CSAK EGY MAGYAR...

„Harminchárom pár cipőt osztott szét pénteken a rászoruló roma gyerekeknek a kiskundorozsmai Árpa utcában. A cipőket a szegedi Migráns Szolidaritás (Migszol) csoport a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat segítségével osztotta szét. A gyerekek névre szólóan vehették át a lábbeliket.”

Ennyi a hír a délmagyar.hu oldalán. Nekem pedig eldurrant az agyam. Félreértés ne essék, nem a cigánygyerekektől sajnálom vagy irigylem azt a cipőt. Nem az fáj, hogy az én gyerekem nem kapott tőlük, csak a migránsnak, no meg újabban a cigánynak jár az AirMax.

Az dühít, hogy ebben az országban ezektől a rejtélyes és titokzatos, soha be nem jegyzett, így elszámolásra sem kötelezhető, ki tudja, kik által és milyen céllal alapított csoportoktól mindenki kaphat mindent, feltéve, hogy nem magyar.

Soha nem látott volt az összefogás idegen, az országba betörő és azon tornádóként végigpusztító néptömegek érdekében, de soha, senki ilyen mértékben nem gyűjtött a fázó, éhes, sötétben kuporgó magyar gyerekekért, idősekért, elesettekért. Ki gondol a kórházból infúziós állványt tolva a patikába osonkodó betegre, akinek nem tudják biztosítani a gyógyszert, maga kell hát megvegye? Ki gondol a salétromos, penészes falak között tanuló és étkező iskolásokra? Ki gondol végre egyszer a magyarokra?

Nem adott a magyar hajléktalannak a Migration Aid, nem ad a magyar gyereknek a MigSzol. Pedig van nagyon sok éhező, fázó, lyukas cipőben járó magyar gyerek is. Ám ő nem fontos. A röszkei kisfiú szedje csak a migránsok által eldobált élelmet, ha éhes. A magyarkanizsai idős asszony túrjon csak a kukában egy hordható papucs után, ha nincs miben járnia. Mert neki nem jár. Mert ő „csak egy magyar”. 

Elmondani nem tudom, a hónapok során hányszor hallottam ezt a degradáló, fröcsögve kiokádott mondatot a migránsokat simogatók szájából. Mindenütt. Szegeden, a Keletinél, a Nyugatinál, úton és útfélen. Mert ő már régen nem magyar. A multikulti és a liberális agymosás áldozata, aki jól megtanulta a leckét: harapj abba a kézbe, amely etet.

Mi pedig némán, birkamód tűrjük, hogy ezek a magyargyűlölő emberek itt éljenek közöttünk. Élősködjenek a gazdanépen, amit oly nagyon megvetnek, elvegyék tőlük, amit nekik járónak vélnek, mert dögöljön meg a szomszéd tehene is. Tűrjük, hogy magyar állampolgárnak vallják magukat, miközben köpnek miránk, megtagadják saját kultúránkat, gyűlölik történelmünket és hagyományainkat. És még véletlenül sem akad senki, aki őket nevezné rasszistának, kirekesztőnek, gyűlölködőnek. Nem akad senki, aki ezt a csürhét végre nemzetárulás okán elküldené oda, ahova való: a jó büdös francba. Üzenem ennek a hazaáruló bagázsnak: ez még itt az én hazám!