Ugrás a fő tartalomra

A TÜNTETÉS, HA INNOVATÍV

Újra itt a nyár, meleg az idő. Jönnek a migránsok is. Idén eddig tizenhétezer akart beosonkodni sunyiban, lapítva a határon, de volt vagy ötezer, amelyik hivatalosan próbálkozott. Mert mindegy hogyan, csak bejutni az ígért új világba. Van, akinek kevés ez a szám. Van, aki visszasírja a tavaly nyári káoszt. Van, aki megint zavarosban akarna halászni. És persze vannak, nem is kevesen, akik szimplán csak hülyék, és a hétvégi Pride nagy össznépi szeretetálarca nem csak megafonjaikra, de arcukra és nyomorult kis életükre is szivárványosan rádermedt. Na, ezek tüntettek egy nagyot, szigorúan innovatív módon a Kúria előtt. Tüntettek a röszkei tizenegyért, akiket elítélt a bíróság. Azokért, akik merev arccal hazudták kődobálásukat segítő szándékú pakolásnak, és határon áttörésüket véletlen séta-eltévelyedésnek. Azokért, akik hitték és hiszik, nekik mindent szabad, és semmit sem tilos. Országokba betörni, azokat végigzabrálni, lányainkat megtámadni.
Szóval ötven ember innovatívan tüntetett, este, a Kúria zárása után, tizenegy, áldozatnak kikiáltott kontinensfoglalóért. Esélyes, hogy a biztonsági őr a kamerák monitorján leste is őket nagy unalmában, karöltve a kinn ácsorgó rendőrökkel. Szerencsére a modernitás jegyében mindent kétszer mondtak el, kétszer mondtak el, mert hát a sok import tüntetőnek nem megy még a magyar. Sok magyarnak sem nagyon megy a magyar. De hát mindez úgyis csak a médiának szólt, a sok hálás médiarabszolga pedig pincsikutyaként lihegett a lassan enyhülő melegben.
Ötven magabiztos embert tartotta az uborkaszezonban oly mohó médiamunkásoknak a molinókat, összefirkált papírlapokat, ötvenen kenték az aszfaltra krétával a tiltakozó szavakat. Ötvenen, és pont most, mert a Pride-ra importáltak nélkül igen gyér lett volna a létszám. És mert „refugees welcome” vallják még ma is páran, de valahogy szerencsére egyre kevesebben. Vallják, hiszen számukra színesen szép a világ, és elképzelni sem tudják, a Pride szivárványára kicsit sem hasonlít a muszlim-álom világ. Tamás Gáspár Miklós, Tuareg és Lendvai Ildikó teljes életnagyságú, mégis virtuális ölelésében reménykednek egy más, nagyon barna és csúnyán fekete, csadoros és Saria-s jövőben, ahol a kontinensfoglaló az úr.
"Ha nem lennének Magyarországon bevándorlók, már én sem lennék itt" – írta egyikük egy pink szívecskébe. Hogy lány volt-e a szentem, vagy mimóza lelkű fiú – nem lestem. De innen üzenem neki: el lehet innen menni jó messzire. Lehetőleg a migránsokkal együtt. A bevándorlók, akik már itt élnek, akik beilleszkedtek, dolgoznak és becsülettel élnek – maradhatnak. Mert ennek az országnak az ilyen korcs lelkűeknél, mint te, pink szívem, ezerszer többet adnak.
Végezetül TGM két keresetlen szót hagyott hátra a reggel munkába érkezőknek: „Bőr a képeteken?” Én visszakérdezek: Van bőr a ti képeteken? Vagy egyszerűen csak mindig van az a pénz...

(2016.07.06)

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h