Ugrás a fő tartalomra

A TÜNTETÉS, HA INNOVATÍV

Újra itt a nyár, meleg az idő. Jönnek a migránsok is. Idén eddig tizenhétezer akart beosonkodni sunyiban, lapítva a határon, de volt vagy ötezer, amelyik hivatalosan próbálkozott. Mert mindegy hogyan, csak bejutni az ígért új világba. Van, akinek kevés ez a szám. Van, aki visszasírja a tavaly nyári káoszt. Van, aki megint zavarosban akarna halászni. És persze vannak, nem is kevesen, akik szimplán csak hülyék, és a hétvégi Pride nagy össznépi szeretetálarca nem csak megafonjaikra, de arcukra és nyomorult kis életükre is szivárványosan rádermedt. Na, ezek tüntettek egy nagyot, szigorúan innovatív módon a Kúria előtt. Tüntettek a röszkei tizenegyért, akiket elítélt a bíróság. Azokért, akik merev arccal hazudták kődobálásukat segítő szándékú pakolásnak, és határon áttörésüket véletlen séta-eltévelyedésnek. Azokért, akik hitték és hiszik, nekik mindent szabad, és semmit sem tilos. Országokba betörni, azokat végigzabrálni, lányainkat megtámadni.
Szóval ötven ember innovatívan tüntetett, este, a Kúria zárása után, tizenegy, áldozatnak kikiáltott kontinensfoglalóért. Esélyes, hogy a biztonsági őr a kamerák monitorján leste is őket nagy unalmában, karöltve a kinn ácsorgó rendőrökkel. Szerencsére a modernitás jegyében mindent kétszer mondtak el, kétszer mondtak el, mert hát a sok import tüntetőnek nem megy még a magyar. Sok magyarnak sem nagyon megy a magyar. De hát mindez úgyis csak a médiának szólt, a sok hálás médiarabszolga pedig pincsikutyaként lihegett a lassan enyhülő melegben.
Ötven magabiztos embert tartotta az uborkaszezonban oly mohó médiamunkásoknak a molinókat, összefirkált papírlapokat, ötvenen kenték az aszfaltra krétával a tiltakozó szavakat. Ötvenen, és pont most, mert a Pride-ra importáltak nélkül igen gyér lett volna a létszám. És mert „refugees welcome” vallják még ma is páran, de valahogy szerencsére egyre kevesebben. Vallják, hiszen számukra színesen szép a világ, és elképzelni sem tudják, a Pride szivárványára kicsit sem hasonlít a muszlim-álom világ. Tamás Gáspár Miklós, Tuareg és Lendvai Ildikó teljes életnagyságú, mégis virtuális ölelésében reménykednek egy más, nagyon barna és csúnyán fekete, csadoros és Saria-s jövőben, ahol a kontinensfoglaló az úr.
"Ha nem lennének Magyarországon bevándorlók, már én sem lennék itt" – írta egyikük egy pink szívecskébe. Hogy lány volt-e a szentem, vagy mimóza lelkű fiú – nem lestem. De innen üzenem neki: el lehet innen menni jó messzire. Lehetőleg a migránsokkal együtt. A bevándorlók, akik már itt élnek, akik beilleszkedtek, dolgoznak és becsülettel élnek – maradhatnak. Mert ennek az országnak az ilyen korcs lelkűeknél, mint te, pink szívem, ezerszer többet adnak.
Végezetül TGM két keresetlen szót hagyott hátra a reggel munkába érkezőknek: „Bőr a képeteken?” Én visszakérdezek: Van bőr a ti képeteken? Vagy egyszerűen csak mindig van az a pénz...

(2016.07.06)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán