Ugrás a fő tartalomra

NINCSENEK MÁR PESTI SRÁCOK...


Nincsenek már pesti srácok. Vagy ha vannak, hát nagyon elbújtak valahová. Nincsenek már, csak maroknyian, akik kiállnának, és küzdenének. Olyanok, akik feladnák a kényelmes, kispolgári létet, a plázák világát, a tévé és az internet adta fotelforradalmár életet.

Maroknyian, akik valóban harcosok lehetnének. Maroknyian, akik nem csak egy megemlékezésen vagy tüntetésen öklüket rázzák, vagy a szokott rigmusokat skandálják. Nincsenek már pesti srácok.
Öregszik itt minden, öregszik mindenhogyan. A Jobbik IT zászlaja alatt egykori ifjak állnak, ősz hajjal és gondoktól ráncos arccal, míg a fiatalok a szemközti kocsmában isznak. Mert nekik nincs már ünnep és nem fontos az emlékezés.

Politikává lett megemlékezés, hol csak a jobb ünnepel. A zászló felhúzása és a nagy össznemzeti hepaj elől az ország nagyjai pedig jó messzire, a határon túl is elfutnak. Egy ünnep, mely csak hosszú hétvége, wellness-re való szép napok a többek számára.

Maroknyi ember – háromfelé szakítva. Ennyi maradt a nemzet pesti srácaiból. Vagy annak csak az árnyékából. Százötvenen itt, százan ott, és néhányszáz amott. A pesti srácok emlékére. Pár üvöltő szónoklat, néhány magvas gondolat, eszmék és elvek, melyekre öklöt lehet emelni. Aztán persze a műsornak vége, koszorúk a helyükre kerültek, és a magukat vagánynak vélő kispolgárok hazavonulnak.

Nincs itt egység, és nincs itt már rég akarat. Álmok vannak és remények, főleg ha érte tenni mit sem kell. Pár zászló, néhány szál virág, szavak és gondolatok – ennyi egy ünnep, ennyi egy megemlékezés. Minden puszta politika. Harc a hatalomért, harc az emberekért. De nem az emberért. Mansfeld Péter pedig társaival a sírjában forog. Mert oszthatjuk itt az igét, jöhetnek versek és szép 
szavak, ez a nemzet már rég elveszett. Nem csak tüntetni, de már méltón megemlékezni sem tudunk.

Lyukas zászló, mécsesek, pár túlélő emlékei – néhány éltesebb tapsol a lobogók alatt. Mert a pesti srácok, az „akkoriak”, már lassanként mind elfogynak. Mert a pesti srácok, a mostaniak, már nagyon szétforgácsolódtak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyájak, csordák, szellemek

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne