Szeretik a menekültügy kapcsán 56-ot citálni. Mert akkor a magyar menekült.
Jóska, a pesti srác elindult a zöldhatár felé. Ha lett volna pénze, tán embercsempész viszi, de így csak maga ment, pár társával együtt. Lőttek rá, félt, de átjutott. A szabadság földjére érkezett! Ám Jóska és társai féltek és rettegtek a demokrácia hőn áhított földjén, ők menni akartak, jutni még tovább, így bujdostak minden elöl. Nem mentek oda csendőrhöz, rendőrhöz a Bécs előtti falvakban, nem adták meg magukat és kértek menedékjogot, hanem nekiindultak az útnak maguk.
Hosszú volt az Tirolig, éhesek voltak, hát kuncsorogtak. Itt egy szelet kenyér, ott egy kis wiener schnitzel, másutt tiszta ruha. Mert ők menekültek, nekik ez jár. Ha nem kaptak, zabráltak, vagy raboltak, mert hát az éhség még a demokráciában is nagyúr. És mentek, taroltak doszt,egészen Tirolig. Bántatlan és büntetlen. Mert a demokráciában mindent lehet. Ha nő kellett, szereztek, elkaptak pár kislányt, és átadtak nekik pár tetűt meg egy kis rühöt. De hát ez is járt, elvégre menekültek.
Ja, hogy nem így volt? Nem baj. A mese mindig szép, a példa, melyet citálni lehet, nem kell, hogy igaz legyen. Mert a zöldhatár jó, a magyar jó és hülye. Ad, és némán tűri, hogy elvegyenek. A többi meg? Jól él ebből, zabrál és kockáztat, mert hát most van biznisz, nem máskor lesz. Normális, és természetes, hogy a menekült nem a határőrnek adja meg magát, mondván ő politikai menekült. Normális, hogy nem megy a táborba, és onnan nem halad tovább. Biztos így volt 56-ban is.
Hogy a 180 ezer magyar aztán hogy jutott át az óceánon, hogyan ért francia, német, olasz, angol és svájci földre, ha nem táborokból indították őket útnak? Nos, nagy eséllyel végigszédelegték Európát és átúszták az óceánt. Azóta a történelemkönyvek is a portyázó magyar menekültekről regélnek, akik ha nem kaptak, hát lázadtak. Szétverték a tábort, balhéztak és késeltek, majd megszállták Európát. Ja, vagy tán mégsem?
Ki érti ezt? De 56 biztos jó példa. Kell a példa, még ha kifacsart is. Mert a szép jövő úgyis csak kifacsart citrom.
Jóska, a pesti srác elindult a zöldhatár felé. Ha lett volna pénze, tán embercsempész viszi, de így csak maga ment, pár társával együtt. Lőttek rá, félt, de átjutott. A szabadság földjére érkezett! Ám Jóska és társai féltek és rettegtek a demokrácia hőn áhított földjén, ők menni akartak, jutni még tovább, így bujdostak minden elöl. Nem mentek oda csendőrhöz, rendőrhöz a Bécs előtti falvakban, nem adták meg magukat és kértek menedékjogot, hanem nekiindultak az útnak maguk.
Hosszú volt az Tirolig, éhesek voltak, hát kuncsorogtak. Itt egy szelet kenyér, ott egy kis wiener schnitzel, másutt tiszta ruha. Mert ők menekültek, nekik ez jár. Ha nem kaptak, zabráltak, vagy raboltak, mert hát az éhség még a demokráciában is nagyúr. És mentek, taroltak doszt,egészen Tirolig. Bántatlan és büntetlen. Mert a demokráciában mindent lehet. Ha nő kellett, szereztek, elkaptak pár kislányt, és átadtak nekik pár tetűt meg egy kis rühöt. De hát ez is járt, elvégre menekültek.
Ja, hogy nem így volt? Nem baj. A mese mindig szép, a példa, melyet citálni lehet, nem kell, hogy igaz legyen. Mert a zöldhatár jó, a magyar jó és hülye. Ad, és némán tűri, hogy elvegyenek. A többi meg? Jól él ebből, zabrál és kockáztat, mert hát most van biznisz, nem máskor lesz. Normális, és természetes, hogy a menekült nem a határőrnek adja meg magát, mondván ő politikai menekült. Normális, hogy nem megy a táborba, és onnan nem halad tovább. Biztos így volt 56-ban is.
Hogy a 180 ezer magyar aztán hogy jutott át az óceánon, hogyan ért francia, német, olasz, angol és svájci földre, ha nem táborokból indították őket útnak? Nos, nagy eséllyel végigszédelegték Európát és átúszták az óceánt. Azóta a történelemkönyvek is a portyázó magyar menekültekről regélnek, akik ha nem kaptak, hát lázadtak. Szétverték a tábort, balhéztak és késeltek, majd megszállták Európát. Ja, vagy tán mégsem?
Ki érti ezt? De 56 biztos jó példa. Kell a példa, még ha kifacsart is. Mert a szép jövő úgyis csak kifacsart citrom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése