Ugrás a fő tartalomra

MERT TÜNTETNI JÓ...

Elegáns, újlipótvárosi idősödő hölgyek, csokornyakkendőben kutyát sétáltató fiatalember, betépett fejű, szakállas-bozontos egyetemista, a tömeg előtt forgolódó, sikongató tiniket szállító fehér limuzin. Háttérben az Andrássy út fényei és méregdrága üzletei. Mintha valamiféle harmadrangú amerikai film forgatásába csöppent volna az ember.
Az egyik idős hölgy felkapja a fejét, és azt mondja barátnőjének: ""Ez tetszik, ezt átvesszük!". Majd elkezdi skandálni, hogy "Orbán takarodj".
Ők ugyanis esti program gyanánt tüntettek. Merthogy tüntetni kell. Kicsit olyan volt, mint egy időutazás. Régen, még gyerekkoromban hétfőn nem volt tévéadás. Olyankor az emberek alternatív programokat szerveztek: sétálni mentek, összeültek a családok és beszélgettek, kártyáztak, társasoztak, vagy jobb híján kocsmázni mentek. Ma, ha szar a tévéadás vagy már unalmas a bridzs parti, tüntetni járnak. Ez a trendi.
Szombaton a korrupció és a jogtalanságok ellen, ami így hirtelen, uszkve húsz év után végre eszébe jutott valakinek. Mintha új lenne ebben az országban a dolog, mintha hirtelen csöppent volna közénk a sok-sok jogtalanság és a temérdek korrupt politikus. Vasárnap meg összegyűlt a csürhe a NAV elnök ellen, aki amúgy olyan, mintha egy szado-mazo felnőttfilmből esett volna felfelé a posztjára.
Tüntetni akkor jó, ha lehet menetelni. Bugi a lábban, irány a város, még az idő is jó. A pár kilométer alatt ugyan elhullik néhány lelkes, de fájós lábú és idősödő demonstrátor, de aki kitart, az nagyon aktív. Mondja a szlogeneket, csalogatja a nézelődő, értetlen arcú külföldieket, hogy tartsanak vele, büszkén mutatja felfelé otthon gyártott - hol poénos, hol nagyon ócska - táblácskáit, lengeti az EU-s zászlót, zeng a budai vár, kuncognak a kormányőrök. Kifejezetten cukik az idősödő lelkesedők, és legalább nem szelfiznek kőkorszaki mobiljaikkal. Csak mennek és skandálnak, esti program gyanánt. Cuki az a fiatal lány is, aki épp keresi az útját az életben. Abban az életben, amelyik már jó párat belerúgott, most pedig alternatívaként pártokat kínál neki.
Mert hisszük, pártosodni kell, még akkor is, ha ezek a tüntikék pártfüggetlenek. Vagy legalábbis annak vannak hirdetve. Szóval pártosodni kell, mert anélkül nem tudjuk magunkat bedobozolni. És nem lehet minket sem bedobozolni. Márpedig a doboz fontos! Még jó, hogy egymásról nem tudják, melyikük DK-s, ki MSZP-s vagy miegyéb, mert tán maguktól is gyorsan elhatárolódnának.
Ha pedig már beálltunk a megfelelő sorba és oldalra is, akkor lehet szelfizni. A József Nádor tér nem épp a város legszebb tere, de a nagy facebookos baráti közösség biztos értékeli majd, hogy vagányul tüntettünk így szombat-vasárnap este. Legalábbis így hitte ott néhány csoportnyi fiatal. Lelkes szelfi-kísérleteik kitöltötték az unalmas és már rohadtul elcsépelt szónoklatokat, ők pedig csacsogtak édesen még a Himnusz alatt is.
Orbán takarodj! De hová? És ki jöjjön helyette? Párfüggetlen a rendezvény, nem lehet hát alternatív neveket skandálni. De még ha lehetne, akkor sem tudnának. Mert nincs, egyetlen egy sem.
Maradnak hát a tüntikék, a Kossuth téri beköltözések, szónoklatok, táblácskák, na és persze mindig, mindenhol a pénzgyűjtések. Mert minden tüntike pénzbe kerül, sokba, valakinek. Ki tudja, kinek...



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán