Ugrás a fő tartalomra

ZIVATAR ELŐTTI FÜLLEDTSÉG...

Ásotthalom nevét alig ismerték az országban. Aztán amikor Toroczkai László lett a polgármester, már páran felkapták a fejüket. Jött a migránsválság, és nem csak az ország, de szinte az egész világ számára ismert lett az aprócska, dél-alföldi település neve.

Ám Ásotthalom a hihetetlen fejlődés és a gigászi küzdelem ellenére is fekete seggű volt és maradt. Épült a kerítés, ám azért ott kimaradt egy „kis” szakasz. Hadjárat indult a mezőőreik ellen, mocskolták a polgármestert, mikor felhívására falubeliek és távoli, de munkájukért és küzdelmükért hálás emberek adakoztak egy használható terepjáróra.

Most ezzel a terepjáróval, és Barnabással, a fiatal mezőőrrel indultunk a határ bejárására, és meglesni a végre épülő kerítést. A srác amilyen fiatal, olyan jól ismeri a terepet, én pedig csak álmélkodtam, milyen keveset is láttam eddig Ásotthalomból. Hatalmas terület, tele erdővel, vaddisznós kerttel, eldugott, meseszerű tanyákkal. Csodálatos, sűrű erdőben autóztunk, és láthattuk, hogy a tavaly a migránshorda zabrálásakor elmenekült vadállatok már visszaköltöztek a fák közé. Itt egy nyúl szaladt át, amott madarak reppentek fel, de az őzek is boldogok már, mert újra nyugodt a vidék. 

Vagyis nagyjából nyugodt, mert azért ha a srácok által sétáltatónak nevezett embercsempészek már nem is sétáltatják át a határon a hordát, azért jönnek még a migránsok. Szinte minden napra akad elfogás, hiszen a magukat menekülőnek nevezők előtt a csempészek vágják át a kerítést – persze jó pénzért, kockázat nélkül. Barnabás mesélte, hogy tavaly bizony még a vaddisznós kerten is átvágva sétáltatták a migránsokat, de valahogy arról nem szól a fáma, vajon találkoztak-e a sertés-tagadók ott csíkos hátú, röfögős vaddal valaha is.

A határon első körben regisztráltak és ellenőriztek minket, ehhez a szektorparancsnokot kellett megvárnunk. Kérték, addig ne fotózzunk, míg ez meg nem történik, és mi tiszteletben tartottuk a kérést. Négy katona és három rendőr, no meg a mezőőr társaságában vártuk, amíg felírt adatainkat leellenőrzik és visszaigazolják. Az engedély megérkezett, elmondták nekünk a tavaly óta jól ismert szabályokat: a rendőrök, katonák nem nyilatkozhatnak, őket ne fotózzuk. Ezután újra a kényelmes, mezőőri terepjáróba pattantunk, és végigjártuk vele az ásotthalmi határ azon szakaszát, ahol bizony csak két hete kezdték el a könnyen lebírható GYODA helyére a kerítést felhúzni. És lám, Barnabás megmutatta nekünk: már azt is átvágták. A határt őrzők befoltozták a lyukat, de a kerítés túloldalán még ott hevernek a kivágott – átvágott darabok. A határ túloldalán régi, kiszuperált szerb laktanya, tavaly bizony sokszor bújtak meg abban a migránsok a mindent elrejtő éjszakára és az embercsempészekre várva. Ki tudja, tán most éjjel is vár ott egy csapat….

Ám mi megnyugodtunk. Láttuk a még épülő szakaszt, a bozótost, az átláthatatlan rengeteget, ahová még a frissen felállított magaslesről sem lehet belátni. És láttuk a már megépült kerítés környékét, ahol a sűrű erdőséget megritkították, a határ belátható, és nagyjából százötven méterenként áll a rendőr – katona járőrpáros, akik éber szemmel figyelik a mozgást. Idegen se magyar, se szerb oldalról nem közelítheti meg úgy a határt, hogy azonnal ne reagálnának rá. A figyelő hőkamera minden megbúvó migránst észlel, akit éppen nem vesz észre, azt a járőrök igyekeznek kiszúrni. A vidék őreinek a kivágott fákból pihenőhely épült, és bizony szaporodnak a határszakaszon az őrtoronyként szolgáló magaslesek is. A maradék, kicsinyke, de a szaporodó migránsroham idején mégis soknak tűnő „kerítéstelen” szakasz is gyorsan épül – valaki fenn talán észbe kapott. Bár hétvégén a raboknak jár a pihenés, de mesélték, a munka rohamléptekkel és igen szervezetten halad.

Azonban ne gondoljuk, hogy Ásotthalom küzdelme a migránsok ellen véget ért. Jön a nyár, az Idomeniből elszökött, macedón határon átjutó migránsok bizony Belgrádból Szabadka felé veszik az irányt. Onnan pedig valóban csak egy köpés Rózsa Sándor faluja. A sétáltatók a határig kísérik kemény pénzeket leszurkoló kuncsaftjaikat, és vágják előttük át a drótot – arra van az Európai Unió. 

Ásotthalom tehát nem pihenhet, szükség van ott is az éber védelemre, és bizony szükség a mezőőrök munkájára. Mert ők azok, akik a hatalmas erdőség minden szegletét, az összes tanyát ismerik. Ők azok, akikben a lakosok bíznak, akiket hívnak, ha a határt védők elől megszökve egy-egy barna vagy fekete csapat megjelenik az utakon, vagy a tanyák környékén. Sokszor olyan helyre tévednek a betolakodók, ahová csak helyismerettel bíró, a vadonban sem félő, ott otthonosan mozgó jut csak be. Számtalan esetben a rendőrök és a mezőőrök szoros együttműködésére van szükség, de szerencsére a hivatalos szervek kapcsolata a mezőőrökkel láthatóan jó. Tisztelik és elismerik, segítik egymás munkáját. Ennek pedig így kell lennie.

Érdekes momentum volt látni egy-egy őrpáros felállását. Azt a hírekből tudjuk, hogy mivel a határ védelme rendészeti feladat ellátásnak minősül – így a rendőrség hatáskörébe tartozik -, minden járőrpárosnál a rendőr az elsődleges döntéshozó személy. Valljuk be, ez azért elég mókás, amikor egy huszonéves fiatal rendőr és egy láthatóan harcedzett, veterán katona párosát láttuk. Ám gyaníthatóan a tisztelet és nem utolsó sorban a rendfokozati különbségek ezeket a helyzeteket is rendbe teszik közöttük. Amit mi láttunk, tapasztaltunk, az nyugodt és harmonikus együttműködésről árulkodott a honvédség és a rendőrség között.

Fél nap az ásotthalmi határon, utána indultunk tovább. De a táj csodálatos illata és színei, az erdők, a pipacsmezők, a meseszerű, eldugott tanyák képe olyan emlék marad, amiért érdemes volt elindulni. Köszönet érte Toroczkai polgármester úrnak, aki a szervezésben sok-sok munkája mellett segítségünkre volt, és Barnabásnak, a mezőőrnek, aki mindent megmutatott és minden kérdésünkre válaszolt. A biztonság érzete pedig, amit a határon tapasztaltak erősítettek bennünk, erőt adott a túloldalhoz, a migránsok közötti munkához. Köszönet érte a határon szolgáló hétköznapi, névtelen hősöknek.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h