Ugrás a fő tartalomra

Amikor elkap az agyfasz....

Na kérem szépen. Azt ugye tudjuk, hogy minden embernek szüksége van arra, hogy valamilyen közösséghez tartozzon. A közösséghez tartozás alapeleme az ember szocializációjának. Ugye a régi rendszerben a közösségi érdek volt az elsődleges, mely a módszerváltással eltolódott az individualizmus irányába. Ennek okán a szocializációs szerep is átalakult. A klasszikus közösségi érzésre nevelés a család és a baráti társaságok feladata maradt.
Más. Ugyebár a közösség sokféle lehet. Sőt, életünk során, de egy-egy adott életszakaszban is többféle közösséghez tartozunk, akár egyszerre is. Leegyszerűsítve: van az iskola és vannak a barátok, meg az edzőtársak. Ennyi közösséghez tartozni csak alkalmazkodással lehet. Már pedig ez az individualizmus korában nem divat.
Megint más. Tudjuk, hogy az életkörülmények romlásával az ember radikalizálódik. (jelzem, tessék utána nézni e szó eredeti értelmének!). Mindenképp valamilyen szélsőség irányába tolódik, és ott próbál közösségi élményt találni.
Pontosan ezt teszik a szélsőliberálisok is, csak másként. A kiváltó ok és saját individualista céljuk azonban ugyanaz. Ergo a közösség számukra nem cél, azaz nem a közösséghez tartozást, mint szocialilzáló erőt keresik, hanem saját individumuk kiteljesedését. Ez az alapvető szereptévesztés vezetett oda, hogy 2005-2006 után olyannyira felduzzadt a nemzeti oldal. Erre rátett egy lapáttal a 2008-tól kezdődött gazdasági összeomlás is. Temérdek ember akarta önmagát megvalósítani egy új közösségi színtéren, hiszen ugye valamikor Amerika is az álmok hazája volt. Hát ez lett a nemzeti oldal.
Otthon elnyomott, szájukat ki nem nyitó pasik öltöztek egyenruhába, otthon kussoló családanyák óbégattak a tüntikéken, ezzel megvalósítva önmagukat. És közben mind reménykedett titkon vagy tudat alatt abban, hogy az önmegvalósítás elviszi őket egy várt cél felé. Lesznek VALAKIK. A közösségben kiemelkedő szerepük lesz. Nem az volt a fontos, hogy a közösség érdekeit nézze, hogy együtt valami sikerüljön, vagy csak szimplán jó legyen, hanem hogy neki mi a haszna belőle.
Az ügyesek lettek a póló és zászlóárusok, elkezdtek mindenféle nagynemzeti göncöt árulni, a megfelelni vágyók meg megvették, és fel is vették, mert úgy gondolták, hogy csak úgy tudják individumukat érvényre juttatni, ha identitásukat testükön kívül mutogatják.
Aztán jött a "két dudás" esete. Csak itt már qva sok dudás volt, és mind a saját individumát tolta előre, még előrébb, és pont leszarta, hogy neki itten, ebben a közösségben szocializálódnia illene, ehhez pedig néha nem árt a másikra figyelni, vagy tán esetleg olvasni. Nem árt beszélgetni, ahelyett, hogy csak fújná a magáért, és nem árt néha mérlegelni a megfelelni vágyás helyett. Így hát sokan kikoptak. Rájöttek, kevesek ahhoz, hogy a nagynemzeti kalapban előrébb jussanak. Ezek elkezdtek saját kis közegükben hittéríteni, saját kicsiny tudásukkal vagy tudatlanságukkal, változatlan a külsőségeket előtérbe helyezve.
Azok az emberek, akik számára az individum a fontos, hatalmas hévvel gyűjtik a segélyeket másoknak. Pont olyanok, mint az egyik exem, aki azért vett nekem ajándékokat, hogy elmondhassa, hogy ő milyen rendes és jó fej. Értitek? Nem az én örömömért, hanem önmaga megdicsőüléséért. Na ez az oka annak, hogy mára már idejutott egy egykor jó irányba elindult valami. És ez az oka annak, hogy egy nagynemzeti majális már semmiben sem más, mint a kádári sör-virslis bulik voltak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h