Ugrás a fő tartalomra

TÜNTI A BÜNTI

Tüntetni nem kötelező. Tüntetést szervezni sem kötelező. Tüntetésre járni sem jelenléti íves kötelezettség. Na jó, már akinek. Mert ha menni kell, hát menni kell. Néha dolgozni, máskor hányni. Mert hányni néha jó. Megkönnyebbül az ember a végére. 
Csak gyűlik, gyűlik a sok epe, kavarog a gyomor a sok áldemokrata és gyakran oly hazug, álszent baromságtól, és aztán kijön, kirobban az emberből. Mikor már nem bírja nézni a szeretetről és elfogadásról szónokolók kirekesztését és gyűlölködését. A válogatást, ki néz ki jónak és ki rossznak, nem keresve semmi belső értéket. Kirobban, mikor már nem bírja elviselni az elvtelen tarhálást, azt, hogy saját örömükre és mások kontójára szervezik egyik tüntit a másik után. Ezreket várnak és tízen maradnak, maroknyian, elvtelen seggnyalók. Nézni és szánni őket töményen – na ez már a bünti.
Mert van, amikor már a tünti bünti. Ha nincs, vagy elfogy a humorérzék, akkor már szenvedés az egész. Először szánod a sok kicsi birkát, aztán jön a hányinger. Aztán ha megkönnyebbültél, ha kiürült a sok epe, már képes leszel röhögni. Röhögni a sok kis birkán, aki még tucatnyi társával béget a nagyvezérnek. És röhögni a nagyvezéren, aki még hisz az embereknek. Még hinni akar az embereknek, mert így emelheti saját magát piedesztálra, mikor már szinte senki nincs, hogy oda felemelje. Aki még hiszi, hogy ott lesznek, ha azt a gombot nyomták. És röhögsz a sok hülyén, akik következmények nélkül nyomnak igent, és következmények nélkül nyúlnak le másokat – idejüket, hitüket és pénzüket. És röhögsz, amikor látod-hallod a sok önmegvalósító barmot, amint maroknyi népének szónokol, nem mondva semmit, de megígérve mindent.
Már csak röhögsz, mikor olvasod a költségevetést, és szánva kérdezed, a tampont és a kotont vajh’ miért nem számolták még fel? Vajon miért kell mindig, mindenhol, mindenkinek szónokolni, mások kontójára nagy igazságnak hitt maszlagokat nyomatni? Miért kell mindig, mindent, mindenhol el-, meg- és kimondani? Miért nem tudják a nagy igazságot? Miért nem tudják azt, hogy tudás az, ha tudjuk, mint mondjunk. Ám a bölcsesség, ha tudjuk, hogy mikor mondjuk. Szónokolnia pedig csak a bölcsnek ildomos.
Tudást és hitet, elveket és véleményeket nem letolni kell a torkokon. Megosztani és adni, ha kérik, de cserébe nem elvárni és koldulni, de elfogadni és köszönni illik.
Aztán ha mindebbe belegondolsz, már csak sírva röhögsz, és szánod ezt a birka népet. Bünti lesz a tünti, ahová azért néha mégiscsak ki kell nézni. Ha másért nem, hát sírva röhögni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ANTIDEMOKRATIKUS AGYKATYVASZ…. …avagy ruszkik haza, csak úgy, a CEU okán Itten, kérem, nincsen demokrácia. Mondjuk éjjel sikítva ébredtem álmomból, mert azt álmodtam, hogy a tüntető balliberális csürhe átvette a hatalmat, és Gizi néni jól bevált ernyőjével veri fejen a népet, most éppen a pedagógus hiszti után, a CEU okán. Bár Gizi néni nem tudja, hogy mi az a CEU, de tegnap jó buli volt a dékás haverokkal kimenni tüntetni. Sütött a nap, itt a tavasz, az orvos szerint pedig jót tesz egy kis séta. Zárva volt ugyanis az esztéká, és a piacolás sem lehetett alternatíva, hát legyen egy kis virágvasárnapi vidám vasárnap. Ment tehát, és hívta magával szomszéd Zsuzsit, akinek a férje épp pecázni volt a haverokkal. Kitolta hát Zsuzsi a babakocsit, benne Kisbencével, majd rászólt mobilon apára, menjen már ő is, jó a buli. Amolyan prájdos a hangulat. Szól a zene a teherautón, néha skandálnak valami zorbánellenest, és az most nagyon trendi. Nagyobb buli, mint vasárnap soppingo

BOLTOS JÓZSI MEGTÉRÉSE

(egy ismerős mesélte, valós történet alapján) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a srác. Na jó, inkább már férfiember, amolyan középkorú, stabil egzisztenciával, kicsinyke bolttal, sok vevővel, igazán jó hobbival. Szerette őt mindenki, vidám, jó kedélyű ember volt, akinél a vevők nem csak a vásárlás rövidebb – hosszabb idejére ragadtak le. Én is mindig kedveltem, különösen, mert amolyan igazi, tökös, jobboldali radikális pasinak ismertem meg. A boltjában is vállalta ezirányú kötődését, igaz, zsidózni csak pajeszos - kaftános vevők híján kezdett neki. Mert hát az üzlet, az üzlet. Ám az élet mindig tartogat meglepetéseket és eget – földet rengető változásokat. Ilyen volt a migránsáradat. Barátunk, aki korábban cigányt, négert vadul hajított ki boltjából, elkötelezett migráns - simogató lett. Járt ki a pályaudvarokra, terekre, szállított adományt, vásárolt és vitt mindent, amit csak jónak gondolt. Ment éjjel és nappal, mint zsidóban a fájdalom. Én is ritkán