Ugrás a fő tartalomra

ÉLŐ SAKKFIGURÁK


Nem tudom, hogy én érzem-e csak úgy, élő sakkfigurákkal zajlik egy vérre menő sakkjátszma a fejünk felett? Én érzem csak azt, hogy a kibicelő politikai elitnek semmi sem lég drága?
Tologatják ide és oda a migránsokat, olyanokat, akiket saját országuk sem akar visszafogadni.

Akikkel úgy vannak, ha elmentek, hát nem kellenek. Merthogy hulljon csak a férgese. Na, ezeket tologatják, és cserélgetik szírekre. Szírekre? Na ja. Mindent szírre, pedig a sakktáblán minden játékos fekete. Minden oldalon csak fekete – más és más árnyalatokban, de sötét a felhő is a sakktábla felett.

Eközben pedig egy sakkfigura üvölt, és követeli, nyissák meg nekik a határokat. Pedig ő nem is tudja, miről szól ez az életre menő játszma. Ő csak a jogait tudja, mert azt elmondták neki. Szájába rágták vad emberjogi aktivisták, és szócsövet adtak a kezébe, hadd üvöltsön még hangosabban. Még, még, még, ennyi nem elég! Elmondták a nagyon liberális, minden mást, de sajátját nagyon és mélyen gyűlölő jogvédő aktivisták, akik miértünk, európaiakért sose emelnék fel a hangjukat, de még a szócsövet is igen mélyen eldugnák.

És elmondták akkor, amikor Brüsszelben egy hadsereget, vízágyúkat és könnygáz-garmadát vonultattak fel – a sajátjaik ellen, akik csak ki akarták mondani: tele a tökük a megszálló hordákkal. Harcolt a hatalom a sajátjai ellen, lőtte gázzal a fehér bábukat, mert azoknak már úgysincs helye a sötétülő sakktábla kockáin.

Európa már sosem lesz a régi. Az a kontinens, ahol a szabadságjogok, a hatalmas összeborulás minden színben és fazonban, a nagy szeressükegymástgyerekek fíling fontosabb, mint a biztonság - az már nem a mi Európánk. A sakktábláról lassan elfogy a fehér – se kocka, se játékos nem marad.
Ahogy ez a Magyarország sem a mi országunk, mert hiába a kerítés, a törvények és a szegénység, migránsok jönnek és vannak. Igaz, a sakktáblán mi csak kicsi és szürke folt vagyunk, amin néha áttolnak pár játékost, de van közülük, aki itt ragad. Itt ragad, és sose tudjuk meg, vajon mennyi megy tovább, és mennyi az, ami itt marad. Az utcán pedig a sötét pár útjából félrehúzódik a játékra képtelen fehér bábu.

Mert hát a gengszterrorizmus, ahogy szakértők nevezik ezt az újfajta hadviselést, nem csak a gazdag országokban kifizetődő pálya. Gengszterek mindenütt vannak, még ha a legnagyobbak fehér ingben és páholyból nézik is az élő tili-tolit. Egyetlen és kevés fehér játékosként a fekete bábuk csatájában. Azt pedig, hogy a sok fekete bábuk közül mikor és melyiknek drukkolnak, sose tudjuk meg, de sejteni lehet. És sejteni véljük, tudjuk mi is.

Azt pedig ők is pontosan tudják, ez a játszma számunkra csak vesztes lehet. Tudják, hogy a tudatos és megfontolt, alaposan felépített stratégia ellen a multikulti népei védekezni is képtelenek. És bár harsogják, hogy igenis van ellen-stratégia, olyan ez pont, mint Seherezádé meséje. Egyszer volt talán, de hol is volt? Mert itt nincs. Itt nincs semmi, csak dumák, szónoklatok és pénz. Sok-sok pénz, melyet akkor lehet nyerni, ha jó volt éppen a lépés. De higgy a mesékben, mert hinni jó, Seherezádé pedig minden este kínál egy új mesét.

A sakktáblán vadul folyik a játszma, és a nyerő király még mindig a baksisok népe. Európa, a klasszikus játszmák nagy királynője pedig megerőszakolva, meggyalázva és kifosztva hever a tábla közepén, térdre rogyva a fekete király előtt. Mert ez a játszma soha, de soha nem lehet tiszta.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h