HORVÁTORSZÁGBÓL JÖTTÜNK, MESTERSÉGÜNK CÍMERE: MIGRÁNS

Azt mondta egy barátom: a déli határnál már nyugalom van. Hát fogjuk rá, végül is kívülről úgy látszik. Már nem grasszálnak a migránsok a határ menti falvakban, városokban. Nem alszanak az utcákon, nem hagyják szét a szemetüket, és nem a falutábla mellé végzik szükségüket.

És viszonylagos a béke a határ túloldalán is. A szerbek felszámolták Magyarkanizsán a tábort. A horvát részen, Pélmonostoron is kiürült az ottani depó, már nem alszanak migránsok a főút házai előtt, és nem vonul a fekete sereg a szép horvát falvakon át. Igen, idilli a kép.

Horvát túránkon pedig kiderült, tényleg csak kívülről látszik így a dolog. Mert Beremendnél bizony horvát buszok tucatjai öntik a migránsokat a magyar határra, és Barcsnál sem más a helyzet. Na de honnan jönnek? Hol rejtegetik őket déli szomszédaink? 

Elmentünk Opatovacba. Az úton 15 busz jött felénk konvojban, köztük több emeletes, és mind dugig rakva barna és fekete arcokkal. Arcok az ablakra szorítva, és nézik, milyen is a táj ott, ahol ők már nem tudták elhagyni maguk után a mocskot. Túl szép, hogy igaz legyen, nemde? De Opatovacnál bizony hömpölyög a szemét, és szedi a sok fehér ember. Mosolyogva, békésen, ott is dolgozik a sok agymosott liberális. Kitűzőjükön szivárványos „szeressükegymástgyerekek”, sátruk felett antifa zászló lobog. És mosolyognak. Nyomtatott füzet, igényes és drága – mindenkinek osztják, hadd beszélgessünk az ő nyelvükön a betolakodókkal. Hasznos mondatok: „HIV fertőzött vagyok”, „TBC-s vagyok” – végül is jó, ha tudjuk, kit fogad be és utaztat turistaként az ország.

 

Ám a tábor láttán nem mosolyognak a migránsok. Hermetikusan zárt, katonai sátortábor már a bejáró is, és kordonok között halad a menet. Buszról le, kordonnál sorakozó, és irány befelé. Oda, ahová nem látni be, és ahová a médiát sem engedik. Mondják, verik ott a migránst. Előtte kedves, barátságos horvát rendőr áll. Higgadtan ad információt, mosolyától olvadnak a nők. A verésről pedig csak a migráns mesél…. De hát táblával demonstrálták már a Westbahnhofon is, hogy a magyar öli a migrit. Vannak, akik még hisznek a mesékben.

Szerettem volna látni, honnan jönnek. De minden határ zárva az egykor régen már egymásnak feszült két ország között. „Bapska” – súgja a határőr a lezárt határnál. De nem jutni oda. Az út már kilométerekkel korábban lezárva. Szőlők és présházak között haladunk, ám egyszer csak útzár állja utunk. A nyitva levő határ pedig még messze. Az egyetlen a sok közül, melyet át Sidbe jutnánk, a szerb tábor közelébe. Talán majd legközelebb…, mert vége ennek nem lesz.

Nem lesz, mert pokoli szervezett. Van kerítés és határzár, jól hangzó törvények, „nyugodjálleapicsábamagyar”. És a magyar megnyugodott, az ország feltakaríttatott, a törvényhozó pedig röhög a markába. Mert nincs itt kiutasítás, nincs itt zsáktábor, nincs itt semmi. Illetve de. Szervezett, az államok által finanszírozott, legális embercsempészet. Amiért lesittelik a szerb, magyar, egyéb embercsempészt, azt az állam büntetlenül teszi.

Hat-nyolcezer ember. Ennyi fordul meg naponta Opatovac táborában. És ennyi kerül buszokkal a magyar határokra, ahonnan busszal és vonattal viszi tovább őket az ország Hegyeshalom felé. Nem látszik, ha eldugjuk őket egy busz, egy vonat mélyére, nem látszik, ha csak néhány határváros érintett a dologban. Az ablakokon kikukucskáló arc lehet akár látszat is, csak a maszkban ülő sofőr és kísérő rendőr az árulkodó. Mert a magyar jó. Mert a magyar nem akar konfliktust, beáll hát a legálisnak látszó, de minden törvénnyel szembemenő államközi embercsempészek sorába.

Európa pedig lassan megtelik. Zárja a határt a német, nem megy több vonat Salzburgból. Ül a földön a sok idegen, halmozza a szemetet és várja a csodát. Közben fázik, nekünk pedig nagyon illene (?) és kellene (?) sajnálni. Aztán majd zárja a határt az osztrák is, a sok migráns pedig itt reked meg, újra végigtarolva az országot. Mert kétség ne legyen: a horvátoknak sem kellenek. A szerbeknek sem kellenek, sőt, senkinek sem kellenek. Zsarol Görögország, unja a török, kiborult már a vén kontinens, Amerika pedig osztja az észt és az igét. Tüntet a német és lázad fél Európa, összecsap a jobb és bal, de valahogy mindig a liberális toleranciabajnok kezd el dobálni a szeretet nevében. Szeressük egymást gyerekek, de csak a migráns a jó. Az a migráns, aki lázad, mert Finnország hideg és unalmas, a wifi gyenge, és nem tud cigit venni, mert még mindig nem kapott pénzt. Az a migráns, amelyik semmit nem ad, se ujjlenyomatot, se fotót, de még a papírjait is eldobálja, ám mindent követel, mert neki jogai vannak. Az a migráns, aki zsebében pénzzel és drága mobillal indul útnak, a kapott ételt eldobja, és rászarik. 

„Elmondhatjátok a világnak, hogy utálom Finnországot. Túl hideg van, nincs tea, nincsenek éttermek, nincsenek bárok, és nincs senki az utcákon, csak autók”

– ezt mondta Mohamed. Mert az élet a bár, az étterem, a tuti wifi, az ájfon hat, a meleg, sok pénz, amiért nem kell dolgozni, és persze a nem megfelelő hitű nők és lányok sora.

Pofátlan egy vendég, nemde? Összeveszít a sajátjaiddal, kitúr az otthonodból, és még reklamál is, ha nem elég jó az ellátás. De haza egy sem megy. Hazamenni és otthon küzdeni egy jobb életért egy sem akar. Mert hívta őket Merkel, és várja Németország. Vagy ha ott sem jó, hát majd megy tovább. Nagy ám a világ, de kicsi az öreg kontinens. Jön hát egyre több, az országok pedig szépen, szervezetten, és persze a mi apró adóforintjainkból migráns turizmust szerveznek a sok élősködő számára. Hajrá Európa, hajrá Magyarország, egyre jobban teljesítetek! Európa pedig egyre jobban utálja a migránst. Még ha kívülről nem is így látszik...