Minden napra egy mese. Vagy inkább egy szerecsenmosdatás. Mert az
nagyon megy egyeseknek. Legalább annyira, mint hitet hazudni a szent cél
érdekében.
Ha az ember nagyon akar valamit, képes még egy
rózsaszín szemüveget is felvenni, és le nem tenni addig, amíg a mesét el
nem hiszi. Mint az az ismerős, akinek egy beszélgetés során
felvetettem: a Keleti pályaudvarnál egy hét alatt egy migránst láttam
imára borulni. Kivéve azt a harmincat, amelyik egyik tüntikéje előtt
látványos imabemutatót tartott. De ez nem számít, mert olyat többet sose
produkáltak. Ám a rózsaszín szemüveg megadta a választ. Az ott levő
összes ember mindegyike szír keresztény volt, azért nem imádkoztak
tisztes muszlimhoz méltóan, ellentétben az Afgán parkban imára borul
százakkal - mondta.
Értem én. Hiszen teljesen logikus. Ott
muszlim az afgán, itt keresztény minden szír. Négyezer hithű szír
keresztény, akinek nagy része – egyébként érthető módon - Allah Akbar
kiáltással indul tünti-rohamra, és tüntet Arab-tavasz módra.
Na de ha már lúd, legyen kövér. A rózsaszín szemüveg rám is felpattant egy röpke percre. Mégpedig Hegyeshalomnál.
Csúnyácska, de kedves fiatal srác állt meg mellettem. Fotóztam, ő rám
mosolygott és megszólított. Váltottunk pár szót, semmiségekről. Aztán
észrevettem, nyakában kereszt lóg. Rákérdeztem hát: „Te keresztény
vagy?” Büszkén mutatta a karján is fityegő keresztet. Hm. Ezt tán le
kellene fotóznom. És ő megengedte, sőt, boldog volt. „Tíz napja nem
láttam az arcomat!” – mondta, a kijelzőn visszanézve portréját, majd
elsietett egy csoportnyi fiúhoz.
Nem, ők nem akarnak fotót –
rázták a fejüket. Ám egyszer csak a srác visszajött, és hívott, menjek
már vele. Pózba verődtek, és mindegyikük mutatta a kamera felé a
hirtelen előkerült, nyakban lógó keresztet. Elkészült a kép, örültek a
láttán, remélték, sorsukat megismeri a nagyvilág.
Én meg nem
értettem, és azóta sem értek semmit. Sok egyforma kereszt a nyakakban,
egy maroknyi keresztény ezernél is több muszlim között. Ha hithűek,
akkor sajnálom őket. Nehéz lehetett vallásukat, elkötelezettségüket
felvállalva élni egy iszlám országban. És nehéz lehetett a hosszú, több
ezer kilométeres úton, melynek során szerencsére bántódásuk véletlenül
sem lett. Nem lökték ki őket a csónakból, senki nem rántott kést rájuk,
nem gyilkolták őket hitetlen hitük miatt a végtelen út során. Se buszon,
se vonaton, se gyaloglás közben bajuk a hitetlen hitük miatt nem esett.
A keresztek pedig? Mind-mind nagyon egyformák. Nem aranyak, nem
ezüstök, mind csak olcsó tucatcikk csupán. De tudjuk, a hit ereje nem
pénzben méretik. Ám tudjuk azt is, Németország és az unió várja menekülő
szír, ám főleg üldözött keresztény fiait. Mármint azokat, akik nem
maradtak otthon harcolni a hazájukért. És azokat is, akik számára a hit
talán nem is más, mint puszta előny. Mert hitet vallani nehéz, de
hazudni elég egy aprócska, vásári kereszt. És hogy mi az igazság? Azt
csak ők tudják csupán. Ha igazak, Isten kísérje őket útjukon. Ha pedig
nem....
Egy boltos pedig – lehet - jó üzletet csinált valahol Európa déli részén…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése