Ugrás a fő tartalomra

AZ INTENZÍV HABZÁSÚ FENYEGETÉS ÉS A FÉLELEM BÉRE

Mindig van egy első, és hát egy csecsemőnek minden új a nap alatt. Azt mondják, először fenyegette meg az Iszlám Állam kicsiny országunkat. Zeng is tőle rendesen a média, kommenteli a facebookon a hatásvadász cikkeket boldog és boldogtalan a nagy rettegésben. Átveszi szépen az összes hatásvadász habiszti oldal, az ember pedig már nem is tudja, mit is kell most tennie. Félni vagy nem félni – ez itt a kérdés. 

Mondjuk, a szaros füvet legelő bégetők látványos rettegésén már nem tudok csodálkozni…. Megvan itt már a menetrend, mikor kell és illik rettegős és mikor habzó szájú mondatokat odabiggyeszteni a cikk alá. Mikor van itt a siránkozás, és mikor az ima ideje. Előre tudja már az ember, mire számíthat egy-egy firkálmány alatt. Ám azért szeretném figyelmeztetni a nagy hírt felkapókat, hogy tavaly keringett már egy térkép is, persze szigorúan első alkalommal említve, illetve feltüntetve rajta hazánkat is, mint a nagy állam részét. Valahogy azóta az „első” igencsak feledésbe merült….

Azon kívül szeretném emlékeztetni azokat, akik halál nyugodtan ültek a seggükön, és napi hisztijük kimerült a TEK-esek jelenlétének bírálatában, hogy a határaink még igen sokfele nyitva vannak. Ugyan délről szűrten jönnek már csak a migránsok, ám akik egyszer bejutottak, azok nyugat, de észak felől is simán jöhetnek. Akár robbanóanyaggal, akár fegyverrel, akár egy autónyi dzsihadistával. Merthogy arról a kutya se ellenőriz, ahogy nem ellenőrizték az uber-fasza taxisként működő, majd abból terroristává avanzsáló Abdeslamot se. Hozta-vitte kicsi nyáját, és röhögtek a kocsiban a félni nem akaró, őket etetgető migráns-simogatókon.

Szóval meséljétek már el nekem, kicsi rettegők, szenzációs cikket osztogatók, eddig nem féltetek? Most lett hirtelen aktuális a nagy össznépi rettegés, hogy csúnya dzsihadista bácsi leírta az ország nevét? Nem gondoltatok bele, hogy a nyári sok ezerből vajon mennyi maradhatott itt, ilyen-olyan papírokkal, hála a sok simogatónak? Nem tűnt fel, hogy azok, akik napokig, hetekig itt táboroztak, vagy épp vendégeskedtek a ”védett házak” nyugalmában, esélyesen szépen kiismerték a várost? A várost, és az itt élő embereket is, akik még arra is hülyék, hogy féljenek. Akik pont jól elvannak a nagy politika által kreált játszótéren, és ölik egymást doszt a jobbos-balos kötélhúzós játékban.

Jó duma, hogy „ne féljünk, mert ezt akarják elérni”. Amolyan igazi, liberális, agymosott duma. Mert aki nem fél, az hülye, aki nem fél, az beteg agyú és életképtelen, az életre alkalmatlan ember. Mert aki fél, az védekezik. Aki fél, az tudja, hogyan kell együtt élni a veszéllyel. Az felkészül a veszélyre.

De sebaj, ti nemeztáruló, liberális szörnyek. Ti ne féljetek. Ajvékoljatok tovább kedvenc migránsaitokért, simogassátok és pátyolgassátok őket, tele hittel, hogy ők mind jók. Válogassátok őket egyenként, mint búzából a pelyvát, és várjátok, amúgy fél lábon állva, hogy majd jön egy, és bemutatkozik: Eslam vagyok, és terrorista. Higgyétek, hogy ide nem jönnek, mert ez olyan szar ország, hogy még egy dzsihadistának sem kell. De csak azért, mert nektek, ugye, nem kell? 

Mi meg majd szépen, csendben, félve, de felkészülünk testben és lélekben is arra, amikor a horda ideér.  Ugyanis van egy régi, magyar mondás: jobb félni, mint megijedni. Az ésszerű óvatosság segít elkerülni a veszélyes helyzeteket, mert elővigyázatossá tesz minket. Kivéve az agymosott liberálist, aki annyira utál mindent, ami magyar. Aki még a régi mondáson is csak lenézően röhög….


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán