Ugrás a fő tartalomra

AMIKOR ÉN HISZTIZEK….



Ritkán írok hasonlót, de most cseppet elpattogott a gyógyszerem. Történt, hogy öt év után elválnak útjaim főbérlőmmel. Mondjuk az, hogy miért én lakom albiban, amikor van házam, egy másik sztori, de erről a per lezárultáig nem lenne ildomos firkálni. 

Szóval a főbérlőnek szüksége van a lakásra. Első körben ő olyan egy hónapról álmodott, hogy kiköltözünk, de ezt vad kacaj kísérte – reménytelen. Azonban egyre reménytelenebbnek tűnik a későbbi is. És nem miattam.

Kicsiny országunk kicsiny fővárosában valamiféle elmebajos kórság ütötte fel a fejét. Pici putrikért havi 100-120 ezer forintos bérleti díjakat kérnek, persze szigorúan kéthavi kaucióval. Ha jól számolom, az már 3 kiló, amit le kell tenni, mikor még be sem cuccolt az ember, utána pedig lehet vadul fogyózni, meg spórolni a rezsicsökkentett árammal és gázzal, vízzel. Mert úgy őszintén, mennyi a magyar átlagfizetés, és mennyi a magyar minimálbér? Hm? Röpke idő alatt két – háromszorosára emelkedtek a bérleti díjak a fővárosban, és csak kúsznak egyre felfelé. Hol a határ? Ki tudja, talán a csillagos ég….

De ez még hagyján. Vannak csodák is ám! A legszebb az a három szobás lakás, ami havi 900 ezerért van meghirdetve, persze 1,8 milla kauciót le kell tenni. Semmi extra benne, se szauna, se jacuzzi, se szuper enteriőr. Szimpla nagy lakás a városban. Biztos sok átlagmagyar nagycsalád keres ennyit, két – három – négy gyerek mellett tuti jut ennyi lakhandira. Ja, nem. Milliomos papa kergeti benne tini mamit. Mondjuk, az se piskóta hirdetés, amiben nagymama lakótársat keres az unoka lakásába, kimondottan abban a reményben, hogy majd a kicsi fiú párja lesz. 18 – 39 között minden nő jó, hogy a fiúcska hány éves, nem derül ki. A bérleti díj a szobáért jelképes ezer forint, a többit, gondolom, természetben kell fizetni. És nem ez az egyetlen hasonló! A gyerek és a kisállat ám kizáró ok! A falat a hétvégi bulikon telibe okádó egyetemista, különösen, ha külföldi, és euróban fizet, nem. Érted, a szobatiszta kutya, vagy alomra járó macska, a jólnevelt gyerek a nagy veszély! A padlót is eltüzelő, egyedül beköltöző, de gyorsan nagycsaládra szaporodó se gáz. Csak a gyerek és a cica a gond. Van, ahol bútorozva – értsd a nagyi leselejtezett szarjával berendezve – tízezerrel több az amúgy is horror bérleti díj.

Már persze, ha válaszolnak a leveledre, vagy méltóztatnak felvenni a telefont. Mert az azért ritka. Megnézik, nyugtázzák, még egy birka érdeklődő, és ennyi. Lehet, a dílereknek ez jó, mert e téren is megy a lehúzás. Fizess ennyit, fizess annyit, akkor adok címet. Ami persze már rég nem él, mert kiadták, ami kamu, mert nem is létezik. Utána vergődj csak a pénzedért, szépen széttárják a karjukat. Ők semmiről nem tehetnek. Ha egyszer eljutsz addig, hogy megnézz egy kecót, a fellegekben jársz. Bármi szar jó lenne már, elfogadható áron, majd varázsol belőle az ember palotát. Vagy legalább egy otthonnak érezhető lakhandit. Aztán rejtélyes módon minden visszamondott megállapodásnál, megtekintésnél ott a sztenderd indok: rokonnak adták ki. Nem ám az a magyarázat, hogy „bocs, mást szimpibbnek találtam”, „bocs, de Gipsz Jakab ráígért”. Nem. Hazudni kell, mert manapság ez a trendi.

Azt mondják, azért mentek fel a fővárosi bérleti díjak, mert sok devizahiteles a kilakoltatás után albérletbe kényszerült, na meg itt a CSOK! De kérdem én, aki a hitelét nem tudta fizetni, az ad zseb előránt három-négy kilót, és képes havi 100-150 ezret csak egy albira költeni? Na és a CSOK! Tök szép, tök jó, de neked hány ismerősöd van annyi bérrel bejelentve, amennyit valóban kap?
Ennél jobban már csak azokat az egyre szaporodó hirdetéseket szeretem, amelyekben a bérelni kívánótól motivációs levelet kérnek a bérebadók. Érted, motivációs levelet! Mit írjak bele, bammeg, azt, hogy fedél kellene a fejem fölé, és vadul fizetni akarok érte?

Lassan mennem kellene, mert a tulaj haverja jön haza külföldről, és az eurós fizuból nem fussa pár nap hostelre. Én pedig gyerekkel, kutyával, cicával lassan sátort verek a Keletinél, vagy valamelyik árnyas parkban, mint nyáron a sok migráns. Aztán lesem, velem is annyira toleráns lesz-e a sok közteres és rendőr, vagy sima és gyors eljárással bevisznek, a gyerekemet pedig elveszik tőlem. Mert én csak egy magyar vagyok, nem migráns, nekem itt nincs jogom tisztességgel élni. Szóval ha eltűnnék innen, ott keressetek.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h