Ugrás a fő tartalomra

SZERINTEM AZ A RASSZISTA....

Most komoly, hogy így április derekán mini Pride-ot rendez pár elmeroggyant a főváros közepén? És komoly, hogy a szezont a fazonnal összekeverve, migránssimogatásnak álcázva még színesebbé akarják tenni a főváros legszínesebb kerületét? A vasárnapi Népszínház utcai vonulás több volt, mint gyomorforgató. Vad dobszó, némi klezmeres muzsika, pár sárga és fekete arc, no és temérdek szivárványos mindenféle a sok, buzivonulásról ismert arc kezében. Mert ők a tolerancia bajnokai. Ők a szeressünk mindenkit gyermekei. Mert ők valóban mindenkit szeretnek, csak ne legyen fehér, és főleg ne legyen magyar. Én pedig elgondolkoztam azon, mi is a rasszizmus jelentése a számomra.

Nos, én azt gondolom, hogy az élet igen egyszerű. Egyszerű lenne, ha ti, mocskos rasszista 
szivárványosok nem bonyolítanátok túl. Ha nekem minden igényem ki van elégítve, tudok enni, és van fedél a fejem felett, akkor tudok tovább lépni, és gondoskodom a családomról, mert ők a legfontosabbak. Ha a családom táján is minden rendben van, akkor jöhet a szűkebb, majd tágabb környezetem, barátaim, ismerőseim, a városom, az országom népe. Amint itt is rend lesz, akkor gondolkodom majd el Európa és a fehér rassz boldogságán és jólétén, és csakis azután, kizárólag mindezek megvalósulásakor tudok az etióp éhező gyerekekre gondolni.

Tehát az én szememben az a rasszista, aki azt a szelet kenyeret nem az éhező magyar gyereknek adja, hanem egy gazdasági migránsnak. Én azt tartom rasszistának, aki az üresen álló épületekbe és lakásokba nem magyar hajléktalant vagy rászoruló családot költöztet, hanem egy jobb élet reményében ideszivárgó betolakodót. Azt tartom rasszistának, aki mindent megtesz, aki tűzzel és vassal küzd, csak hogy minél többet árthasson saját, fehér rasszának.

Szóval, ti nyavalyás rasszista szivárványosok, takarodjatok az országból, és etessetek, simogassatok máshol a sokszínű zászlócskáitokkal színes emberkéket. Én még az Avatar kék emberkéit is nektek adom, ha ennyire sok színre vágytok. A mi országunk teljesen jó ilyen kevés színűen – nektek csak szürkén –, de van itt bőven elég etethető, éhes száj, és fedél nélkül ázó-fázó ember, és évszázadok óta itt élő integrálhatatlan.

Nem kérem a színes Pride-fílingeteket sem. Elég nekem abból egy évben egyszer, amikor jó érzésű szülő a gyerekét nem meri utcára engedni a sok félmeztelen vonagló, magamutogató, a homoszexuálisok által is megvetett és szégyellt import buzi miatt. Nem kérem az évről évre módosuló és bővülő neveteket sem, mert nem érdekel hány arcát találjátok még ki a másságotoknak. És nem kérem, hogy ezt a másságot most még színes arcokkal is vegyítsétek. Ebben az országban ne legyen külön szálló a buzi migránsoknak!

Nem kérem a kielégületlen frusztráltságotokat, nem kérem az entellektüelnek álcázott nemzetgyűlöleteteket, és nem kérem a ti kaotikus, elmázolt színes világotokat. Nekem nem kell a dobszótok, a klezmeretek, a danolásotok, nem kell a hatvanas évek hippi fílingje, ami rajtatok és bennetek oly hamis. Nem kell a magasztos szónoklatotok emberségről és jóságról, mert rohadtul álságos, ahogy kikerülitek közben a kérő kezet, ha magyar.

És ha már amúgy is a Népszínház utcában jártok, ha kérhetem, vigyétek már magatokkal az utca és a környék bedepózott, valaha beszivárgott, de magyarul azóta is alig tudó fekete foltjait. Minél messzebbre menjetek, így együtt, zászlócskáitok és szalagocskáitok alatt. Higgyétek el, köztük és velük sok valóban színes élményben lesz részetek, bár tény, azok nagy része végzetes.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán