Ugrás a fő tartalomra

ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNY, VAGY BIZNISZ LETT A HIT?

Minden napra egy mese. Vagy inkább egy szerecsenmosdatás. Mert az nagyon megy egyeseknek. Legalább annyira, mint hitet hazudni a szent cél érdekében.
Ha az ember nagyon akar valamit, képes még egy rózsaszín szemüveget is felvenni, és le nem tenni addig, amíg a mesét el nem hiszi. Mint az az ismerős, akinek egy beszélgetés során felvetettem: a Keleti pályaudvarnál egy hét alatt egy migránst láttam imára borulni. Kivéve azt a harmincat, amelyik egyik tüntikéje előtt látványos imabemutatót tartott. De ez nem számít, mert olyat többet sose produkáltak. Ám a rózsaszín szemüveg megadta a választ. Az ott levő összes ember mindegyike szír keresztény volt, azért nem imádkoztak tisztes muszlimhoz méltóan, ellentétben az Afgán parkban imára borul százakkal - mondta.
Értem én. Hiszen teljesen logikus. Ott muszlim az afgán, itt keresztény minden szír. Négyezer hithű szír keresztény, akinek nagy része – egyébként érthető módon - Allah Akbar kiáltással indul tünti-rohamra, és tüntet Arab-tavasz módra.

Na de ha már lúd, legyen kövér. A rózsaszín szemüveg rám is felpattant egy röpke percre. Mégpedig Hegyeshalomnál.
Csúnyácska, de kedves fiatal srác állt meg mellettem. Fotóztam, ő rám mosolygott és megszólított. Váltottunk pár szót, semmiségekről. Aztán észrevettem, nyakában kereszt lóg. Rákérdeztem hát: „Te keresztény vagy?” Büszkén mutatta a karján is fityegő keresztet. Hm. Ezt tán le kellene fotóznom. És ő megengedte, sőt, boldog volt. „Tíz napja nem láttam az arcomat!” – mondta, a kijelzőn visszanézve portréját, majd elsietett egy csoportnyi fiúhoz. 


Nem, ők nem akarnak fotót – rázták a fejüket. Ám egyszer csak a srác visszajött, és hívott, menjek már vele. Pózba verődtek, és mindegyikük mutatta a kamera felé a hirtelen előkerült, nyakban lógó keresztet. Elkészült a kép, örültek a láttán, remélték, sorsukat megismeri a nagyvilág.
Én meg nem értettem, és azóta sem értek semmit. Sok egyforma kereszt a nyakakban, egy maroknyi keresztény ezernél is több muszlim között. Ha hithűek, akkor sajnálom őket. Nehéz lehetett vallásukat, elkötelezettségüket felvállalva élni egy iszlám országban. És nehéz lehetett a hosszú, több ezer kilométeres úton, melynek során szerencsére bántódásuk véletlenül sem lett. Nem lökték ki őket a csónakból, senki nem rántott kést rájuk, nem gyilkolták őket hitetlen hitük miatt a végtelen út során. Se buszon, se vonaton, se gyaloglás közben bajuk a hitetlen hitük miatt nem esett. 

A keresztek pedig? Mind-mind nagyon egyformák. Nem aranyak, nem ezüstök, mind csak olcsó tucatcikk csupán. De tudjuk, a hit ereje nem pénzben méretik. Ám tudjuk azt is, Németország és az unió várja menekülő szír, ám főleg üldözött keresztény fiait. Mármint azokat, akik nem maradtak otthon harcolni a hazájukért. És azokat is, akik számára a hit talán nem is más, mint puszta előny. Mert hitet vallani nehéz, de hazudni elég egy aprócska, vásári kereszt. És hogy mi az igazság? Azt csak ők tudják csupán. Ha igazak, Isten kísérje őket útjukon. Ha pedig nem....
Egy boltos pedig – lehet - jó üzletet csinált valahol Európa déli részén…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyájak, csordák, szellemek

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne