Agyf@szom

A kisfiú csak áll egy számmal nagyobb pizsamájában, és a kezében tartott üres hajzselés flakonon úgy csúsztatja a másik kezét, mintha egy gépkarabélyt húzna fel éppen. Közben merev, mosolytalan arccal néz minket. Alig száz méterre vagyunk a rozsdás, de erős, a tavaly őszi hírekből oly ismerős röszkei kapuktól. A senki földjén járunk, a szerb és a magyar határellenőrző pont között. Ide épült és épül napról napra az újabb sátortábor. A sátrak szigorúan szerb földön állnak, a kerítés melletti húszméteres sávot szabadon hagyták. A magyar oldalon azonnal megjelennek a rendőrök, katonák, ahogy mi odatévedünk, de a kapu felől is két fegyveres katona lesi mozgásunkat. Míg várjuk az engedélyt, egy afgán férfi jön oda a rendőrökhöz érdeklődni. Azok akármennyire is jól beszélnek angolul, a kitekert akcentussal és a végtelenségig lebutított angollal nem tudnak mit kezdeni. Segítek hát egy picit, beleszoktam tavaly ebbe a fura nyelvhasználatba. A migráns így gyorsan megt...

Ásotthalom nevét alig ismerték az országban. Aztán amikor Toroczkai László lett a polgármester, már páran felkapták a fejüket. Jött a migránsválság, és nem csak az ország, de szinte az egész világ számára ismert lett az aprócska, dél-alföldi település neve. Ám Ásotthalom a hihetetlen fejlődés és a gigászi küzdelem ellenére is fekete seggű volt és maradt. Épült a kerítés, ám azért ott kimaradt egy „kis” szakasz. Hadjárat indult a mezőőreik ellen, mocskolták a polgármestert, mikor felhívására falubeliek és távoli, de munkájukért és küzdelmükért hálás emberek adakoztak egy használható terepjáróra. Most ezzel a terepjáróval, és Barnabással, a fiatal mezőőrrel indultunk a határ bejárására, és meglesni a végre épülő kerítést. A srác amilyen fiatal, olyan jól ismeri a terepet, én pedig csak álmélkodtam, milyen keveset is láttam eddig Ásotthalomból. Hatalmas terület, tele erdővel, vaddisznós kerttel, eldugott, meseszerű tanyákkal. Csodálatos, sűrű erdőben autóztunk,...

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés. Mert ha hülyén is hangzik, itt a lét a tét, és ez bizony nem szirupos reality show.  Ősszel még azt mondtuk reménykedve: winter is coming. A sok kicsi birka pedig hitte, a tél és a klassz törvények minden problémát megoldanak, menekült hát a képernyők elé, és nézte vadul a Trónok harca ármányos küzdelmeit. Mert jó a film, csak vedd észre: ez itt a valóság. Winter is coming, de tél után újra tavasz, és megint nyár jön. A tévében trónok, az utcákon és Európa városaiban kultúrák vívják vad harcukat. Ez a harc néha véres, máskor csendes, ám igen alantas, intrikus, aljas. Ebben a harcban vesztes mindenki, mert a tél ellen a nyarak érkeztével sosem nyerhet. Hát rossz hírem van, barátaim, a tél után gyorsan újra itt a nyár, és újra telik a határ. A törvény jó, de jó törvénnyel csak törvénytisztelő polgárt szoríthatsz sarokba, betartatni csak vele szemben lehet. Aki fegyverhez, vérhez és erőszakhoz szokott, az pofán röhög, m...

Vasárnap volt anyák napja. És igen, néha én is gondolok anyátokra. Az utóbbi időben hol gyakrabban, hol ritkábban, de elég rendszeresen. Mondjuk olyankor, amikor azt hallom, hogy gyerekek éheznek az országban, szerteszéjjel, magyarok is szép számban. Amikor látom, mit esznek az ovisok, miközben nálatok roskad az asztal a libamájtól. Meg olyankor, amikor azt látom, hogy a migránsnak kinyaljátok a seggét, de a magyar hajléktalanba belerúgtok, ha enni kér. Amikor a márkás téli kabátot és bakancsot egy négernek adtátok, és nem a fázó, reszkető magyar családnak. És csuklik még szegény olyankor is, amikor 2016-ban Budaházy Gyurira 20 év fegyházat kérnek, a kedvezményes szabadulás lehetősége nélkül, de egy Biszku-féle csökevény busás nyugdíjjal, kényeztetve, soha felelősségre nem vonva, szeretetotthonban aludta át magát – remélhetőleg – a pokolba. Aztán les csak anyátok, nem csak anyák napján, amikor azt olvasom, hogy újabb stadion épül, meg palota a királynak, ...

Most komoly, hogy így április derekán mini Pride-ot rendez pár elmeroggyant a főváros közepén? És komoly, hogy a szezont a fazonnal összekeverve, migránssimogatásnak álcázva még színesebbé akarják tenni a főváros legszínesebb kerületét? A vasárnapi Népszínház utcai vonulás több volt, mint gyomorforgató. Vad dobszó, némi klezmeres muzsika, pár sárga és fekete arc, no és temérdek szivárványos mindenféle a sok, buzivonulásról ismert arc kezében. Mert ők a tolerancia bajnokai. Ők a szeressünk mindenkit gyermekei. Mert ők valóban mindenkit szeretnek, csak ne legyen fehér, és főleg ne legyen magyar. Én pedig elgondolkoztam azon, mi is a rasszizmus jelentése a számomra. Nos, én azt gondolom, hogy az élet igen egyszerű. Egyszerű lenne, ha ti, mocskos rasszista  szivárványosok nem bonyolítanátok túl. Ha nekem minden igényem ki van elégítve, tudok enni, és van fedél a fejem felett, akkor tudok tovább lépni, és gondoskodom a családomról, mert ők a legfontosabbak. Ha a...

Ritkán írok hasonlót, de most cseppet elpattogott a gyógyszerem. Történt, hogy öt év után elválnak útjaim főbérlőmmel. Mondjuk az, hogy miért én lakom albiban, amikor van házam, egy másik sztori, de erről a per lezárultáig nem lenne ildomos firkálni.  Szóval a főbérlőnek szüksége van a lakásra. Első körben ő olyan egy hónapról álmodott, hogy kiköltözünk, de ezt vad kacaj kísérte – reménytelen. Azonban egyre reménytelenebbnek tűnik a későbbi is. És nem miattam. Kicsiny országunk kicsiny fővárosában valamiféle elmebajos kórság ütötte fel a fejét. Pici putrikért havi 100-120 ezer forintos bérleti díjakat kérnek, persze szigorúan kéthavi kaucióval. Ha jól számolom, az már 3 kiló, amit le kell tenni, mikor még be sem cuccolt az ember, utána pedig lehet vadul fogyózni, meg spórolni a rezsicsökkentett árammal és gázzal, vízzel. Mert úgy őszintén, mennyi a magyar átlagfizetés, és mennyi a magyar minimálbér? Hm? Röpke idő alatt két – háromszorosára emelkedtek a bérleti díjak a ...

Megmondom őszintén, magasról teszek arra, hogy nyitva vannak-e a boltok, vagy sem vasárnap. Eddig se jártam se Auchanba, se Metroba, se Tescoba, a plázáktól pedig agyhúgykövet kapok. Szóval az én életemben pont semennyi változást nem okoz, ha nyitva vannak, ha zárva. Persze megértem én az embereket, különösen a rettentően elfoglalt, és nagy eséllyel szombat este is tízig robotoló irodistákat, közalkalmazottakat, banki ügyintézőket, tanárokat, óvónőket is. Sőt, azokat is, akik csak és kizárólag családilag bírják elintézni a bevásárlást, és megvárják, míg a pár mindkét tagja otthon lesz. Nagy eséllyel ez csak a vasárnap lehet, hiszen egy párból a nagy számok törvénye alapján valamelyik biztos dolgozik szombaton is. Mindennapis. Csakvasárnapnem. És persze ne feledkezzünk meg a mániásokról, akik mindig csak vasárnap, és mindig csak ugyanabba a boltba jártak korábban, és számukra ez az egy év a kemény nyugtatók éve volt. És hát, valljuk be, sokkal nagyobb fíling a vasár...