Ugrás a fő tartalomra

BARNA-FEKETE SZIVÁRVÁNY

A harmadik nem. A gendersemlegesség újkori divatja. Már ez kell, ez az elfogadható és az elfogadandó. Ezt harsogja a világ elitje, és erre szólít imájában a pápa. A hangos és agresszív kisebbség szépen és lassan, évek alatt, de letolta a torkunkon a keserű pirulát. Színes, csiricsáré ruhákba burkolva, hangosan kiabálva, elmebeteg nagyok támogatásával, bősz rendőri támogatással védve pucér seggüket megették reggelire az ellenkezők évről évre fogyatkozó táborát. Elfogyott az ellen és győzött az üvöltve vonagló kisebbség. Ma reggel újabb pofont kapott a világ. Harsogták a hírportálok, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau az első olyan hivatalban lévő kanadai kormányfő, aki részt vett a torontói melegfelvonuláson, szivárványos zászlót lengetve menetelt. Nagy, szép és erős ország. Micsoda jövő elé nézünk, ha ennek az országnak az első embere a magamutogató buzik között masírozik.

Nálunk sem túl rózsás a helyzet. Épp a napokban tartották a nagy kelet-európai Pride-ot az amerikai és az izraeli nagykövet részvételével. A nagykövetségek szinte versenyeztek egymással abban, hogy melyikük tud harsányabb és médiaérettebb támogatást prezentálni a budapesti buzizsúrhoz. Lassan felvetődik a kérdés: vagy megállítjuk ezt a szennyáradatot, vagy belefulladunk.

21 éve vonulnak végig a városon a mások. Azok a mások, akik szerint ők a teljesen normálisak, ők azok, akik a családoknak példát mutathatnak, mert hát szeretet, elfogadás csak náluk van. A normális, az apa-anya-gyerek már nem lehet „A” család, mert nem divatos, és nem innovatív. Hát felszólították vadul a magyarokat: fogadják el őket. Mintha nem is tán magyarok szervezték volna a nemzetközi, import buzikkal megspékelt menetet a főváros utcáin, évek óta, idén újra, sokadjára, kizárólag persze a nagy és össznépi szeretet jegyében, azt a zászlajukra hazudva. És persze mindezt tették és teszik teljesen politikamentesen, csak véletlenül keverednek közéjük a balliberális pártok kamionocskái és molinócskái, és kicsit sem szándékosan az egyházba rúgó jelképek. Mert hát már elfogad a pápa is, már szerinte is jó a más, és öleljük keblünkre a devianciát, de még, még, még, hiszen semmi nem elég. Még kevés, ha imájában is a gendersemlegesség és a buzulás elfogadása a fő szlogen. Még nem buzi az egész világ, nem megy a jól szervezett kihalás, nem működik a nagy és totális öngyilkoló elfogadtatás. Mennek és táncolnak vadul, szigorúan szivárványos zászlóba csomagolva, csak úgy elfogadást tolva le a nem-mások torkán.

Tel-Aviv és Los Angeles megélte és megéli nap, mint nap a nagy összeborulást, a szivárványos agresszivitást. És tudják, milyen a nagy össznépi szeretet, az igazi elfogadás, hát ágálnak is rendesen kedvenc homárjaik mellett a migránsokért. Mert azok ám jönnek, hisz küldik őket ide. És míg ezen melegek őket pátyolgatják, abba bele sem gondolnak, hogy vajon ha majd megszállatják a barna hordával a vén kontinenst, mit csinál velük ez a valóban homofób horda. Mi lesz, ha barnába-feketébe borul a színessé tett világ. Még hiszik, hogy a csúnya nácik jelentik a fő veszélyt, és hisztiznek, hogy majmok módjára kordonok közé zárják toleráns és nagyon szivárvány menetüket. Még nyafognak, hogy homofób ez az ország, gonosz és kicsit sem elfogadó. Ám röpke idő, és rájönnek, hogy van rosszabb is, mint a maroknyi ellen a kordon túloldalán, és pár pofon a Liget fái között.

Még hiszik, hogy csak azért utálják őket, mert mások, de majd rájönnek egyszer, hogy a pofátlanságuk a fő ok. Az a szemérmetlen és elfogadhatatlan pofátlanság, amivel tangás feneküket rázzák az elmeroggyant szülők által odavezényelt apró gyerekek szájába, az az arcátlanság, amivel magukat a normális többség fölé helyezik, többletjogokat követelve.

De fogynak már, lassan, de biztosan. Fogynak, mert félnek. Félnek az általuk büfiztetve átsegített, nagy elfogadással és álságos, gyűlöletük és rettegésük vezérelte szeretetálmuk által ölelgetett homofób hordától, és félnek saját nagypofájú megnyilvánulásuk következményeitől. Félnek azoktól a másoktól, akiknek eszébe sem jut másságukat normálisnak láttatni. Félnek a halk, de kitartó többségtől.

És tudjátok mit, csak féljetek. Akár mennek ellenetek tüntetők, akár röhögve lesitek, mennyire nem érdekli már őket színes szürkeségetek. Mert lassan úgyis legyőz benneteket saját pofátlanságotok, kikoptok és magamutogatásotokkal unalmassá váltok. Színes szürkeségbe fullad lassan a sok éves mámorotok. Elszáll a lelkesedés, akárcsak a sok színes lufi. És álmotok a színes, ratyikkal és migránsokkal teli világról kipukkadt, mint buzibácsi szája előtt a szappanbuborék.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h