Ugrás a fő tartalomra

SZÖSSZENETEK

1. Valaha Köztársaság tér volt. Aztán átkeresztelték, és a katolikus egyház szentté avatott egykori pápájának nevét kapta. 1956-is harcok színtere, gyerekkorunk kultikus tere, nagy beszélgetések, játékok, háta mögött az Erkel Színház. A téren pedig ma már a Keletiből átterelt, éjszakára ott elszállásolt migráns-család. Százak. Ürítés a bokrokban, a narkósok eldobált fecskendői mellett adományba kapott, de bontatlan májkrémes doboz. A játszótér kerítésén száradó ruhák, és szemét mindenütt. A térnek pedig új neve lett. Ma már a szegedi vonatról frissen leszállva azonnal az Afgán Parkot keresik. És mindenki tudja, hol is van, mi is az. II. János Pál pápa emlékére pedig naponta ötször muzumulmánok borulnak a földre Mekka felé.

2. Tegnap este, pályaudvar. Tranzitnál ételosztás épp lefut. Egyszer csak felcsattanó hang követeli, intézkedjenek a biztonságiak. Odafülelek, mi is van. Egy női hang kiabálja, hogy intézkedjenek az őrök, mert egy hajléktalan odament kéregetni, márpedig az adomány a menekülteknek jár. Az addig csendes csöves ekkor már hangosabban méltatlankodva mondja, hogy csak egy meleg ruhát szeretne, mert fázik az átázott ingében. A nő elismétli: ott minden a menekülteké. A hajléktalan erre csak annyit válaszolt, már ismét csendesen: menekült vagyok én is, csak éppen a saját hazámban. Aztán elballagott, vizesen.

3. Ételosztás itt és ott. Játék, rajzolás, bohóckodás, a feszültség oldása mindenütt. És a vidéki táborok mellett segédkezők már esdekelnek: ne! Ne, mert ha és amikor odaérnek, már keményen követelőznek. Elvárnak mindent, amit emitt a simogatóktól megkaptak, kaját, piát, játszótársat, ingyen sim kártyát és csipszet. Kétéves elé öntenek szatyornyi játékot és elvárják, válasszon, de csak egyet. Kirakják a gyümölcslét, ám közlik, csak víz van, a szörpi a gyereké. Olyan férfiaktól várják el, hogy ezt megértsék, akik világ életükben megszokták: ők esznek először az asztalnál. A bohóckodás és simogatás pedig csak megy tovább, és végül csodálkoznak, hogy mindenki lejárt papírokkal ücsörög a téren, és mozdulni onnan egy sem akar.

4. Segítők garmadája itt és ott. Imára készülnek a migránsok. Leterítik szőnyegeiket. Van, hogy csak egyet, melynél fegyelmezett sorokban várakoznak. Ott és olyankor fegyelmezettek... A segítők pedig csendben várják az ima végét. Nyakukban Dávid csillag lóg, némelyek fején kipa, és hiszik, így is szeretik őket a muzulmánok. Büszkén mondják: én zsidó vagyok, és muzulmánt etetek! És hiszik, őket egyetlen kósza terrorista sem fogja majd felrobbantani. Mert nem a magyar, de ő etetett. És hogy Allah látja ezt, vagy éppen Isten az ügyeletes? Kit érdekel.... A pénz beszél, a kutyaszar (is) a téren tovább táncol, a lényeg, hogy a lélek tiszta, legalább ima és adakozás előtt. A többiről úgysem ők döntenek. Jó a fíling, amolyan igazi szeressükegymástgyerekek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h