hivatkozva szakembereket importáltak megsegítésünkre és az ő üdvözülésükre Európába.

A páncélozott húsvét napjaiban pedig, Párizs és Brüsszel után egyre inkább, mindenki azt csinálja a vén kontinensen, amihez igazán ért. Az eltunyult, magányos őslakos retteg, a behívott sok szaki pedig lő, térít és robbant. Merthogy ahhoz ért. A mélyülő szakadék vége pedig nem más lesz, mint egy csúnya, véres polgárháború az ősi kontinens földjén.

Mert tudjuk, tudnunk kell, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás. „Ha nincs Krisztus, nincs Golgota, de nincs megváltás és új élet sem ezen a földön. Krisztus kellett és keresztút, amely hitet önt az emberek millióiba és a hittel csodákat művel. Ostorozás kellett, az igazak megostorozása, mert csak a szenvedés teszi képessé az embert, hogy az első kakasszóra meg ne tagadja a hitét.”

Ostorozzák most rendesen hívőt és hitetetlen egyaránt, minden európai úgyis csak káfír. És hogy a leckét megtanuljuk-e? Rajtunk áll! Ha megtanulunk félni, ha hisszük, hogy nekünk jár a rettegés, de jár a védelem és védekezés joga, akkor lesz számunkra feltámadás. Mert jegyezzük meg: szenvedés kell a megvilágosodáshoz, és valóban, nagypéntek nélkül nincs feltámadás!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h