Ugrás a fő tartalomra

PÁRHUZAMOK

Szeretik a menekültügy kapcsán 56-ot citálni. Mert akkor a magyar menekült.
Jóska, a pesti srác elindult a zöldhatár felé. Ha lett volna pénze, tán embercsempész viszi, de így csak maga ment, pár társával együtt. Lőttek rá, félt, de átjutott. A szabadság földjére érkezett! Ám Jóska és társai féltek és rettegtek a demokrácia hőn áhított földjén, ők menni akartak, jutni még tovább, így bujdostak minden elöl. Nem mentek oda csendőrhöz, rendőrhöz a Bécs előtti falvakban, nem adták meg magukat és kértek menedékjogot, hanem nekiindultak az útnak maguk.
Hosszú volt az Tirolig, éhesek voltak, hát kuncsorogtak. Itt egy szelet kenyér, ott egy kis wiener schnitzel, másutt tiszta ruha. Mert ők menekültek, nekik ez jár. Ha nem kaptak, zabráltak, vagy raboltak, mert hát az éhség még a demokráciában is nagyúr. És mentek, taroltak doszt,egészen Tirolig. Bántatlan és büntetlen. Mert a demokráciában mindent lehet. Ha nő kellett, szereztek, elkaptak pár kislányt, és átadtak nekik pár tetűt meg egy kis rühöt. De hát ez is járt, elvégre menekültek.
Ja, hogy nem így volt? Nem baj. A mese mindig szép, a példa, melyet citálni lehet, nem kell, hogy igaz legyen. Mert a zöldhatár jó, a magyar jó és hülye. Ad, és némán tűri, hogy elvegyenek. A többi meg? Jól él ebből, zabrál és kockáztat, mert hát most van biznisz, nem máskor lesz. Normális, és természetes, hogy a menekült nem a határőrnek adja meg magát, mondván ő politikai menekült. Normális, hogy nem megy a táborba, és onnan nem halad tovább. Biztos így volt 56-ban is.
Hogy a 180 ezer magyar aztán hogy jutott át az óceánon, hogyan ért francia, német, olasz, angol és svájci földre, ha nem táborokból indították őket útnak? Nos, nagy eséllyel végigszédelegték Európát és átúszták az óceánt. Azóta a történelemkönyvek is a portyázó magyar menekültekről regélnek, akik ha nem kaptak, hát lázadtak. Szétverték a tábort, balhéztak és késeltek, majd megszállták Európát. Ja, vagy tán mégsem?
Ki érti ezt? De 56 biztos jó példa. Kell a példa, még ha kifacsart is. Mert a szép jövő úgyis csak kifacsart citrom.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyájak, csordák, szellemek

  Azért van annak valami furcsa bája, hogy ha az ember nem akar egyik birkanyájba se beállni bégetni, akkor az egyik nyáj számára fideszbérenc lesz, a másik nyáj számára meg libsi. Úgy aggatjuk a sztereotip jelzőket, mintha kötelező lenne. Nincs átmenet, nincs gondolkodás, csak rekedt, unalmas, egyhangú bégetés. Van annak valami furcsa bája, hogy az emberek manapság a tényközlést összekeverik a véleménnyel, és számukra, de csak a számukra már maga a tény is vélemény, ami valamelyik birkanyáj számára rossz, a másiknak jó. Mert gondolkodni nem trendi, egyszerűbb kicsi dobozokba zárni és felcímkézni mindent. Van valami furcsa bája annak, hogy én ettől már hányni sem tudok, csak sztoikus nyugalommal várom, hogy megfosszák a nyájakat a bundácskájuktól, és szépen levágják őket, így végre valami valós hasznot is hajtva a társadalom számára.  Megjelent: hunhir.info 2020.01.24.

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne