Ugrás a fő tartalomra

CSILLÁMPÓNI ÉS KÁFIR

Tudjátok, én szeretem az állatkertet. Különösen szeretem a kisállat – simogatót. Apró barika, kicsi kecske, pelyhes csibe, kacsa, puha kicsi nyuszi. Az aprónép félelem nélkül gyűri, gyuszmatolja őket. Még nem tudják, hogy ha nagy lesz, a kecske felöklel, a nyuszi majd harap, a kacsa csíp nagy, sárga csőrével. Még nem fél a gyerek, bízik és simogat.
Valahogy ilyen nekem mostanában a Keleti, Nyugati, Déli tájéka is. Sok – sok lelkes önkéntes, aki segít, etet, simogat a nap huszonnégy órájában. Néha kinéz egy – egy érdeklődő, kicsit megnyunyuzza az egzotikumot, mert érdekes, mert más, mert neki valamiért jó. Mert sérült, beteg, magányos lelkének jó. Mert a kánikulában cseppet egy más világban érzi magát. Mintha nyaralna egyet valahol, és még a napi jótétemény is letudva. Tiszta a lélek, még ha mocskos is lesz a test. Aztán megy haza, megfőzni az ebédet. Előtte azért lerak pár csomag ételt, néhány flakon vizet, mert hát meg kell váltani a belépőjegyet. Lélekmosdatás - alternatív módon, a’la magyar. Ám a simizés egy idő után unalmas. Fárasztó, kényelmetlen és időt rabló. Főleg, ha dirigens nem lehet a jónép, ha nem ő mondja, mikor melyik egzotikumot tessenek már – és persze hogyan - pátyolgatni.
Aztán jön a kóbor kutya – effektus. Én is sajnálom mindet. Szívem szakad az esdeklő szemekért, de tudom: nem tehetem. Túl sok a kóbor kutya, minden napra jut nem egy, de száz. És túl kevés az erő, a kapacitás. Ám nézzük csak, ismerős? Házad előtt kivert kutya áll. Adsz neki enni, inni, lefürdeted, lemosod a bolhákat. Majd kirakod a kapun, menj, jószág, nálam nem férsz el. Nincs hely, van saját kutyám, kicsi a kecó, nem kell a te bolhafészked. Szép volt, jó volt, napi jóság letudva. És a kutya, ha erős, domináns kan, megy is tovább, hisz léte a szabadság, úgyis megvédi magát. Ám ha elesett, védtelen kölyök, szuka vagy gyenge a pöcsös, bizony ott marad. Ül a kapu előtt, és várja a következő adag ételt, a jó szót, a simit. Nem mozdul, mert akar még, még, még. Belerúghatsz, bottal verheted, ő akkor is marad. Mert ha máshol nem, a kukában mindig akad étel, amit te dobtál ki. Te, aki egyszer, egyetlen jó szót felé vetettél, egy gyenge pillanatodban. Ám tudd: a kutya legalább néha szeret. Lehet, fél, retteg, de ragaszkodik. Megmarni lehet, sosem fog. Ám ha mindet szeretgeted, egy idő után már a kapun kilépni sem tudsz. Odaszoknak, kunyerálnak, ajtód elé hevernek és piszkítanak. Gyűlik majd a sok kóbor jószág, elveszi levegőd, életed, erőd. Elköveteli pénzed és időd, de tenni ellene már vajmi keveset tudsz.
Álságos az ideológia: segítsünk, hogy tovább menjenek. Álságos a szeretet látszata, mert hiába a nagy, barna szem, szeretni őt egy idő után már pokoli nehéz. Nem kér, de követel, megköszön, de közben szeme villog: miért csak ennyi? Hiszed: ő szeret, mert te adtál, ám ez csak a látszat. Már elmondja, nem erre, de többre várt. Ellátásra, jogokra, lehetőségekre. Egy szebb, jobb jövőre. A kutya is, ha csak fél, de elfogad, azok számára pedig a tisztaságod, másságod a bot és a rúgás.
Kell az egzotikum, mondják, korcs a magyar. Belterjes, legyen hát vérfrissítés. Okádik az agyam, hány a gyomrom, mert vallom: a lányomat nem adom! Mondják: hörcsögök vagyunk, kik egymást is felzabálják, ezért simogatják őket, az idegeneket. Mert kell az új, jó az egzotikum. Ne már csak fehér legyen ez a világ! Mint kisbarit az állatkertben, kivert kutyát egy éjszakára – úgy kezelik őket az önkéntesek. Nem a marakodás megszüntetése, a belső béke megteremtése a cél, sok magyar lány és asszony mind néger f@szt remél.
De ti csak simogassatok sok – sok vizionált egzotikus csillámpónit, ám azért ne felejtsétek el megkérdezni tőlük néha, mit is mond a Korán a hitetlenekről. Mi az a káfír, és mik vagytok ti, az ő hitük szerint. Miért kell nekik a ti lányotok, és mit vesz el a férfi, ha hitetlennel hál.
Állatsimogató lett a világ, és kétséged ne legyen, érzi ezt a sok menekült is. Érzi, látja és tudja, nem a szeretet vezérel, csak a különleges kell, a fíling, hogy jót tettél, némi ellentételezés szar, sivár, sorozatfüggő és agymosott életed ellen, és ettől – hiszed - te is különleges lettél. De tudd, ezért nem szeretni fog, hanem elvesz, amit lehet, majd szívből gyűlöl a másságod miatt.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h