Ugrás a fő tartalomra

TÜNTI A BÜNTI

Tüntetni nem kötelező. Tüntetést szervezni sem kötelező. Tüntetésre járni sem jelenléti íves kötelezettség. Na jó, már akinek. Mert ha menni kell, hát menni kell. Néha dolgozni, máskor hányni. Mert hányni néha jó. Megkönnyebbül az ember a végére. 
Csak gyűlik, gyűlik a sok epe, kavarog a gyomor a sok áldemokrata és gyakran oly hazug, álszent baromságtól, és aztán kijön, kirobban az emberből. Mikor már nem bírja nézni a szeretetről és elfogadásról szónokolók kirekesztését és gyűlölködését. A válogatást, ki néz ki jónak és ki rossznak, nem keresve semmi belső értéket. Kirobban, mikor már nem bírja elviselni az elvtelen tarhálást, azt, hogy saját örömükre és mások kontójára szervezik egyik tüntit a másik után. Ezreket várnak és tízen maradnak, maroknyian, elvtelen seggnyalók. Nézni és szánni őket töményen – na ez már a bünti.
Mert van, amikor már a tünti bünti. Ha nincs, vagy elfogy a humorérzék, akkor már szenvedés az egész. Először szánod a sok kicsi birkát, aztán jön a hányinger. Aztán ha megkönnyebbültél, ha kiürült a sok epe, már képes leszel röhögni. Röhögni a sok kis birkán, aki még tucatnyi társával béget a nagyvezérnek. És röhögni a nagyvezéren, aki még hisz az embereknek. Még hinni akar az embereknek, mert így emelheti saját magát piedesztálra, mikor már szinte senki nincs, hogy oda felemelje. Aki még hiszi, hogy ott lesznek, ha azt a gombot nyomták. És röhögsz a sok hülyén, akik következmények nélkül nyomnak igent, és következmények nélkül nyúlnak le másokat – idejüket, hitüket és pénzüket. És röhögsz, amikor látod-hallod a sok önmegvalósító barmot, amint maroknyi népének szónokol, nem mondva semmit, de megígérve mindent.
Már csak röhögsz, mikor olvasod a költségevetést, és szánva kérdezed, a tampont és a kotont vajh’ miért nem számolták még fel? Vajon miért kell mindig, mindenhol, mindenkinek szónokolni, mások kontójára nagy igazságnak hitt maszlagokat nyomatni? Miért kell mindig, mindent, mindenhol el-, meg- és kimondani? Miért nem tudják a nagy igazságot? Miért nem tudják azt, hogy tudás az, ha tudjuk, mint mondjunk. Ám a bölcsesség, ha tudjuk, hogy mikor mondjuk. Szónokolnia pedig csak a bölcsnek ildomos.
Tudást és hitet, elveket és véleményeket nem letolni kell a torkokon. Megosztani és adni, ha kérik, de cserébe nem elvárni és koldulni, de elfogadni és köszönni illik.
Aztán ha mindebbe belegondolsz, már csak sírva röhögsz, és szánod ezt a birka népet. Bünti lesz a tünti, ahová azért néha mégiscsak ki kell nézni. Ha másért nem, hát sírva röhögni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Spontán mulatozás után összebalhéztak az ajándékon a cigány tüntetők

  Elér minket a tüntetési szezon. Vélhetőleg mindenki Gyuri bácsija ráeszmélt, hogy magyar kedvencei nem igazán díjazzák a hóban-fagyban ácsorgást, a tornából felmentetteknek ez nem igazán megy. Főleg nem, ha közben bezár a Spar, és már nem tudják lélekmelegítőkkel a hőn szeretett Kossuth téren tartani a bagázst. Úgy két hónap fáziskéséssel sikerült tehát megtartani egy demonstrációt a gyöngyöspatai ítélet kapcsán. Ott jártunk mi is. Gyülekezett hát a buszokkal odaszállított jónép a Nyugati pályaudvar előtt, igaz, az eseménynél még saját cigány hősük nevét sem voltak képesek leírni, bár az is lehet, hogy csak a nagy szeretetben rontották el Puczi Béla nevét, és keresztelték át Puszinak, de kicsire nem adunk. A röpke ötsoros hír többi része sem nagyon ment hibátlanul, de legalább azt tudták, miért tüntetnek: a szegregáció ellen, a szabad bíróságokért és a gyöngyöspatai romákért, akik az istennek sem kapnak pénzt, folyton csak képzést, tanítást ajánlanak ne

ISKOLA A HATÁRON - avagy Európa megleckéztetése

Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon. Nem bocsátom meg neki, hogy Szerbia magyar lakta falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak. És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk. Horgosról indultunk. A vasúti sín mel

Miért történelmietlen Horthyt fasisztázni?

Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat. Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára. És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész. Horthy Miklós Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De h